sziréncsók ― 🧡

⚓️ harminchárom.

A Port Antonioban töltött első reggel napsugarai Cronan szemére zuhannak. El kell ismernie, kényelmesebb négy szilárd lábon álló ágyon aludni, mint órák hosszát himbálózni két oszlop közé feszített textilcsíkban. A kalózélet legelső heteiben folyamatos tengeribetegség gyötörte, csak az idő múlásával gyógyult ki belőle ― ennek tudatában egy jó matrac minden kincset megér a szemében.

A tegnapi mulatozástól még enyhén kimerült, sokat kivett belőle a tánc, a mozgás. Nyújtózkodva kel fel és mezítláb surran át a kabinján. Az íróasztalra vetett zsebóra lapja azt mutatja, fél nyolc múlt nem sokkal, azaz jócskán többet pihent a szokásosnál. Emberei buzgó beszélgetése szüremlik be, ne meg a sirályok és a város hangjai. Fáradt arckifejezéssel és továbbra is csizma nélkül nyit ki a szabad levegőre. A fedélzeten nincsenek sokan, valószínűleg minden épeszű martalóc az utcákon kódorog, aki pedig a hajón van, az étkezőben ropogtat valamit, esetleg a függőágyban lustálkodik. Nem feddi érte meg őket ― a kikötés után nincs mit csinálni, legfeljebb felmosni a padlót. Ezért nem muszáj a Szirénen maradniuk, úgyis be lesznek zárva, mihelyst továbbállnak.

― Jó reggelt, kapitány! ― köszön rá valaki a pillanatban, hogy kiteszi lábát a parancsnoki híd szintjére és végignéz a hajón.

― Neked is, Cutler ― biccent egy férfinek. Lemászik a lépcsőkön és megközelíti őt. ― Mit tudsz a tegnapi szállítmányról?

― Minden a helyére került. Húsz hordó ivóvíz, és legalább két tucat láda zöldség meg hús.

Elégedetten bólint. A megvett készletet személyzet alapján arányosan osztották fel a hajók között és megbízták a legénységet, hogy az ő részüket hordják le a gyomorban található tárolóhelyiségbe. Ez már Cronan távollétében történt, így mielőtt lemegy és a saját szemével is megbizonyosodik a rendről, inkább megkérdez valakit. Nem utolsó sorban szeretne velük szót váltani. Attól, mert a vezetőjükké szavazták, nem akar kiszakadni köreikből, elveszteni a szimpátiájukat, bizalmukat. Meg szeretné tartani a laza viszonyt.

― Nagyszerű, egy panaszszava sem lehet rátok az embernek.

Int egyet és elindul az alsóbb emeletekre vezető lépcső felé. Áthalad a fedélzet szellőzésre szolgáló, rácsozott területén is, ami a két szint között biztosítja a légáramlást, és csak ekkor jut eszébe a bocskora, de mit sem törődve vele lelátogat az ebédlőbe és a hálóterembe. Megnyugtató több sarokban zsákokat, rekeszeket látni. Ez a bőséget jelenti, azt, hogy egy darabig nem fenyegeti őket éhezés veszélye.

A kevés fényben bekanyarodik az étkezőbe. Itt sokkal kisebbek a dolgok, mint a Vérszomjon, illetve az elrendezés is más, nem mellesleg a korona lélekvesztője forog szóban. Az összes bútor mesterember munkája, minden egyes szék és asztal, nem láncon felkötött, hullámokkal billegő pallók adják az étkezés helyét. Az egyik fal mellett megpillantja Sedge-et. Valamit molyol, a kezei matatnak. Közelebb érve papírokat vesz észre előtte.

― Szervusz. Hajónapló?

Mintha a szőke megrebbenne, összerándul egy másodpercre és feltekint rá. Gyorsan visszarendezi az arcvonásait és ülőhelyet kínál neki. Egy paksamétába tömöríti a lapokat és Cronan elé tolja, hogy megszemlélhesse őket.

― Ugyan ― legyint ―, szerződések a Hullámjáró korábbi matrózainak.

― Vannak néhányan... ― motyogja Cronan, miközben ujjai között már a sokadik papírt pörgeti át.

Segde szépen kerekített, kicsit oldalasan dőlő betűivel rövid, megegyező felirat áll az összesen. Én, Cornelius Miller aláírásommal támasztom alá, hogy 1712. augusztusától a Szirén legénységének tagja vagyok és a hajó szabályzatát, illetve a kalózkódexet mindenekkor betartom. Csupán a név eltérő rajtuk, egyébként egymás másolatai, a leírásba pedig még ő sem tud belekötni. Hálás szemekkel néz a barátjára, mialatt visszaadja neki a szerződéseket. Kitűnő elsőtiszt, neki eszébe sem jutott volna a foglyok sorsa.