Mert veled szebb az élet (Taehyung ff)

4. Rész

Kézen fogva sétáltunk egy parkban, majd leültünk egy a szökő kút mellé eső padra. Mosolyogva néztem az összekulcsolt kezünk, majd a fiú felé fordultam. De nem ő ült mellettem, hanem az apám. Nagyon megijedtem, hogy ő mit keres itt.
De valamiért furcsa volt. Sokkal fiatalabbnak nézett ki. És boldognak.
Igen, határozottan boldognak tűnt.
Nem szólt, csak nézett és mosolygott, amitől még jobban be paráztam. Utoljára ovis koromba láttam őt mosolyogni, ezért nagyon furcsa volt Őt így látnom. Meglengettem előtte a kezem, de nem reagált rá semmit. Hmm, ezek szerint nem lát engem?
Hirtelen felállt és elindult a szökő kút felé. Apa a fagyis bódéhoz sietett, ahol egy igen csinos nő fogadta. Amint megláttam a nő arcát összeállt a kép, bár még mindig nem értettem, hogy miért is vagyok én itt.
Anya volt a csinos hölgy, akihez apa olyan boldogan ment.
Most már nagyon jól tudtam, hogy miért volt apa ilyen boldog. Ezen a napon kérte meg anya kezét és ezen a napon tudta meg, hogy anya terhes. Velem.

Egész nap a parkban voltam és figyeltem őket. Olyan boldogok voltak, hogy szinte el sem hittem, hogy tényleg őket látom. Apa a nap folyamán egyszer sem engedte el anya kezét és csak úgy ragyogott mindkettőjük arca.
Egy gyönyörű fűzfa mellett álltak meg és ültek le annak a tövébe.

Tudtam, hogy mi fog következni...

Apa leterítette a plédet majd segített anyának rá leülni. Anya kérdőn nézett rá mikor apa el kezdett kutakodni a zsebében, majd mikor megtalálta az ékszert rejtő kis dobozkát letérdelt anya elé.
Anya örömében még válaszolni is elfelejtett neki, és csak ölelte apát. Aztán mikor végre anya lenyugodott, ő is elmondta a nagy hírt miszerint már kéthetes terhes.
Apa először csak nézett rá semmit mondó arccal majd, ez az arc átváltott döbbentre és végül boldogra. Nagy lendólettel ugrott fel és pörgette meg anyát a levegőben.
E pillanat után hirtelen egy szobában találtam magam. Ismerős volt. A szobámban voltam, de ez még a kis gyerek szobám volt. Az ablak felé fordultam, ahol megláttam piciny alvó lényemet. Oda mentem és meg akartam simogatni, de ekkor egy hatalmas csattanást és kiálltást hallottam kintről. Sietősen hagytam el a szobám majd mentem arra amerről a hangokat hallottam.
Amint beléptem a nappaliba egy ismerős látvány fogadott. Anya apa előtt térdelt és könnyes szemekkel nézte, kinek arcán semmi érzelem nem látszott.

-Mit tettem, hogy ezt érdemlem? – kérdezte anya reszkető hangon.

-Hogy mit tettél? – kérdezte apa undorral a hangjában – Lányt szültél. – mondta lenézően – És mivel lányt szültél, engem kitagadtak a családból és az öröklésből is. Te és a lányod tehettek mindenről! Ő miatta veszítettem el mindent, és ezt meg fogja bánni, ahogyan te is. – mondta egy ijesztő mosollyal a száján.
Döbbenten sétáltam vissza a szobámba és ültem le az író asztalom előtti kis székre.
Miattam változott meg apa.
Miattam történ az a sok rossz, amit át kellet élnem anyával.
És miattam fognak anyáék elválni.

Minden az én hibám...

Lassan nyitottam ki könnyes szemeimet és ültem fel a korházi ágyamon. Fejem az ablak felé fordítva néztem ki rajt. Az égen egy felhő sem volt és a Nap is csak úgy mosolygott.
Ekkor ébredtem fel igazán és tudatosult bennem, hogy azt a sok szörnyűség, amit láttam és hallottam mind csak álom volt. A lelkem egy része fellélegzett. Ám a másik felét szörnyű bűntudat emésztette.
Igaza volt apának, még akkor is, ha csak az egy buta álom volt.

Én vagyok a hibás, mindenért...