They are inseparable (Draco Malfoy ff)

8.rész

Befejeztem, az utolsó blúzomat is be hajtottam a bőröndönbe. Úgy éreztem, hogy ennek a rémálomnak csak úgy vethetek véget, ha elhagyom a Roxfortot és feladom a Malfoy elleni küzdelmet amiben valljuk be, én álltam vesztésre. Egyébként sem állt szándékomban anyám nyomdokaiba lépni, számomra sosem volt vonzó hely a varázsvilág. Szerencsére apámra ütöttem ebben is.Ő is inkább muglik között töltötte az ideje nagy részét, s egy New York-i iskolában tanult a normális gyerekek között. Nem is tudom hogy szerethetett bele egy olyan nőbe mint Bellatrix?!Annyira különböztek és annyira ellentétes úton jártak, apám mégis kitartott mellette.

Apám képén végig simítottam és elkönyveltem magamban hogy mennyire magányos vagyok nélküle. Pulóverem ujjával letöröltem a sós cseppek nyomait az arcomról és körbe néztem a tágas szobában.

Pansy óvatos léptekkel sétált vissza a helyiségbe, szemei vöröslöttek a sok sírástól. Ő messziről nézte végig Draco magánakcióját. Nagyon megrázta hisz végig azt hitte hogy a fiú szerelmes belé, de miután jelenetet rendezett világossá vált számára is, hogy ez az érzelem csak egyoldalú. Mégis Pansy volt az, aki be kísért a szobába és akinek el mertem mesélni az elmúlt napok történéseit.

-Emiatt nem kell elmenned!Ez nem a te hibád. -Egy pohár vizet csúsztatott az ágyam melletti kisszekrényre. Torkát megköszörülte hogy a sírás miatti rekedtes hang eltűnjön, majd kócos haját át dobta a vállán és mosolyt erőltetett arcára.

-Eltörte Viktor orrát!-Nyeltem vissza könnyeimet és bólintottam. Ez volt a válaszom arra, hogy mennem kell.-Pansy, én annyira sajnálom hogy...-Préseltem ki fogaim közül. Megrázta a fejét és nem engedte hogy befejezzem a mondatot. Rögtön tudta mire gondolok.

-Tudom mi történt! Kérlek ne magadat hibáztasd! Most már tudom hogy csak játszott velem!- Lemondás volt a hangjában.

Lelkiismeret-furdalásom volt amiatt hogy fel kavartam mindenki életét. Sosem bántottam volna szándékosan senkit.

-Bejöhetek?-Draco hangját hallottam magam mögött. Nem szóltam, nem reagáltam és hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni.

-Tűnj el Malfoy!! -Pansy hangosan üvöltött rá de a fiú hangtalan maradt. Csak a folyosó morajlott fel egy pillanatra. Meggyőződésem volt, hogy pár kiváncsi fül tapadt az ajtóra miután Draco bezárta maga mögött.

Hallottam ahogy a kopott fa nyikorgott cipője alatt és egyre közelebb került.Nem érdekelte Pansy szavai. Engedély nélkül járta be a szobát hogy átszelje a köztünk lévő távolságot. Amikor elég közel volt megtorpant és csak figyelt, pillantása szinte a tarkómat égette.

Amikor végeztem a pakolással le hajtottam bőröndöm fedelét és kissé össze szorítottam hogy teljesen be tudjam zárni. Mivel zavart hogy Draco folyamatosan nézett, így kicsit nehézkesebb volt az össze csomagolás. Egy darabig ügyetlenkedtem a kapoccsal de miután kész lettem a szobatársamra tévedt a tekintetem. Sóvárogva nézte az engem figyelő fiút és néha hangos sóhaj hagyta el ajkait. Oda sétáltam hozzá és halvány mosollyal próbáltam oldani a feszültséget, át öleltem amitől izmai ellazultak és viszonozta tettemet. Annyira jó barátok lehettünk volna.

A táskámhoz sétálva se néztem rá Dracora csak elkaptam a nehéz csomagomat. Tudtam, hogy az fáj neki a legjobban hogy levegőnek nézem. Akárcsak a Roxfort kísérteteit. Az egyenruhámat szépen össze hajtva hagytam az ágyon, a pálcámat pedig Pansyre bíztam.

-Kérlek add át Pitonnak!-Mosolyogtam.

A fiú ott állt a szoba közepén, szoborrá dermedve. Csak jeges tekintete követte minden mozdulatomat. Íriszeiben sajnálkozó fény csillogott, de nem tudott hatni rám. Utoljára ránéztem és pár pillanatig tanulmányoztam fel dagadt arcát, szája szélèn alvadt vér fénylett és a szemöldöke is megrepedt.

Viszlát!-Határozottan csaptam be magam után az ajtót.

***

Az állomáson ültem. Az isten tudja miért?! Hisz abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán jár-e az évközepén a Roxfort Expressz?! Csak menekülni akartam, de nem tudtam hogyan és nem tudtam merre. Dermesztő hideg szél fújt, ezért összébb húztam magamon kigombolt kabátom, egy pici meleg reményében majd az órámra pillantottam. Órák teltek el anélkül hogy a két vágány közül, akár az egyiken is vonat haladt volna át.
Felnéztem az égre ahol a fekete felhők szinte rohamosan gyűltek a fejem felett, talán nem véletlenül. Sokszor éreztem, hogy vonzom a viharfelhőket.

Körülnéztem, amitől szívem kissé össze szorult. Bele gondoltam, hogy sosem érezhetem a tó illatát és az erdő moraja sem fog hajnalonként ébreszteni. Talán apró dolgokat mégis szerettem a varázsvilágban. Néhányan a szívemhez is nőttek, annak ellenére is hogy nehéz volt a beilleszkedés. El sem köszöntem tőlük mert a búcsúzkodás nem az én asztalom. Szerettem csendben, feltűnés nélkül felszívódni mások életéből. Csak abba a fájdalmas kék szempárba néztem bele utoljára, amit sosem felejtek el...

Vállaimat melegség öntötte el amikor egy puha szövetkabát csúszott végig felsőtestemen.  Hatalmas ruhadarab ujjai a combomra hullottak, ezzel is takarva fedetlen testrészeimet.

-Már mindenhol kerestelek.-A megnyugtató akcentus szinte simogatta a lelkemet.-A fél Roxfort téged keres.-Viktor hangosan felkacagott, s leült mellém a hűvös padra.

Szégyelltem  magam a történtek miatt, ezért nem néztem a szemébe. Inkább lehajtott fejjel bambultam magam elé mint ha a cipőm érdekesebb látványt nyújtana. A vörös szövetkabát ujját morzsolgattam zavartan amikor végig simított kézfejemen.

-Parkinson szét kürtölte hogy leléptél! Ahogy kitetted a lábad Pansy szalad Dumbledore-hoz hogy a keresésedre buzdítsa.

Erre egyből felkaptam a fejem és grimasszal az arcomon forgattam a szemem. Ez Viktort újra nevetésre késztette annak ellenére is, hogy a sérülése miatt ez nehezére esett.Arca eltorzult, lila az orrán pedig egy tapasz csúfolkodott. Felszisszent amikor végig simítottam ujjbegyemet az álkapcsa szélén, emiatt gyorsan el is rántottam a kezem, mint ha csak áramütés ért volna. Csillogó sötétbarna szemeiből még így is áradt a kedvesség. Felfoghatatlan volt, hogy a történtek után is hogy képes ilyen szeretett teljesen nézni rám?!

-Malfoy tudta hogy itt leszel! Ő küldött ide. Nagyon aggódik érted.

Tapogatta a vállamon pihenő hatalmas kabát mély zsebeit és pár perces keresés után előhúzott egy borítékot. A nevem volt rajta. Gondosan lezárt, zöldes borítékban lapult egy vaskos papír. Az ismerős illat egyből az orromba kúszott. Talán a viaszos pecsét volt átitatva Draco illatával. A mellkasom egyre gyorsabban hullámzott, a szívemet szinte a mellkasomon kívül éreztem.

-Ha mégis úgy döntesz hogy el szeretnél menni, olvasd el!

-Mi lesz ha maradok?-Kerestem meg nehézkesen a hangom.

Viktor hosszú ujját egy távoli pont felé emelte egy sziluett  irányába.A ködben felismerhetetlen alak csak lassan sétált az állomás felé. Minél közelebb került annál világosabbá vált, hogy a levél küldője tart felém. Szőke haja, beesett arca és fehér bőre senkiével sem volt összetéveszthető. Fekete nyakig begombolt kabátja tökéletesen simult rá, bele túrt aranyló tincseibe és hátra simította azokat.

-Akkor ő magyarázza el személyesen miért viselkedik úgy, mint egy seggfej.-Viktor szája fél mosolyra húzódott.-Nekem már mindent elmondott! Szerintem meg kéne hallgatnod!-Egészítette ki.

Félve és undorodva vetettem újabb pillantást Malfoyra. Az érzések túlnyomóan kavarogtak bennem...