Élet vagy Halál // Befejezett

negyedik

A fiú boldogsága Júliára is jó hatással volt. A lány egyre vidámabb lett, egyre többször ment ki sétálni a kertbe és egyre több energiája lett.

Egyik délután a szokásos beszélgetős, nevetés programjuk volt, amit ők ketten találtak ki.

Egymással szemben ültek a két ágyon, éppen Júlia családjáról beszéltek, akik nem rég mentek el és a fiú szülei is szóba kerültek, akik egyszer sem látogatták meg őt.

– Az orrod....

Ahogy a fiú kimondta ezt, Júlia az orrához kapott, ahol megérezte a vért. Óvatosan letörölte az arcát, majd szégyenlősen nézett a fiúra.

– Már megszoktam. 
– Ez.... Ez gyakori?
– Eléggé – Júlia elhúzta a száját, a fiú pedig témát váltott.

Sajnálta a lányt, akinek annyi fájdalma volt. Tudta, hogy Júlia a világért sem vallaná be, hogy éjszaka képtelen aludni. Mindig hallotta, hogyan forgolódik álmatlanul és hogy nyög fel időnként csendben.

Annak viszont örült, hogy a lány újabban jól néz ki és erősebb is, mint amikor először látta. Nem volt benne biztos, hogy ez miatta van, de érezte, hogy neki is van hozzá köze.

Ezek mellett egy kissé irigyelte is a lányt, akit hetente látogattak. Az ő szülei még fel sem hívtak, mióta beköltözött. Júlia családja azonban rendszeres látogató a kórházban és a fiú nagyon jó kapcsolatot ápol a lány húgával.

Egy este hatalmas vihar tombolt odakint.
Szakadt az eső, dörgött az ég, a fák ágait szinte kicsavarta az erős szél, a villámok pedig időnként megvilágították a sötét szobát.
Egyikük sem tudott aludni.

– Barna.
– Igen?
– Idejössz?
– Hívjak orvost, baj van?
– Nem. Csak nem akarok egyedül lenni.

A fiú Júlia kérésére befeküdt mellé.
Júlia szomorú volt és Barna ezt nagyon is érezte.

– Minden rendben?
– Persze, csak a húgom....
– Mi van vele?
– Fél a vihartól. Ilyenkor mindig átrohant az én szobámba és bebújt mellém a paplan alá. Hiányzik.

Néhány percig csend volt, a fiú erre nem tudott mit mondani, hiszen neki egyetlen testvére sem volt.

– Szerinted rossz nővér vagyok?
– Már miért lennél az?
– Mert itt fekszek egy kórházban, ahelyett, hogy mellette lennék.
– Ettől te nem vagy rossz nővér – a fiú szomorúan csóválta a fejét. – Szeretitek egymást és ez a lényeg.
– Arra lenne szüksége, hogy vele legyek!
– De nem tudsz és ezt sajnos ő is tudja. Nehéz lehet neki is, de neked is az. Mindkettőtöknek erősnek kell lennie, hogy aztán évek múlva már csak rossz emlék legyen mindez és együtt tölthessetek minden időt.
– Attól félek, hogy ez már nem fog bekövetkezni.

Júlia halkan mondta ki a szavakat, Barna mégis hallotta őket. Júlia könnyei folytak és a fiú is homályosan kezdett látni.
Nem akarta elfogadni, hogy nem ad magának esélyt és magát ostorozza.
Nem akarta elfogadni, hogy ez a lány itt mellette beteg és talán igaza van és nem fog sokáig élni.

Eddig remélte, hogy a lány javulása azt is eredményezi, hogy meggyógyul. Eszébe sem jutott a halál, hiszen Júlia vagy elviccelte, vagy fel sem hozta ezt a témát.
A fiú torkában hatalmas gombóc keletkezett, miközben szorította a síró lány kezét és az ő szeme is megtelt könnyel.

A vihar ugyanúgy tombolt odakint, ők ketten pedig egymás mellett feküdtek és csak szaggatott lélegzetvételük, valamint halk szipogásuk hallatszott.

Barna nem tudhatta biztosan, hogy Júlia tényleg alszik, vagy csak csukott szemmel fekszik mellette, mégsem mozdult el onnan egész éjjel.
Sokáig gondolkozott és a lány kezét változatlanul saját tenyerébe zárta.
Végül világosodás előtt sikerült lehunynia a szemét, de a reggeli ellenőrzésig ez igen kevés időnek bizonyult, így másnak kialvatlanul mászkált a folyosókon.