Mert veled szebb az élet (Taehyung ff)

1. Rész

Még mindig egyhelyben állva és teljesen lefagyva néztem egyre távolodó alakját és próbáltam felfogni az előbb történteket. Milliónyi kérdés fogalmazódott meg bennem.

Ki ő?

Miért tette ezt?

Én miért tettem ezt?

Vajon most anya mennyire aggódhat értem?

Apa bántotta őt?

Vajon most őt veri és hibáztatja azért, mert nem értem haza időben?

Ahogy tudatosult bennem, hogy mit is próbáltam véghez vinni, összecsuklottam. Ott ültem a híd korlátját markolva és bőgtem, hogy mégis, hogy lehettem ilyen önző anyával szemben. Meghaltam volna csak azért, hogy nekem ne kelljen tovább szenvednem, és hagytam volna, hogy azt a sok szarságot egyedül viselje el.
Nagy nehezen összekapartam magam és elindultam hazafelé.
Valamiért most nem féltem. Lehet beletörődtem már, hogy nekem ez jutott, ezt dobta a gép és ideje lenne elfogadnom végre.

De akkor miért mentett meg az a fiú?
Miért nem hagyott leugrani?

Míg ezen elmélkedtem hazaértem, a kapuban állva gondolkoztam, hogy vajon mi fogadhat odabent.

Ha tudtam volna biztos, hogy inkább a kapualjban éjszakázom...

A bejárati ajtóhoz érve levettem a cipőmet és megpróbáltam minél halkabban beosonni. Persze az ajtón belül sikerült felbuknom egy rohadt papucsban, így a földön elterülve vártam, hogy apám kirohanjon a szobájából és elkezdjen ordibálni velem. De nem jött.
Túl nagy volt a csend, így egyszerre rosszra gondoltam.

Mi van, ha annyira kiakadt, hogy eszméletlene verte anyát?

Mi van, ha meg is ölte?!

Hülyébbnél hülyébb gondolatok futottak át az agyamon, majd mikor beértem a nappaliba, megdermedtem.
Anya ott ült a kanapén egy „szép" kis monoklival és felszakadt ajkakkal. Rám emelte a tekintetét, ami félelemtől és meggyötörtségtől csillogott. Gyengén elmosolyodott majd lehajtott fejjel visszafordult a TV irányába. Tudtam, hogy apám ezért most meg fog verni és éreztem, hogy ez most más lesz, mint az eddigi verések.
Ahogy a fotel felé vezettem a tekintetem megláttam apám, aki egy gúnyos és lenéző vigyorral vizslatott. Felállt és a fotel mellet lévő baseball ütőt megfogva elkezdett felém közelíteni. Ahogyan Ő közelített felém én úgy hátráltam.
Anyám felpattant és könyörgött neki, hogy inkább őt bántsa és ne engem, de nem hatotta meg. Vissza lökte anyát a kanapéra és megpofozta. A hangtól összerezzentem és megfordultam, hogy elfussak, de neki ütköztem a falnak. Elestem és felszakadt a tenyerem, de nem volt időm ezzel foglalkozni, mert a következő pillanatban apám a torkomnál fogva nyomott a falnak.

-Most nem menekülsz te kis kurva - mondta dühtől reszkető hangon, majd gyomorszályba vágott.
Erőtlenül csuklottam össze és adtam át magam a fájdalomnak.
A következő pillanatban már csak azt láttam ahogy lendíti a baseball ütőt és az telibe a halántékomat találja el. Még hallottam ahogy anya zokogva az ölébe vesz és simogatja az ütést ért fejem. Remegő kézzel nyúltam a halántékomhoz, majd mikor elvettem onnét a kezem, már homályosan ugyan, de még láttam, hogy véres volt. Majd át adtam magam a sötétségnek.

Nyugalom...

Ezt éreztem a sötétségben, ami elnyelt. Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta amióta az apám leütött, de olyan jól érzem itt magam a sötétben, hogy nem akarok visszatérni az életbe.
De sajnos nem haltam meg. Tompán hallottam anya hangját amint valakihez beszél és könyörög neki, hogy mentsen meg. Anya kétségbeesett hangját hallva ki akartam nyitni a szemem, hogy ránézhessek gyönyörű arcára.
Gyenge voltam. Nagyon gyenge, de erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Amint meglátta anya, hogy eszméletnél vagyok, keserű mosollyal az ajkán, de rám mosolygott.
Vissza akartam mosolyogni, hogy megnyugtassam nincsen semmi baj, de nem ment. Ismét elnyelt a sötétség, de ezúttal egy ismerős helyet láttam magam előtt és egy ismerős alakot.

A hídon voltam,

a fiúval, aki megmentett...

--------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm, hogy elolvastátok!🤗🥰

Helyes írási hibákért bocsánat, igyekszem!