Filming

203 18 0
                                    

Filmezés

Ma este megint nálam alszik Jungkook. Filmnézést terveztünk, de ezzel a tökéletes stabil mentális állapottal, amivel rendelkezem, valószínűleg végig saját magammal fogok harcolni, hogy ne sírjam el magam, ugyanis egy romantikus film mellett döntöttünk. Alapjáraton soha nem nézek filmet, de ha mégis, akkor a horror és a thriller történeteknél szoktam leakadni. Igaz, az olvasást preferálom, viszont azok a fajta művek, melyek érdekfeszítőnek tűnnek, egyszerűen ki nem állhatom, hogy ne nézzek beléjük. 

Nem emlékszem, hogy beszéltem-e volna a depresszió egyik legnagyobb hátrányáról, ami a figyelemzavar. Amikor fogalmad sincs mi történik körülötted. Olyan, mintha az agyad kikapcsolna és a semmiben lebegnél. Számomra a zene egy olyan segédeszköz ehhez, amit semmi sem tud felülmúlni. Párszor anyám hatására kipróbáltam a relaxáló jógát, meg mindenféle magas HRZ-s zenét, illetve különböző dallamot, ami átrepít egy "másik galaxisba", de egész életemben, ahányszor zenét hallok, másra nem tudok koncentrálni. Mikor depressziós lettem, ez felerősödött bennem. Már a zenére is alig tudtam figyelni, csak egy kifogás volt számomra, hogy azért nem hallottam, amit mondtak, mert a dalszöveg megy a fejemben. Nehezebben tanultam gimnáziumban, végül már délutánonként csak feküdtem az ágyamon és a plafont bámulva hallgattam a rádiót. Őszintén megvallva, idegesít ez engem, mivel egyetlen emberre kéne most koncentrálnom, aki jelen esetben a párom. Emellett filmet is nézni fogunk. Ez a két hatás egyszerre nekem elképesztően sok! Néha fel se fogom mit mond Jungkook, illetve Yoongi-val is a bulin beszélgettem utoljára, ami már több, mint másfél hete volt. Most, hogy eszembe jutott... rá kellene írni, hogy találkozzunk már megint.

-Szia Tae~ -ölelt meg Jungkook, miután beengedtem a házba. Közeledését viszonoztam, majd a konyhába invitáltam őt, hogy megtudjam csinálni a pattogatott kukoricát, amit ígértem neki tegnap. -Hogy vagy? -kérdezte. Nem szeretek neki hazudni, de ezután a kérdés után soha nem szoktam tudni igazat mondani neki.

-Jól, te? -mosolyogtam rá vállam felett, miközben vettem ki a forró papírzacskót a mikrohullámú sütőből. 

-Én szuperül! -nevetett hangosan, majd felállt a székről, és felém közeledett. Egy pillanatra úgy éreztem, hátrálnom kell, hiszen túl mélyen nézett a szemembe, de végül csak a derekamnál fogva közelebb húzott magához, és fejét vállamra helyezve puszilt nyakamba. Pontosan tudom, hogy meg szeretne engem csókolni, de eddig aki ezt megtette, végül darabokra törte a szívem. -Nagyon sokat számítasz nekem és azzal, hogy itt aludhatok, iszonyatosan boldoggá tudsz tenni, Csillagom -mondta a becenevet, amit ezelőtt sose hallottam még senkitől. Megmelengette a szívem és hirtelen felindulásból boldognak éreztem magam, fogalmam sincs miért, hiszen ez nálam eléggé ritka dolog. Mondjuk... ahányszor mellettem van Jungkook, nem érzem magam a sírás szélén, ami nagy szó a részemről. 

-Nekem is sokat jelentesz -szorítottam magamhoz erősebben, mire éreztem, amint elmosolyodik. Jó érzés volt vele így a konyha közepén állva ölelkezni, de minden pillanatnak vége lesz egyszer. Elhúzódva tőle öntöttem ki a végig kezemben tartott pattogatott kukoricát egy kékes, átlátszó tálba, amit egészen az ágyamig le se tettem. Ott szereztem egy alátétet, aminek tökéletes helyet találtam a régi földrajzatlaszomon. 

-Neked még ez megvan? -kérdezte nevetve Jungkook, az említett tárgyra mutatva. 

-Aha -vontam meg vállam, utána a laptopomat szintén az ágyamra helyezve kezdtem keresgélni a romantikus filmek között.

-Nézzük azt -mutatott egyre párom.

-Miután? -kérdeztem furán, mire ő heves bólogatásba kezdett. -Két fajta ember létezik. Aki ki nem állja a filmet, és akinek ez a kedvence -mondta nagy bölcsen, mire érdeklődve figyeltem őt. 

-Miről szól? 

-Uhm... Van egy csaj, aki kollégiumba megy és lesz egy leszbikus szobatársa, akit én úgy utálok, mint a híg kutyafost a lábujjaim között kibuggyanni.

-Ez undorító volt -húztam el számat a hasonlatára gondolva.

-Köszönöm. Szóval... aztán annak a csajnak az egyik haverja, aki a kicsi Voldemort volt a Harry Potter-ben, ott lesz az ágyán, miután a főszereplő kijön a fürdőből.

-Ez bizarr. Ha te ezt megcsinálod, én kidoblak az ablakon -néztem mélyen szemébe, mire nyelt egyet. -Mi a vége?

-Nem akarok spoiler-t... -hajtotta le a fejét, de látszott, hogy másodpercekre van attól, hogy kimondja.

-Úgyis be fogsz aludni, vagy esetleg én, szóval... mond csak el.

-Egy hídon fognak ülni.

-...és?

-Ennyi. Egy híd -húzott egy hosszú vonalat a levegőben mutatóujjával. -rajta két ember -tett két pöttyöt a "híd" fölé. -és egymásra néznek. -mosolyodott el, mire kénytelen voltam felnevetni. Ez aztán a vég, mit ne mondjak!

Bad Dreams | TaekookOù les histoires vivent. Découvrez maintenant