sziréncsók ― 🧡

⚓️ tizennyolc.

A reggel később következik, mint valaha ― legalábbis Cronan így érzi. Teljesen elgémberednek a tagjai a sok üléstől, a szeme pedig sajog a gyér fényben való olvasástól. Pár órát aludt csak, már ezt sem lett volna szabad. Magától, az eget beragyogó égitesttől értesülnek a pirkadatról, ugyanis a napsugarak átesnek az ágyúk résein. A narancssárgás csíkok apránként olyan hosszúra nyúlnak, míg elérik a két matróz bokáját. Akkor Scully lehuppan a hordó tetejéről és elindul, hogy a többi társukkal együtt megreggelizzen. Példáját a barna is követi. Maga mögött hagyja a hordókat és az ajtót, átverekszik megannyi zsákon, kupacba halmozott hálón, és gyakorlatilag leizzad, mire feljut az ebédlőterem szintjére.

Rég nem evett és tisztában van vele, ha ezt az étkezést elmulasztja, legközelebb csak vacsorázni lesz lehetősége. Ez sem tudja eltántorítani, mivel az éjszaka lefolytatott, nyomasztó párbeszéd még az elméjében rohangál. Valami oknál fogva úgy gondolja, az a tisztességes, ha a kapitányt is értesíti a legénység rosszmájú híreiről. Vigyáznia kell mostantól, hogy a göndör kabinjába való sétáját minél kevesebben, sőt, ha lehet, egyáltalán ne lássák. Mielőtt a fedélzeten állva elindulna, alaposan körbekémlel. Magányosan ácsorog odafent, így sietve feloson a kormánykerék mellé. Mintha az illem minden formája kiveszett volna belőle, csupán kopogtat egy gyorsat, azonban a választ nem várja meg.

― Hét pokol! ― háborodik fel Morene. Mint akit puskából lőttek ki, ugrik fel a vörös paplanos ágyról. Sietve szánt végig szemgödre fölött az öklével, de a mozdulat és a bőrét megszínező pirosság bánatról, könnyekről árulkodik. Egyből felismeri látogatóját. Kicsit habozva, értetlenül pislog. ― Cronan...?

― Ne haragudj ― szabadkozik azonnal. Már nem kérdez semmit: kivon egy széket az asztaltól, letelepedik és magyaráz is tovább, hagyva, hogy a fekete is hasonlóan tegyen. ― Az őrségemet Scully-val töltöttem. Különös pletykák keltek szárnyra, a legénység hírbe hozott ― alig bírja kinyögni a szavakat ― velem. Úgy vélik, emiatt... szimpatizálunk egymással.

Morene sírástól meggyötört tekintete hirtelenjében dacossá sötétül. Az agyában egyidejűleg vetül fel többféle gondolat is. A legelsők között furcsa módon az szerepel, vajon a másik biztonságban van-e ettől kezdve, közvetlen ezután viszont bosszús lesz. Duggant és őt leszámítva senki nem fejezi ki a támogatását, és az egyetlen embert, aki komolyabban törődik vele a matrózok közül, ilyesmivel vádolják.

― Hadd pletykáljanak ― egyezik ki hűvös hangszínen. ― A kutyát sem érdekli, mit gondolnak a patkányok.

Hasonlata erős, de megteszi a hatását. Vendége testbeszéde láthatóan nyugodtabbá változik. Keresztbe veti egymáson a lábait és gyanakodva megszólal. Szavai inkább csengenek kijelentésként, mintsem kérdésként.

― Nem fognak szavazást bőszíteni.

Morene megingatja a fejét. Fanyar mosolya arról árulkodik, hogy bár pénzeli, eteti, ellátja az embereit, most mélyen legbelül csalódott egy részükben. ― Nem fognak. ― Komolyan is veszi. Egyikőjük pucájában sincs annyi vér, hogy ilyesmit indítson.

― Van még rum? ― kérdezi váratlanul Cronan.

― Kezded túl otthonosan érezni itt magad ― jegyzi meg a göndör. Azért felkel és a szekrényhez battyog, kihúzza a megfelelő fiókot és visszafelé átnyújtja neki.

Az üvegben jóval kevesebb folyadék lötyög. Ebből arra következtet, hogy magányában néha a fiatal lány is lehúz egy keveset. Nem képes hibáztatni. A kalózok egyébként is rumot isznak ivóvíz helyett, tehát nincs min csodálkoznia. Megszabadul a dugótól, valahová az asztalra gurítja, végül nagy kortyot nyel az italból. Beszélgetni szeretne vele. Voltaképpen meglehet, hogy emiatt jött most is, a rossznyelvek áradata csak kifogásként szolgált, holott ezelőtt néhány perccel még valóban aggódott miattuk. Már nem teszi. Kissé lecsúszva ül a szék felületén, bal karját a támla mögött lógatja és próbálja megtörni a kínossá alakuló csendet.