𝐇𝐢𝐭𝐜𝐡 •𝐓𝐨𝐝𝐨𝐫𝐨𝐤𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫•

𝐏𝐫𝐨𝐥𝐨𝐠𝐮𝐞

𝐏𝐫𝐨𝐥𝐨𝐠𝐮𝐞

- A Japán ranglista vezetői, a három globálisan is elismert, ifjú hős a mai napon komoly összetűzésbe került egy eddig a háttérből tevékenykedő bűnszervezettel, 'kiknek kilétét a napokban tárta fel a helyi nyomozó iroda. A rendőrök közreműködésével sikerült elfogniuk a főként bankokat megcélzó szervezet vezetőjét, illetve alkalmazottjait. Ám a harc sikerrel zárult és a gonosztevő emberek már a cellákban élvezik a kényelmet, az alig 20 éves hősök kórházba kerültek, nyílt törésekkel és vágásokkal. Sajnálatos módon sem Dekut, sem Dynamightot, sem pedig Shotot nem kaptuk el egy villám interjúra, ellenben, a szemtanúk részletes beszámolót tartottak az eseményekről. A helyszínre érkezett tudósító hosszasan hallgatta a gyerek csoport tagjait, 'kik ujjongva, görcsösen magyarázták az összecsapás minden pillanatát. Most pedig hallgassuk őket-

Idegesen halkítottam le a mobilt, elűzve a további hadarást. A fehér lepedőre helyeztem az eszközt, beletúrtam nyirkos hajamba, mely izzadtan tapadt a tarkómra.

- Mondtam, hogy a média csak túloz - dünnyögte az ágyban fekve, hátravetett fejjel. - Baby, mindent felfújnak, és az arcunkba robbantják, mint egy lufit. Alig mondták igazat.

- Alig mondtak igazat?! - fújtattam. - Felhívnak egy vasárnapi délelőtt az ebéd főzés közepén, hogy a barátom eszméletlenül fekszik a szomszéd város kórházában frissen összevarrt vágásokkal, ez neked nem igaz? Még ennyit sem mondtak! Gázabb a helyzet, mint aminek beállítják!

- Mire kiértek, már behoztak minket - szólt közbe nyugodt hangon. - Este kiengednek, adok egy gyors interjút, aztán le tudjuk ezt is. Holnap már másról fognak beszélni.

- Ahh - sóhajtottam, feladva a harcot. - Elmeséled, mi történt, vagy hallgassam meg az örjöngő kölyköket? - böktem a telefonomra.

- Este elmondom. Voltál már a többieknél? - sandított az elhúzott függönnyel takart ajtóra.

- Katsukit meglátogattam, útba esett ide felé, de Izuku még mélyen alszik. Újabb végtag mentő műtét - húztam számat, enyhén fintorogva.

- Ahha - bólintott komótosan, elfojtva egy ásítást.

- Álmos vagy? Mert akkor nem zavarlak, haza megyek befejezni az ebédet, ha még nem ment tönkre - hadartam, észrevéve a tudatalatti, ösztönös tevékenységet.

- Ne! - kapott karom után, megragadva a csuklóm. - Inkább feküdj ide - engedett el, megpaskolva maga mellett a takarót.

- Jó - egyeztem bele azonnal. Lepakoltam az időközben friss gyűrődésekkel tarkított bundás kabátom, illetve lerúgtam a víztől bőven átázott bakancsom. Elrendeztem eddigi helyem mellé, egy apró, háromlábú székre szórtam őket. A legnagyobb óvatossággal foglaltam el az ágy szabad részét, vigyázva, meg ne lökjem a rajta fekvő, félálomba került fiút. Próbáltam messzebb húzódni tőle, nehogy fájdalmat okozzak neki egy figyelmetlen mozdulattal.

- Gyere már ide - tapogatta ki a vállam, gyengéden magához rántva. Megkereste a térdem, áthúzta dereka felett, tenyerét rajta pihentette. Átölelte a vállam, végig simítva a pólómon. - Fázol? - pillantott le rám, elidőzve a bőrömön gyűlő libabőrön, mely megtestesítőtette a valódi érzéseim. - Várj egy kicsit - próbált arrébb tolni, megfordulni a szűkös helyen.

- Meg ne mozdulj! - dorgáltam, meghiúsítva tervét. - Egy, rossz oldalon vagyok, kettő, nem engedem, hogy használd - soroltam az ellenérveket. - És nem utolsó sorban van takaró - bújtam be alá, a fiú mellé. - Aggódtam érted. Rohadtul aggódom érted minden áldott nap - suttogtam, elbújva védelmező karjaiban.

- Tudom... - válaszolt ugyanolyan halkan. - Semmi bajom nem lesz estére - éreztem hangján, keserűen mosolyog. Hazudik.

- Meglátjuk - szorítottam meg a takaró szélét, miután megbizonyosodtam, valóban elaludt.

Szép jó estét!✨ Nos, most egy teljesen spontán ötlet alapján publikálok egy vadonatúj könyvet, lehet nem is gondoltam át elég alaposan a tettem, még meglátjuk. Remélem elnyeri a tetszést, bár újabb Todoroki x reader könyv, melyből van vagy ezer, úgy éreztem, nem hagyhatom elveszni az ihletet. Illetve, egy apró visszajelzést hatalmas örömmel fogadok, legyen szó vote-ról, vagy kommentről.
Sok puszi❤