Fájdalmas szerelem [Dabi ff.]

2.3

A két álomszuszékot még hagytam aludni, így lementem reggelit csinálni. Mikor kész lettem felkeltettem Naot hogy egyen, én addig felöltöztem és elővettem a deszkákat hogy indulhassunk.

Otthon elpakoltunk mindent és indultunk is az iskolába. Még éppen csengő előtt beértünk így nem szidtak le bennünket, gyorsan felmentünk a lépcsőn és a szabályt megszegve gördeszkáztunk végig a folyosó (kis Szjg☺️). A teremben beültünk a padba majd beszélgettünk míg nem jött a tanár.
-Gyerekek mindjárt kezdünk csak jött egy új diák. Mivel nem nálunk végzet és nincs meg az érettségije így most újra befejezi az iskolát, gyere be kérlek. - ekkor egy olyan személy lépett be, akit a hátam közepére nem kívántam, de ugyanakkor melegség öntötte el a szívem hogy még mindig ugyan olyan jól néz ki. - Mutatkozz be! - csak unottan végig nézett az osztályon majd megakadt rajtam a tekintete és egy pici mosoly jelent meg a szája sarkában.
-Dabi vagyok, ennyi.
-Mi az igazi  neved drága? - vigyorgott rá Ino, felállt a szőr a hátamon, legszívesebben megfojtanám egy kanál mézben.
-Csak a számomra fontos emberek tudják az igaz nevem. - mondta miközben végig a szemembe nézett, én csak megforgattam az íriszeim és elfordultam tőle. Nem hagyom hogy újra becsapjon, hogy átverjen és hogy eldobjon. Mikor elsétált mellettem próbálta megsimogatni a kezem, de én csak egy aprót robbantottam a kezére. Meglepődött, viszont én csak egy gyilkos pillantással jutalmaztam, hála az égnek ezt senki nem látta, nem akarom hogy bárki is tudjon hogy van képességem. A robbantás egy új képességem amit Recovery fia mondott hogy érzelmek miatt alakult ki. Óra közepénél járhattunk amikor elkezdett remegni az épület. Mivel nem jellemző nálunk a földrengés így jeleztem a többieknek hogy bukjanak le. Ekkor hirtelen egy agyfej lépett be az ajtó engem keresve, és ezt honnan tudom? Onnan hogy a nevemet ordította. A többiek integettek nekem mert én közben felálltam és szemeztem a nomuval. Rám ordított és elkezdett felém szaladni, gyorsan a nyaka köré csavartam a lábam és leterítettem a földre, kicsavartam a kezét és hátrafeszítettem. Az osztálytársaim csak megrökönyödve bámultak, sokat segített ez a kis edzés. Már vagy 20 perce rajta ülök és várom hogy valamelyik hivatásos hő megjelenjen és elvigye, mert folytatnánk az órát, na meg persze idegesít a hátamba fúródó tekintet, ami tudom hogy Dabitól származik. Valami hatalmas zaj hallatszott az ajtó felől és egy ziháló Denkivel találom szembe magam, kezében egy bilinccsel.
-Telefont öltő, hát te is itt vagy? - néztem rá mosolyogva. Csak lesokkoltam nézett, majd elbőgte magát, odaadta a bilincset amivel ártalmatlanná tettem az agyfejet és hagytam hogy a kis pikachum megöleljen.
-Tündérke úgy hiányoztál! Azt hittem valami bajod esik, de szerencsére úgy látom vigyáznak rád. - nyomott puszit a fejem tetejére. A beszélgetés végére apuék is megérkeztek, apa kezet fogott Kaminarival és elindultunk kihallgatni ezt a behemót állatot vagy tudom is én mi ez.
-Persze rólam tudomást se vegyetek. - szólt utánunk Touya.
-Nem is fogok ne aggódj. Nem rontom el a rosszfiús imidzsed. - mondtam gúnyosan. Elindultunk a tanáriba közben a diákok elég érdekesen és ijedten bámultak minket. Komolyan az 1/A vonzza a bajt, beértünk az említett helyiségbe és lelöktük a földre, a többi tanár érdeklődve, de egyben félve figyelték a jelenetet. - Beszélj! Kiküldött?! Honnan tudtad hogy itt vagyok?? -nem válaszolt csak morgott, így ezt megunva behúztam neki egy jó nagyot. Hosszan a szemébe néztem majd hátrafordultam. Ekkor egy dühöngő kaktusz lépett be.
-DENKI!! NEM HISZEM EL HOGY EGY AGYFEJ ELFOGÁSÁT SEM LEHET RÁD BÍZNI, TOTÁL HASZONTALAN VAGY! Ordítozott de mikor meglátott elhalkult, odalépett hozzám és a fejemre csapott egyet. - Ha legközelebb meg kell ölni valakit az mond és ne lépj le nyomi, mellesleg…. - elfordította a fejét, de láttam a szemében megcsillanó könnyet. - hiányoztál káposzta. - erre csak elnevettem magam, hiányoztak a beceneveik, meg ők is. A következő pillanatban bejött Deku és Kirishima, még ma akar valaki meglepetést okozni? Mind a ketten megöleltek, viszont mikor Deku el akart  menni Bakugou mellett ő megfogta a csuklóját de Izuku rámorrant.
-Eressz el! - tépte ki a kezét, Katsuki csak csalódottan maga elé bámult. Felálltam, elvettem az elsősegély dobozt, majd az ajtóhoz léptem.
-Baku gyere, megnézzük a sérülteket. - bólintott egyet és el is indultunk. Már 3 osztályt megjártunk és a súlyosabb sebeket elláttuk, épp a mi osztályunknál jártunk és Inonak a lábát vartuk mert beleállt egy üveg, nem lesz baja csak pihennie kell. Ránéztem a mérges pomerániai törpespiccre és éreztem hogy meg kell kérdeznem. - Mi történt köztetek? - ő csak lesütötte a tekintetét és nagyot sóhajtott.
-Nem akartam, de megütöttem. - kiabálni akartam, de tudtam hogy az én hibám, mert elmentem. Ha ott maradtam volna és egy senkinek tekintem Touyát akkor ez nem történt volna meg.
-Menj beszéld meg vele!
-De nincs hova mennünk! - erre csak kikaptam a kulcsot a zsebemből és a kezébe nyomtam, el mormoltam a címet, de csak hülyén nézett rám. - A lakáskulcsom te barom. INDULJ MÁR! - üvöltöttem rá és szerintem még Ino is megsüketült. Bakugou megköszönte és rohant is Dekuhoz aki ellenkezett, de a végén felkapta és elszaladt vele. Mosolyogva néztem utánuk, majd éreztem hogy valaki leül mellém, közben jött egy újabb sebesült. Ránéztem Dabira aki csak a tekintetem kereste, mikor megtalálta belekezdett a mondandójába.
-Kirus megbeszélhetnénk mi is ezt az egészet?
-Ne is álmodj róla! Játszottál velem, de még egyszer nem fordul elő.
-Hadd magyarázzam meg kérlek!
-Te már azon az estén elmondtad a véleményed, elég volt egyszer hallani. Mostantól nem ismerjük egymást, felejtsük el a köztünk történteket.
-Mi van ha én nem akarom elfelejteni?
-Kénytelen leszel! - ezzel a mondattal otthagytam és elindultam megnézni, hogy apukámnak mit sikerült kiszedni abból a dögből. A tanárok nagy része még sokkos állapotban volt, de volt egy olyan része aki ámulattal figyelte közelről a betolakodót. Apa éppen a kis történetemet mesélte az énektanáromnak mikor beléptem. Odaléptem a szörnyhöz és rátettem a kezem a fejére hogy tudjak olvasni a gondolataiban. Kiderült hogy ő még Tomura egyik megmaradt szemétládája. Bejött Dabi, én meg gyorsan megkerültem, majd kimentem. Jött utánam, viszont én felugrottam Nao hátára és átöleltem.
-Zaklat? - kérdezte, csak bólintottam, össze szedtük a cuccainkat, továbbra is a hátán voltam, így indultunk haza. Útközben szépen elaludtam, álmomban újra átéltem azt az éjszakát. Most nem fogom hagyni magam, megtudja mennyire fájtak nekem a szavai.