Miért? ~ Ereri

~7.rész~

Eren szemszöge

Ahhoz képest, hogy a sebeim eléggé jól gyógyulnak, ma reggel mérhetetlen fájdalommal keltem fel. Minden porcikám fájt. Nehezemre esett az is, hogy létezzek. Minden kisebb-nagyobb mozdulatom egy örökké valóságnak tűnt. Helyzetemen az sem segített, hogy Levi egy teljesen másik szobában van, tőlem távol, ráadásul több mint valószínű hogy alszik. Szépen lassan megpróbáltam kikelni az ágyból, de amint sikeresen felültem, el is dőltem. Éppen hogy elkezdtem magamnak örülni, hogy milyen jó vagyok, hogy sikerült felülnöm, visszadőltem. Ez az én szerencsém. 

-Na még egyszer -vettem egy mély levegőt, majd kifújtam azt és elkezdtem feltápászkodni. -sikerült -álltam fel.

Kitántorogtam a szobából, majd a konyha felé vettem az irányt, hátha találok valami reggelit. Reggeli helyett viszont Levit láttam, ahogy a konyhapult előtt sürög forog. 

-végül is ő is jó reggelinek. -gondoltam. -Jézusom Eren, mikre nem gondolsz. -a gondolataimban vagy hatszor nyakon csapdostam magam, hogy miért tudok reggel is ilyenekre gondolni. Oda mentem Levihez, aki látszólag feszült volt, mivel egyre jobban kapkodott és egyre több mindent ejtett el, vagy éppen vert le. Ezt mint halk szitkozódás kíséretében. Hátulról megöleltem, majd a fejére tettem az enyémet és a szememet lehunytam. Még mindig nem tudott megnyugodni, viszont megállt egy pillanatra.

-Jó reggelt -ásítottam. -Mi jót csinálunk?

-Csinálunk? -értetlenkedett. -neked az ágyban van a helyed, nem itt. 

-De segíteni akarok.

-Nem. Így is akkora mocskot csináltam, hogy bűn akárcsak ránézni. Nem kell hogy még te is össze piszkold magad. Nem akarok mégtöbb takarítani valót -fújta ki a levegőt. -Egyébként neked is jó reggelt. -simított végig a kezemen. 

-Majd én elmosogatok, hagyd csak. -álltam a mosogató elé, mikor megláttam, hogy még ezt is meg akarja csinálni. A pulton heverő felesleges tányérokat és poharakat, emellett a piszkos evőeszközöket betettem a mosogatóba. Megtöröltem a kezem, majd a telefonomért nyúltam, hogy zenét kapcsoljak magamnak. Full kussban azért mégsem mosogatok. Meg amúgy se szeretek mosogatni, de ez lényegtelen. Ezidő alatt Levi felment, hogy tiszta ruhát vegyen fel és hogy egy picit megnyugodjon, kiment a teraszra. Én eközben tök jól buliztam a playlistemre, amit bekapcsoltam és a mocskos dolgokat mosogattam el. Éreztem hogy mögöttem valaki figyel, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, csak énekelgettem és súroltam a kezembe lévő poharat. Most persze nem olyan őrült módjára énekeltem -ami akkor éppen inkább üvöltés volt- mint mikor utaztunk, és Hangeval énekeltünk, hanem most megpróbáltam a legszebb énekhangomat előhozni, ami még így is ütögette azt a szintet, mintha éppen egy macsak fulladozna, közben pedig a madarak próbálnának csipogni, vagy mit csinálni. Egy szóval borzalmas voltam, de élveztem. Hiába énekelek szarul, én élvezem. Az hogy másnak nem tetszik, az sosem érdekelt. Mikor végeztem hátrapillantottam és Levit véltem felfedezni, ahogyan az ajtófélfának dőlve figyel. Vagyhát tulajdon képpen nem felfelé nézett hanem lefelé.

-Tudom hogy jó a seggem, de azért nem kell ennyire stírölni -mosolyogtam. Levi egyből felkapta a fejét. -Látom elbambultál a látványon.

-Figyeltem hogy milyen jól mosogatsz és meg kell hagyni, tetszett amit láttam -mosolygott, majd megölelt. Jó volt látni hogy mosolyog. Őszintén. Nem olyan erőltetett mosollyal, hanem azzal a bizonyos őszinte mosollyal. Az idilli pillanatot a gyomrom orbitális korgása zavarta meg. 

-Ezt a hangot te adtad ki? -szörnyülködött Levi. -Mióta nem ettél? Miért nem szóltál hogy éhes vagy? -aggodalmaskodott Levi.

-Legközelebb szólok... anya-nevettem fel halkan.