sziréncsók ― 🧡

⚓️ negyven.

Morene nyitott szemmel suhan a mólón. Mélyen leszegi a fejét, köpenye fekete árnyként lebeg mögötte. Alaktalan ember a tömegben, senki nem figyel fel rá, keresztülnéznek rajta, és ez most hihetetlen segítség. A feszültség még mindig dolgozik benne. Nem csak Cronan meggondolatlansága bosszantja, hanem a veszély, amire innentől fel kell készülniük. Nem sok idő, mire a várban felfedezik a rabok hiányát és a holttesteket, akiket hátrahagytak. Akkor biztosan elindítanak egy csapatot, hogy megkeressék az elkövetőket és a szökött foglyokat. Mennyi lehet az esélye, hogy átkutatják a hajókat? És annak, hogy épp a Szirén is ennek áldozatául essen?

Egyelőre Port Antonio a megszokott képét mutatja, nem tér el attól, amit eddig látott belőle. Szerencsére az útja sem hosszú, és nem botlik ismeretlenekbe vagy veszélyes figurákba. Hamarosan a Kardhallal szemez, ami a három hajó közül a legszerényebb méretű. Szinte elveszik két megtermett bárka között ringatózva, a saját dokkjában. Nem habozik, felkapaszkodik a fedélzetre.

Hasonló zsongást tapasztal a Vérszomjéhoz. Matrózok téblábolnak ide-oda, őt meglátva tiszteletteljesen biccentenek vagy valamiféle ügyetlen meghajlást produkálnak, és folytatják a munkát. Morene nem igazán járt még a Kardhalon, így érdeklődő pillantásokat vet a szeme sarkából a felépítésére, az árbocokra, vitorlákra, de közben a kapitányt kutatja. Körbeforog maga körül a sokaságban. Több fejkendős kalózt is lát, de egyikükben sem ismer rá idősödő bizalmasára, akihez érkezett. Már feladva a keresést, odalépne egy zsákot cipelő férfihez, hogy megkérdezze, nem találkozott-e vele, amikor egy tenyér nehezedik a vállára. Hátratekintve egyből elégedett sóhajtás szakad ki belőle.

― Duggan, csakhogy megvagy...

― Összegyűjtöttünk mindenkit. Már az ellátmányt rendszerezik az embereim ― számol be. A fejkendő, ami védjegyévé vált, most is a halántékán körbetekerve nyugszik. A szeme sarkába épült ráncokból kiolvasható, hogy várja, milyen parancsot hall majd.

― Nagyszerű ― bólint Morene szórakozottan, nem is figyelve teljesen a létszámot illető megjegyzésre ―, megmutatnád a kabinodat?

Duggan azon nyomban érzékeli, hogy komolyabb téma fog következni. Elé lépve elindul egy adott irányba. A parancsnoki híd a Kardhalon is a taton helyezkedik el, azonban más az elosztása. A jobb és bal oldalon felfuttatott lépcső a kormánykerékhez vezet, a kapitány lakrésze viszont ― a Szirénnel vagy a Vérszomjjal ellentétben ― nem amögül nyílik, hanem a fedélzettel egy szintről. A két lépcsősor között megcélozzák a díszes duplaajtót. Duggan előzékenyen feltárja neki és előre engedi, csak a nyomában lép be és csukja vissza az ajtót.

A berendezés is eltérő, de otthonos. Semmi nem olyan fényűző, a felesleges cicoma helyett praktikusság és egyszerűség díszít mindent. Hiába az udvariasság, Morene nem várja meg, amíg hellyel kínálja, hanem leereszkedik a kabinban álló asztal egy székére. Nincsenek pocsékolni való percei, rögvest a tárgyra tér, miközben idős bizalmasa is leül a példáját követve.

― Nem várunk tovább, indulnunk kell. Csak azért jöttem, hogy szóljak erről.

― Máris?

A kapitány bólint. ― Cronan keresztülhúzta a számításaimat.

Duggan arca több gondolatot és érzést tükröz. A legerősebb mind közül az értetlenség, ám valamiféle ború is megtelepszik a szemei alatt. Láthatóan nem tudja, erre mi volna a helyes válasz vagy kérdés, csak pislogva mered a lányra.

― Harmadmagával úgy döntött, hogy kiszabadítja a várban raboskodó kalózokat. Az akasztás előtt állóktól kezdve mindenkit. ― Hangjából kicsendül az idegesség, a kétségek. Duggan homlokráncolva figyel, nem akarja megszakítani. Nem is lehetne. Morene egy rövid szusszanás után folytatja. ― Vagy húsz főt vezényeltek ki a cellákból, közben levágtak egy őrjáratnyi katonát, és a foglyokat, felteszem, elbújtatták a Szirénen. El sem tudom képzelni, hogy voltak erre képesek hárman. Milyen könnyen rajtaveszthettek volna... ― akad meg egy pillanatra.