Mert veled szebb az élet (Taehyung ff)

3. Rész

-Miről beszélt Seokjin? – kérdeztem anyát, de mint aki nem ezen a földön van csak pakolta ki a sok kaját a táskájából és csacsogott össze vissza a kérdésemet direkt figyelmen kívül hagyva.

-Jaj, szívem el sem hiszed, mennyire örülök, hogy végre felébredtél...

-Anya – sóhajtottam – Ne tereld a szót légy szíves. Mi történt amíg kómába voltam? – kérdeztem enyhe idegességgel a hangomban.

Még kivette az evő eszközöket a táskájából, majd felém fordult és az ágyam felé fordítható kis asztalszerűségre lerakta azt.
Nagyot sóhajtott majd rám nézett és egy keserű mosolyt eresztett meg felém. Ha így mosolyog jó hír már nem lehet.

-Tudod – kezdett bele – Miután apád így elbánt veled, nagyon megijedtem. – nézett mélyen a szemembe, majd zavartan elfordította a fejét és folytatta – Azt hittem, hogy elvesztem az egyetlen gyermekem. Ahogy a földön feküdtél mozdulatlanul, teljesen pánikba estem. Olyat tettem, amit még soha.

Megütöttem apádat...

Ahogy ezt kimondta egy könnycsepp gördült végig arcán, majd gyorsan lehajtotta a fejét és letörölte azt.
Én csak döbbenten ültem az ágyon és néztem anyát. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd anya üti meg apát és nem fordítva. Sajnos nekem ez már hétköznapinak számított, hogy amikor hazaértem az fogadott, hogy az apám az anyámat veri, majd üdvözlés kép én is kapok egy két pofont.

-Komolyan mondod? – kérdeztem

-Igen, komolyan megütöttem – nézett rám majd büszkén elmosolyodott. – És tudod mit? Jól esett! – nevette el magát, mire nekem is megjelent a számon egy enyhe mosoly.

-És mit reagált rá? – kérdeztem

-Hát, először meglepődött – válaszolta – majd elvörösödött a feje és meg akart ütni, de nem hagytam neki. – húzta ki magát büszkén, és felnevetett. Itt már én is nevettem vele. Jó volt ilyennek látni. Boldognak és felszabadultnak.

-Hyori? – szólított

-Igen? – kérdeztem majd felé fordítottam fejem

-El fogok válni apádtól – mondta komoly hangon – Nem tűröm tovább azt, hogy bántja a lányát és a feleségét. Nem szeretném, hogy több kárt okozzon benned, mint testileg és lelkileg. – monda komoly hangon mélyen a szemembe nézve.

-Hyori, ha... - nem tudta befejezni, mert kopogtattak az ajtón, ami egy tized másodpercen belül vágódott neki ismét a falnak majd Jin mosolygós feje jött be rajta.

-Hölgyeim, remélem sikerült megbeszélniük mindent, mert én most elviszem a kis hölgyet – mondta még mindig fülig érő mosollyal. Minek örül ez ennyire?

-Hát igazából még nem végeztünk, de akkor majd befejezzük holnap – mondta kicsit szomorúan anya.

-Jia-nim, ugye tudja, hogy a mi kórházunkban a hétvégén nincs látogatás? – kérdezte Jin

-Igen tudom, de nem lehetne esetleg, hogy...

-Sajnálom, ez a szabály – mondta Jin tettetett szomorúsággal a hangján.

-Hát rendben – mondat anya – vigyázzon rá kérem és ha bármi probléma lenne kérem azonnal hívjanak.

-Úgy lesz, viszont most már indulnunk kell, mert vár ránk a kollégám – mondta Jin majd felkapott menyasszony fogásba és beletett a toló kocsiba.

Erre a tettére úgy meg lepődtem, hogy kifelé menet még anyától is elfelejtettem köszönni.
Egy hosszú folyosón mentünk végig, aminek a végén Jobra fordulva egy nagy fehér ajtó volt.

-Ne félj! Nem lesz semmi gond. – mondta Jin, majd kinyitotta az ajtót és betolt rajt.

Körül belül egy bő fél óra múlva kész is lettünk. Jin szerint nincs semmi, amitől félnünk kéne így megnyugodva írtam anyának, hogy minden renden van ne izguljon.
Vissza felé tartottunk a vizsgálatról, amikor is Jin lazán elsétált a szobám ajtaja előtt. Kérdőn pillantottam fel rá, mire ő egy sejtelmes mosollyal válaszolt.
Beszálltunk egy liftbe majd megnyomta a G feliratú gombot. Fogalmam sem volt, hogy hová akart vinni ezért hat ráfordultam és megkérdeztem tőle.

-Hová visz doktor úr – kérdeztem mire egy megsértődött fejet vágott. Értetlen fejem láttán elmosolyodott majd válaszolt.

-Hamarosan megtudod. – kacsintott egyet majd folytatta – És egyébként is, nem vagyok és olyan öreg, hogy magázz nyugodtan hívj csak Jinnek. Vagy worldwide handsome-nak – majd bepózolt és elkezdett puszikat küldözgetni.

A lift megállt majd kinyílódott az ajtó. Egy rövid folyosó mentünk végig majd a végén egy eltolhatós üvegajtón mentünk ki. Leesett az állam mikor megláttam, hogy hol is vagyok.

-Na? Jó mi? – mosolygott Jin mint egy vadalma majd elindultunk a tó mellett lévő padhoz.

-Ez...valami gyönyörű – mondtam még mindig lenyűgözve.

-Tudom, én terveztem – mondta halál nyugodtan Jin miközben kivett a tolószékből és leültetett a padra.

-Ez most komoly?! – kezdtem úgy érezni, hogy gúnyt űz fiatalságomból fakadó hiszékenységemből.

-Igen – nézett komolyan a szemembe – apám a korház igazgatója és azt akarja, hogy majd mikor ő nyugdíjba megy én vegyem át a helyét – mondta szomorú ábrázattal – mindig is odáig voltam a kertekért ezért megkértem, hogy ha már egyszer úgy is az enyém lesz ez az egész – mutatott végig az alattunk lévő épületre – akkor legalább had, tegyek hozzá valamit én is.

-És ezért te építtettél egy egész oázist a tetőre – bólintottam elismerően.

-Igen valahogy úgy – nézett rám széles vigyorral – na de, nem azért hoztalak fel ide, hogy az én el ba...akarom mondani el cseszett életemről beszéljünk, hanem hogy a tiédről.

-Oh, szóval szerinted el van cseszve az életem? – kérdeztem tettetett komolysággal.

-Miért nem érzed annak? – kérdezte bizonytalanul mire elnevettem magam. Értetlen fejét látva még jobban elkezdtem nevetni, aminek már ő sem tudott ellen állni, így mind a ketten röhögni kezdtünk.

Fogalmam sincs, hogy meddig lehettünk fent a kis oázisban, de nagyon jól éreztem magam.
Idejét se tudom már, hogy mikor nevettem ilyen jót és ezt Jinnek köszönhettem.
A szobámba beérve azonnal befeküdtem az ágyamba. Két hét pihenés után nem igazán volt kényelmes a fekvés és még álmos sem voltam igazán. A kezembe vettem a kedvenc könyvemet, amit még anya hozott be és elkezdtem olvasni. Egy idő után teljesen máshol járt az agyam és fogalmam sem volt arról, hogy mit is olvastam eddig.
Gondolataim a fiú körül jártak, aki megmentett. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet Ő és meg akartam ismerni. Két hét az elég sok idő.
Vajon, ha nem esek kómába találkoztam volna vele?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon míg lassan el nem nyomott az álom

ahol ismét láthattam őt...