A magányos Valter Lemmer afféle csodabogárnak számított Dover kisvárosában. Egyedül csak a szomszéd farmon élő, fél szemére vak lány kereste a társaságát különböző összeesküvés elméletekkel traktálva. Miután a férfi éjjeliőrként megkezdte munkáját a...
Lemmerre hamar rávirradt a hajnal, bűntudatot hozva az egyébként is meggyötört lelkére. Még egy teljes hónap a nyárból, talán az hamar elhozza a várva várt változást. Megszünteti fájdalmát, és végre valahára szerelem költözik elhagyatott szívébe, ami kitölti azt az ürességet, melyet hosszú idők során senkinek sem sikerült. Nem lenne képes megfosztani az életétől Lunát, mert ahhoz túlságosan közel állt hozzá. Bántotta, amiért szavaival mély gödörbe taszította. Nem érdemelte meg, hisz sokat segített neki, elterelte gondolatait a kilátástalanságtól, a rosszról. Tanácsokkal látta el, még ha nem is vette fontolóra azokat. Ketten kiegészítették egymás lelki nyomorát. Elenor csak azért jelentette ki oly könnyedén, hogy ölje meg, mert nem ismerte. Nem tudhatta, hogy ő miként érez iránta. Könnyű ítélkezni a felett, kit nem ismerünk, gyerekjáték eltaposni, a lelkébe gázolni, megbélyegezni és halált rászabadítani.
Útközben Dover határában megállt a farmerbolt előtt.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Nem állt szándékában a fejsze fejétől megválni, nem lenne szíve eldobni magától az új élet sarlóját, azt a kovácsolt acélalkalmatosságot, amely minden adandó alkalommal segítséget nyújtott a cél eléréséhez. A fa kidöntéséhez használt fejszével ellentétben, ennek a szerszámnak a fejformája olyan, hogy a fa rostjai mentén vágjon, szétrepessze azokat, mint az áldozatul esett lányoknak csontjait, akik e szerszám által nyerték el a végzetüket.
– Uram, segíthetek valamiben? – szólította meg egy középkorú, kopaszodó alacsony férfi, a kerti szerszámok közt céltalanul bolyongó, frusztrált Lemmert.
– Tessék? – meredt rá zavartan. Izzadó homloka megcsillant az erős fényt kibocsájtó neonvilágítástól.
– Mit keres? Segíthetek? – az eladó meglehetősen furcsán bámulta az előtte dülöngélő langaléta embert.
– Ebbe kell nyél – előhúzta a vértől rászáradt fejszefejet koszos zöld kabátja alól.
A kiszolgáló pasasnak elakadt a lélegzete, mikor meglátta az igencsak megviselt véres acélfejet.
– Műanyag, vagy fa nyélre gondolt? – tudakolta remegő hangon.
Valter kora reggeli megjelenése az üres gazdaboltban nagyon nem keltett jó benyomást. Félelmetesnek tűnt inogva ott álldogálva, kitágult, befeketedett pupillákkal, elsápadt ábrázattal.
– Fa – bökte ki némi csendet követően. – Hikori, vagy kőris. Strapabíró legyen, bírja a lecsapásokat, legyen húzása, nem akarom, hogy még egyszer eltörjön – fejtegette alig érthetően.
– Értem, mindent a vevőért – remegő szája zavarában mosolyra görbült. – Elkérhetem? – nyújtotta kezét Lemmer felé, de a magába fordult alak meg sem mozdult, úgy állt ott szüntelen dülöngélve, mint aki élete legnagyobb megrázkódtatását élte át. – A fejet, elkérhetem? – hebegte, szemeiből a rettegés tükröződött vissza.
