Élet vagy Halál // Befejezett

epilógus

Kint tombolt a vihar. Villámok és dörgések követték egymást, a fák ágait a szél összevissza dobálta, az esőt mintha dézsából öntötték volna.

Barnának eszébe jutott az éjszaka, amikor Júlia mellett feküdt és az emlék hatására szorosabban ölelte át Lillát, aki halkan szipogott.
A tizenöt éves lány kevés emléke miatt kereste fel a férfit, aki most megosztotta vele nővére történetét, vagy legalábbis azt, amit ő ismert.

A lány csak a kórházban való hosszú várakozásokra, szülei folytonos veszekedésére és kétségbeesésére emlékezett. Nővére arca csak az utolsó találkozásról rémlett neki. Akkor sírt, mert búcsúzni jöttek. Tudták, hogy meg fog halni hamarosan és a szülei még addig el akartak tőle köszönni, míg élt. De azt egyikük sem gondolta, hogy másnap már be is következik ez a szörnyűség.

– Az egyik ilyen viharos este mesélte el nekem, hogy mindig átmentél hozzá, mert féltél.
– Most is átmennék hozzá – mondta Lilla szomorúan.
– Én itt vagyok. Megígértem neki, hogy vigyázni fogok rá.
– Tudom.

A sok motiváló szó, amit Júlia utolsó éjszakáján, nagy fájdalmak között írt meg testvére és barátja számára, Lilla táskájában és Barna zsebében pihent és mindketten ebből merítettek erőt, amikor szükségük volt rá.
Mindketten tudták, hogy nem szabad feladniuk az életet, akkor sem, ha úgy tűnik, minden rossz és már soha nem lesz jó semmi, hála a leveleknek.

Barna végül többé nem próbálkozott az öngyilkossággal. Ha eszébe is jutott, csak felelevenítette Júlia utolsó kívánságát, ami az volt, hogy vigyázzon a húgára. Ezért sem és a tőle kapott levél miatt sem lett volna rá képes.
Persze a régi hegek megmaradtak, de már büszkén viselte őket, hiszen ezek miatt ismerete meg Júliát.

Most már felnőtt, elköltözött szüleitől és előadásokat tart kamaszok számára az öngyilkosságról, a betegségről, a jóságról és szeretetről.

Lilla szülei Júlia temetése után  elváltak és a várost is elhagyták. Próbálták magukat túltenni lányuk halálán, de Lilla szerint ez még mindig nem sikerült nekik.  Nehéz volt úgy élnie, hogy a nővére emléke ott lebegett köztük és amíg Júlia élt, a betegség miatt alig tudtak vele foglalkozni, így később a szülei próbálták kárpótolni azzal, hogy mindent megvettek neki, de Lilla ezeket az ajándékokat soha nem fogadta el. Ehelyett a városi kórháznak ajándékozta a dolgokat, hogy a beteg gyerekeknek örömet szerezzen vele.

Most orvosnak készül, keményen tanul, hogy más családoknak ne kelljen olyan fájdalmat átélniük, mint amin nekik kellett keresztül menniük.

Eközben pedig mindketten hisznek benne, hogy Júlia már boldog és semmi fájdalmat nem érez többé. Hiszik, hogy egyszer még találkoznak és akkor már mind boldogok lehetnek és nem lesz több fájdalom. Hiszik, hogy nem lesz élet vagy halál, csupán a boldogság és ha egyszer valóban találkoznak, el sem lehet majd választani őket egymástól.