Bad Dreams | Taekook

Disputatio

Beszélgetés

Ma este nem szerettem volna egyedül lenni. Négy nappal ezelőtt láttam, ahogy első szerelmem megcsókol egy másik fiút, majd közölte velem, hogy miért bámulom őt és a párját. Sírva hagytam el a helyet. De a tekintete mai napig az agyamba vésődött. Mostanáig azon gondolkodom, hogy mi az, amit máshogy tehettem volna. Mi az, amit ha újraélnék, megváltoztatnék. Talán, mikor nála voltunk kora délután, és egymás ajkait becézgetve borultunk be ágyába. Elváltunk egymástól, mikor hátára feküdve húzott ölébe. Nem hajoltam le hozzá, csak szemébe meredve ültem rajta, majd egy "ezt elhitted" kimondása után feküdtem mellé. Akkor Ő azt mondta: "Végig arra vártam, hogy lehajolj." Ha nem lettem volna ennyire félős, az lett volna valószínűleg az a pillanat, ami miatt odaadtam volna neki ártatlanságom. Nem tettem. Talán mélyen, legbelül tudtam, hogy végül nem egy kikötőben kötnek ki hajóink. 

Ma este viszont pontosan tudtam mit kell tennem. Nézd, mit tettem! Miattad, most egy idegen fiúval beszélgetek a parkban, aki az egyik fa alatt gubbasztott. Nem tudom miért, de úgy éreztem muszáj odamennem hozzá. Lábaim maguktól indultak meg felé, majd leszólítva őt beszéltük ki mindkettőnk problémáját. Látszott rajta, hogy neki sincs minden teljesen rendben. 

Ő azt mondta, hogy ezen az estén az akkor már exbarátnőjéhez ment volna. Együtt töltötték volna az estét, majd film maratont tartottak volna, de mikor már felöltözött, a lány írt neki egy üzenetet, amiben megfogalmazta, hogy "már nem érzi azt a szikrát, amit eddig". Emiatt teljesen letörve jött ide, hogy gondjait megvitassa magában. 

Az idő egyre hűvösebb lett, pedig még csak július volt. Lassan besötétedett, majd viharfelhőket érzékelt a két fiú, akik eddire már megnyugodva társaloktak.

-Eső lesz -mondta Taehyung, mire a másik megfogta kezét. Értetlenül bámult rá, fogalma sem volt mit szeretne a vele szemben levő. Egy hirtelen villám belecsapott a közeli fába, ami egy pillanat alatt kezdett égni. A tűz veszélyesen gyorsan közeledett feléjük. Taehyung el szeretett volna futni, de a fiú nem engedte el kezét. -Megégünk! Rohanjunk! -rángatta kezét, de azt érte el, hogy erősebben szorítsák a testrészét. Káromkodva vágta pofon a másikat, mire az sokkos állapotban kapott arcára. Ezt kihasználva menekült el Taehyung.

Másnap a gyerek anyja sírva nézte a híreket. Taehyung átölelte, nyugtatásképp, de mintha ő meg se érezte volna szólt apjának, hogy menjen oda.

-Most fogják mondani -közölte a szintén letört férfinek.

-Tegnap este egy rejtélyes vihar tombolt Daegu északi felén, ami pár percig elképeszetően sok villámot szórt. Mindegyik eltalált, különböző parkokban lévő fákat. Harminchat enyhén sebesültet, illetve két halottat okozott az időjárás. A Duryu parkban két kisfiú tartózkodott a késői órákban, ami életükbe került. Egyikük Kim Taehyung, egy közepesen gazdag családból. Másikuk Min Yoongi, szegény felmenőkkel. Sajnálatos módon a családnak a buszra se volt pénzük, most, viszont mindenki gyászol. Az egész utca a halálesetről beszél, ami nem tudjuk meddig lesz még a köztudatban. 

-Meghaltam? -kérdeztem nyugtalanul, szüleimet nézve, akik észre se vettek. 

Ekkor felébredtem. Sírva öleltem magamhoz az egyik kedvenc párnám, amire ha fejemet ráhajtom, olyan, mintha valaki mellkasán feküdnék. Legjobb barátomtól kaptam, emiatt minden egyes alkalommal, mikor használom, rá gondolok. Elképesztően sok dolgon estem át, de miatta, a végén mindig ő volt az, aki miatt ki tudtam lábalni a rossz állapotból.