They are inseparable (Draco Malfoy ff)

10.rész

Néztem őt ahogy mellettem alszik. Kezeimet erősen szorította mint ha félne, ha nem tart elég erősen még bajom eshet. Akkor éreztem először nyugodtnak. Egyenletes volt a légzése és a szíve sem kalimpált össze-vissza a bordai alatt. Hosszú szempillái érintették tökéletes arcát, csillogó arany tincsei hívogatóan vonzottak ezért lágyan az ujjaimmal átfésültem puha hajszálait. Szemeit résnyire nyitotta és egy hatalmas sóhaj szaladt ki ajkai közül. Arcára csodás mosoly terült ahogy viszonoztam álmos pillantásait.

-Itt aludtál?-Kézfejemet puha, rózsaszín ajkához emelte és könnyed csókot lehelt rá.

Pulzusom az egekbe szökött ahogy bőre a bőrömet érintette. Úgy nézett rám mint ha más nem létezne a földön csak én.

-Néztem ahogy alszol.-Félénken oda súgtam.

Bevérzett szemei boldogságtól csillogtak. Sóvárogva végig mért majd feltűnően elkalandozott a gondolataiban ahogy a sötét ruhadarabot észre vette rajtam.

-Neked jobban áll!-Ujját végighúzta a finom anyag szélén, bőre kellemesen súrolta a combomat.

-A szekrényedből vettem ki.-Pirosló arccal mosolyodtam el, s lejjebb húztam fedetlen combjaimon az inget.

Egész éjjel azon gondolkoztam, hogy vajon van-e lehetőség arra, hogy vissza kapjam minden emlékemet?! Minden egyes apró kis szösszenetet,minden egyes jó és rossz élményt. De főképp azokat, amiket Dracoval át éltem a gyerekkorunk alatt. Tudni akartam milyen volt ő, s mi ez az érzés ami ennyire hozzáláncol.

-Van esély hogy vissza kapjam a múltam?-Közelebb csúsztam és a mellkasára hajtottam a fejem. Nagyot hümmögött amikor a bőröm a bőréhez ért és szinte éreztem ahogy dübörög a szíve. Mellkasán az izmok lágyan megfeszültek, kulcspontja kicsit megemelkedett ahogy szabályozni próbálta szapora légzését.

-Anyám tud segíteni.Csak az tudja vissza adni aki elvette! A pálcájában van minden emléked. Amúgy sincs már jelentősége hogy ne emlékezz rám, hisz most is itt vagy velem.-Hallottam a hangján ahogy elmosolyodik.

Mondatai simogató tagoltsága boldogsággal töltött el. Hirtelen annyira ostobának éreztem magam az emlékeim hiánya miatt, hogy muszáj volt tudnom hogy újra normális életet élhetek-e egyszer?! Olyan érzés járta át a mellkasom mint amikor egy emberből kiölnek mindent, s csak ürességet hagynak. Egy nagy tátongó űrt ami nap mint nap érezteti hogy nem vagyok teljes. Pont az a része hiányzott az életemnek, ami boldoggá tett és elvezetett ahhoz az úthoz ahol jelenleg Dracoval voltam. Megértettem és hálás is voltam Narcissa cselekedete miatt hisz gyerekként nem biztos hogy megtudtuk volna védeni magunkat. Viszont már eléggé idősek voltunk ahhoz, hogy szembeszálljunk olyan démonokkal mint Tom dühe. Ha emlékeztem volna rá, talán nem kellett volna hogy bárki rettegésben éljen miatta. Hisz ő is csak egy olyan gyerek volt mint én. Egy gyerek, aki elveszítette a szüleit. Ezt a fájdalmat csak az értheti meg aki végigjárta ezt a remény vesztett utat.

-Mi van ha én is olyan vagyok mint apám?-Nyögte bele Draco a szoba tátongó csöndjébe.

Felnéztem rá, egy darabig fürkésztem az arcát. Az ablaktalan szobát csak egy pislogó gyertya világította be, tekintete a plafonra meredt és félig megvilágított csontos arcán nyugtatóan simítottam egyet. Szemeit egy pillanatra lehunyta és a kézfejemhez bújva használta ki, csillapító mozdulatomat.

-Sosem tudnál olyan lenni.

Elmosolyodott. Maga mellé hanyatt döntött a puha párnák közé és felém emelkedett. Szívem egyenetlenül kalimpálni kezdett amikor az orrunk hegye épphogy egymáshoz ért. Annyira közel volt, annyira kábított az illata és az ajka finom íve, hogy azt kívántam bárcsak hozzám érne vele. Szemeimet lehunytam és zihálni kezdtem amikor közelebb tolta nedves ajkait. A kínzó milliméterek szinte fizikai fájdalmat okoztak a testemben. Kemény mellkasa egészen hozzám tapadt, szívünk szinte egy ütemben pumpálta a vért az ereinkbe.
Nyelvével benedvesítette duzzadt ajkait és még kisebbre csökkentette a köztünk levő távolságot.

-Emlékszel?Megígértem hogy akkor foglak megcsókolni ha te kéred.-Pimaszul elmosolyodott.

-Ne kínozz már!-Kezeimet a tarkója köré kulcsoltam és el nevettem magam ahogy elégedett pillantásokkal mérte fel a számat.
Ajkait az enyémre tapasztotta, szinte parázslott a köztünk lévő vonzalom. Nyelve hamar bejutást kapott így még szenvedélyesebb volt az első igazi csókunk. Remegve csúsztatta végig a derekamon hatalmas tenyerét majd elkalandozott a combom környékére. Túlságosan vágytam az érintésére de mint ha megálljt parancsolt volna magának, megszüntette a kontaktot.

-Jól vagy?-Mosolygott bele a csókba amikor megérezte hogy minden porcikám megremeg alatta.

Megmagyarázhatatlan érzés volt látni ahogy jeges tekintete tengerkék árnyalatot öltött. Pupillái egészen szűkek voltak, szinte láthatatlanná zsugorodott akárhányszor közelebb kerültünk egymáshoz. Orrával megbökte az enyémet mielőtt újra apró puszikkal borított el.

-Sosem voltam jobban.

Le mászott rólam. Hiánya azonnal érezhető volt. Az édes teher egyszerűen el tűnt a mellkasomról és csak hiányérzetet hagyott maga után. Az oldalára feküdt és a tenyeremet babrálta. Kivehetetlen formákat és talán szavakat kanyarított a barázdás területre.

-Ha bármi bajod esik megölöm Denemet!- Aggasztó nyugodtsággal hagyta el a kijelentés a száját.

Hirtelen össze roppant a köztünk lévő rózsaszín világ ami elfedte Draco rossz, s agresszív oldalát. Tudtam hogy engem félt, de a szemeiben felcsillant az a fény amit nem szerettem. Kibújtam erős szorításából és távolodni kezdtem. Tekintetem a szoba másik végében állapodott meg. Egy kis asztalon amin Draco pálcája pihent.

-Használtad már ölésre?-Nagyot nyeltem, és Draco szemei helyett továbbra is a kopottas bútorok lévő tárgyat szuggeráltam.

-Dehogy!-Hangjában felháborodás csengett. Mint ha csak az is sértő lett volna számára hogy eszembe jutott ez a gondolat. Szemei kikerekedtek, s sértődötten csóválta a fejét. Megbántottam.

-Én majdnem valaki halálát okoztam az enyémmel és hidd el nem jó érzes! Úgyhogy kérlek ne mond ezt mégegyszer!-Bűnbánóan pislogtam rá, amitől ellágyultak kemény vonásai és mosoly váltotta a komor tekintetet.

Kifújta a bent tartogatott levegőt és kék szemei szinte eltévedtek a sötét szoba mélyében. Az egyik sarkot vette célba és ijesztően bámult felé. Mint ha egy szellemmel nézne farkasszemet. De nem volt ott senki, csak egy apró mécses pislákolt az egyik bútor tetején.A halvány fényből ítélve a gyertya már igen a végét járta. Már akkor is égett, amikor Draco és én vissza tértünk a szobába.
A fiú hátán megfeszülő szálkás izom jól láthatóan rajzolódott ki ahogy megemelkedett és sietve tolt vissza az ágy puhaságába. Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt amikor a komódhoz sétált hogy felfedezze a bútorra helyezett tárgyat. Érthetetlen idegessége azonnal rám is mázsás súlyt helyezett amitől a gyomrom apró labdává zsugorodott.

-Draco, mi az?-Dadogtam szinte némán.

-Maradj ott, Leta!-Utasított egy kézlegyintéssel vissza az ágyra.-Ez megy hogy került ide?-Motyogott maga elé zavartan.