I just met you. . . ‹‹YoonMin››

[9.2]

[9.2]

—     Mi lenne az? - megtörölte szemét, majd felemelve fejét vett szemkontaktust velem. Uh baszki.

|JIMIN|

Mikor a bizonyos illető felállt előttem, a vér is megfagyott bennem. Szóval Yoongit lebasztam az ágyról, mert a rossz emlék újra feljött?

Csak az a kérdés, miért pont most? Halálian szerelmes vagyok YoonGiba, erre meg újra feljön NamJoon.. Lehet azért, amiért talélkoztam vele..

Gondolkodásomat az zavarta meg, hogy YoonGi felmászott az ágyra, és közeledni kezdett felém. Én csak egy kicsit tudtam hátrább menni, mivel ott van az ágytámla. Na és a fal is. Yoo még közelebb jött hozzám, így ajkaink újra megismerkedhettek volna. De csak volna, mert YoonGi megszólalt.

—          Jimin.. Elmondod, hogy mit álmodtál? - kérdezte nyugodt hangon a fiú. Nem tudom miért reagáltam így erre, viszont könnyek kezdtek gyülekezni a szememben. Amilyen nyugodtan kérdezett erre rá YoonGi, én olyan erőszakosan válaszoltam neki vissza. Pedig esküszöm, hogy nem így akartam.. Viszont ez az álom.... A legrosszabbat váltja ki belőlem!

— YoonGi.. Ha nem baj.. Nem állok rá készen, hogy.. hogy elmondjam neked! Sajnálom! - majd erősen ellöktem magamtól, ő így az ágyamról majdnem újra leesett. Gyorsan felpattantam és kirohantam a szobámból.

Nem láttam anyát itthon a konyhabán, sem a nappaliban. Dolgozik.. Hála Istennek.. Berohantam a lenti fürdőbe és halkan sírni kezdtem. 5 percig lehettem ott egyedül, miután valaki bejött hozzám. Melegség öntött el, hogy YoonGi segíteni akar nekem. Viszont most nem lett volna rá nagyon szükségem. Legalábbis ezt mondtam magamnak.

Leült mellém, majd megölelt. Annyira jól esett ez az egész szituáció.. Annyira jól esik, hogy valaki arra képes, hogy szeressen. Egy kis ideig míg így voltunk, mikor Yoo könnyített szoros öleléséből, és én ettől újra hidegnek és semminek éreztem magam. Majd a fejét felém fordította és megszólalt.

— JiMin.. Ha nem akarod elmondani nem kell.. De tudod én mindig itt vagyok! - majd egy halovány mosoly ült ki a száján. Annyira meg akarom csókolni. Nagyon önzőség lenne? Majd újra nevemen szólított. - JiMin...

—           Hmm?.. - nem volt erőm ahhoz, hogy hangot préseljek ki magamból. Igaz még szipogtam egy kicsit, viszont az az ölelés.. és azok az ajkak...

— Lenne itt valami, amit jó lenne ha te is tudnál.. - majd egy kicsit csöndbe lett. Nem tudta mi tevő legyen láttam rajta. Láttam rajta, hogy nem tudja elmondani amit el akar. Ebben a pillanatban csak a legrosszabbakra kezdtem el gondolni.. Mi van akkor, ha együtt van Jiával és én neki egy játékszer voltam csupán?.. Ezen kezdtek el kattogni a kerekeim és nem tudtam mást tenni, mint újra útnak engedni szemeiből a könnyeket. Halkan kezdtek el folyni, nem akartam, hogy Yoo még véletlenül aggódjon.

—          Mi lenne az? - mivel fel kellett rá néznem, megtöröltem újra könnytől ázott szememet. Csak néztem a kétségbeesett YoonGit. Mint egy kisgyerek, aki éppen valami rosszat tett, és a szüleinek készül bevallani. És én is pontosan a rosszra számítottam..

—          Igazából.. Az lenne az, hogy.. Tudod, már ma el akartam neked mondani az öltözős eset után, viszont én azt hittem neked leesett addigra.. De úgy érzem nem.. - majd újra elcsuklott a hangja amitől én még rosszabbul éreztem magam. Nem akartam az lenni akit csak nyugtatni kell és másokat nem tud. Így az arcát megfogtam mind két kezemmel, így közelebb húztam magamhoz YoonGit. Láttam eléggé meglepődött tettemen, és én csak egy pici mosollyal jutalmaztam meg.

—          YoonGi.. Bármi van.. Kérlek, nem.. inkább könyörgöm neked, hogy mondd el! Csak a legrosszabbakra tudok gondolni, és minél hamarabb túl akarok esni a rossz híren.. - Láttam, hogy az utolsó mondatomtól csak még szomorúbb lett, mint eddig volt. Gratulálok Park JiMin, igazán büszke lehetsz magadra..

—          JiMin... Remélem, hogy neked ez nem rossz hír.. - itt rátette egyik kezét az én kezemre, mivel arcát fogtam - De én.. - összeszorította ajkait, így engem megfosztott csodás kilátásomtól. Nem érdekel, hogyha együtt van Jiával, én csak meg akarom őt csókolni! - De én bi vagyok!

Teljesen lesokkoltam. Hogy tessék?? Min YoonGi, akibe szerelmes lettem és végig azt hittem semmi esélyem bi?! Jézusom... És én milyen gonoszan bántam vele mind végig. Istenem..

Kezemet lassan kezdtem leengedni arcáról, míg a semmibe néztem. Yoo szerintem meglátta ezt rajtam. A csalódottság ütött ki arcára. Semelyikünk sem szólalt meg. Mind a ketten ültünk egymás mellett és semmi hangot nem adtunk ki. Olyan csöndes volt minden.. Attól féltem, hogy hallja gondolataimat. Így ülhettünk a néma csöndben 10 percig mikor megszólalt.

—          JiMin.. Én annyira sajnálom, hogy ezért utálsz meg! Annyira sajnálom.. Viszont minden jel arra utal, hogy tetszek neked és mikor volt az az öltözőben én... - és ennyi. Nem bírtam tovább. Megcsókoltam. Yoo nem tudta mit tegyen először, aztán visszacsókolt. Én átmásztam ölébe, úgy folytattuk tovább heves csókcsatánkat. Fenekembe markolt mire ajkaim csók közben egy jóleső nyögést adtak ki.

Elváltam tőle levegő hiányában, majd egy mély levegővétel után, újra egymásnak estünk. Gyorsan történt minden. Annyira jól esett, hogy újra érezhetem ajkát ajkamon. Soha nem akartam tőle elválni. Örökké így akartam maradni, ezt az érzését érezve. Sohase akarom elveszíteni magam mellől.

Min YoonGi, mostmár kimondhatom, hogy teljesen beléd estem.

Uhhh hát sziasztok! Long time no see!🥹 Igaz egy kicsit későn folytatom ezt a könyvet, viszont így 2 év múlva visszatértem! Láttam, hogy egy csomó embernek tetszett a könyv, ez volt a motiváció, hogy tovább írjam!
Köszönöm, hogyha elolvastátok ezt a részt, legyen szép estétek/napotok! <3