Miért? ~ Ereri

~12.rész~

Eren szemszöge

Őszintén, nem tudom mit gondoltam akkor, mikor hagytam Levit kilépni az életemből. Szeretem őt, de hagytam, hogy elmenjen, és ismét csak társak vagyunk egymásnak. Jobban mondva ő a főnököm, én pedig egy kölyök vagyok a sok közül, akinek az a dolga, hogy védje a bandát. Azt hittem ennél több dolgot nem tudom elcseszni, de összejött. Már kezdtem örülni mint majom a farkának, de persze hogy elcsesztem ezt is. Ráadásul Mikasával és Arminnal is kezd megromlani a kapcsolatom. Idejét nem tudom annak, hogy mikor beszéltünk normálisan, és éreztük jól magunkat. Talán még gimiben, mikor ez az egész tervben sem volt. Az sem most volt. Kezdem azt érezni, hogy minél jobban próbálkozom, annál távolabb kerül tőlem mindenki. Levial sem tudom mi lesz, hogy hogyan fogom neki megmagyarázni azt, ami az erdőben történt, azt, hogy nem akartam megbántani. Na de ne mindig a negatívumok legyenek. El is felejtettem mesélni, hogy már hazajöttünk. Sasha és Mikasa is jobban vannak, és arra is rájöttünk, hogy Niel és Floch még régebben összebeszéltek. Tudták, hogy előbb vagy utóbb az egyikük meghal, és akkor a másiknak támadnia kell, és ennek akkor jött el az ideje. Felkészültünk ellenük, hiszen Niel már nem olyan nyápic mint régen volt. Legalábbis nekünk ezt mesélték Erwinék, hogy régebben, semmit nem tudott egyedül elintézni. Tipikusan olyan volt, mint a gyerek a hátsópadban. Védtelen, ártatlan, vézna de mindig megpróbál erősnek tűnni, de a társai jól tudják, hogy milyen is ő valójában, így kitagadják. A gyerekek kegyetlenek. Mondjuk a felnőttek sem jobbak. Itt állok, 20 évesen, és magamnak sem akarom bevallani az igazságot. Inkább hazudok mint a vízfolyás, csak azért, hogy becsapjam magam. Emellé még az is társul, hogy mint minden felnőtt, én is előszeretettel köpök az égbe, majd állok a saját csulám alá, jobban mondva, szembe köpöm saját magam. De mentségemre szóljon, nem csak én csinálom ezt. -Mondjuk nem tudom, hogy ez mennyire jó, vagy rossz-- Maradjunk annyiban, hogy a gyerekek kicseszett kegyetlenek, a felnőttek meg velejéig romlottak. Ez alól senki sem kivétel. De ismét eltértünk a témától.

A házam kulcsa után kutakodok, de az istenért sem találom. Végül tíz perc erőteljes keresgélés után csak megtaláltam az említett tárgyat, a kulcslyukba helyeztem, elfordítottam a zárban, és beléptem a házamba. A sötét kis házban mindent ellepett a por, ráadásul állot szag is volt, mivel nagyjából egy hónapja be sem tettem ide a lábam. Valahogy mindig Hange nyaralójában kötöttünk ki, vagy éppen Levinál voltam, így a házam itt állt üresen. Az ajtó alatt levelek kupaca állt. Pár számla, és egy két nekem címzett levél. Megfogtam a kettő nekem címzett levelet, elhúztam a függönyöket, majd levetettem magam a kanapéra, és egy kés segítségével felbontottam a fehér borítékokat. Nem számítottam sok mindenre. Tudtam, hogy rám fog szállni egy két jómadár, azután, hogy megöltem azt a vadbarmot, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan veszik a dolgott. Mikor ott voltam, úgy tűnt, hogy mindenki rühelli azt a barmot. Az egyik levelet Bertholdttól kaptam, a másikat pedig valami névtelen idiótától. A telefonomért nyúltam, hiszen mégis csak értesíteni kell valakit az esteről, mivel nem tudhatjuk, hogy ki fogja komolyan gondolni a leírtakat. Elkezdtem a kijelzőn a neveket vizsgálni, majd megállt a tekintetem egy két neven. Ezek közzé tartozott Levié is.