Bad Dreams | Taekook

Pluviam

Eső

Lassan három napja, hogy nem volt álmom. Normális esetben örülnék neki, de kezdek félni. Mindig ilyenkor szokott a legrosszabb történni.

Emlékek sokasága jutott hirtelen eszembe, mire szomorúan lehajtottam a fejem, miközben az ablakon folyó vízcseppeket néztem. Yoongi, a legjobb barátom, a mai nap tovább dolgozik, mint szokott, emiatt pedig nem tudok vele időt tölteni.

"Vajon van, aki rajta kívül gondol rám?"

"Ha most meghalnék, vajon mennyi idő múlva tűnne fel másnak, hogy nem vagyok többé?"

"Ki jönne el a temetésemre?"

Ezeken gondolkodtam, miközben kedvenc lejátszási listám hallgattam fülhallgatóval, mivel a szomszéd idős hölgy többször tett már feljelentést a hangos zajok miatt.

Az esőről mindig a könnyek jutnak eszembe, amik ebben a pillanatban is folynak le arcomon. Olyan nehéz úgy élni, hogy a múlt gyötrelmei mindig fenntartanak éjszakánként. Mire végre félretenném problémáim, rémálmaim lesznek. Lassan hat éve élek így. Nem tudom meddig bírok még a lábamon állni.

-Taehyung! -kopogott az ablakomon az említett szomszédban lakó nyanya.

-Tessék? -nyitottam ki, miután megtöröltem arcomat és lekapcsoltam a zenét.

-Már megint olyan búval baszott arca van! Jöjjön át hozzám, van valaki, akit be szeretnék önnek mutatni -fogta meg a karom, majd kirántott a nyílászárón. A hideg, vizes fűbe huppantam, ami egyáltalán nem volt kellemes. A ruhám is koszos lett, kénytelen voltam szememet forgatva követni a házába. Ritkán szokott ilyet csinálni ez a nő, de eddig azt hittem nincs neki senki a családban, akit érdekelne.
A házba beérve bevezett a konyhába, ahol leültetett az egyik székre, ami az étkezőasztal mellett helyezkedett el.  -Gyere le, Jungkook! Vendégünk van! -kiabált a fejét a plafon felé szegezve. Nagy valószínűséggel azért, mivel 'Jungkook' az emeleten van.

-Megyek -hallottam meg egy kedvesnek tűnő férfi hangot, majd hangos dobogás jelezte, hogy már a lépcsőn van. Egyre hangosabbak lettek léptei, mire hátrafordulva találkoztam egy iszonyatosan helyes férfival.

-Ő Taehyung. Vidd fel a szobádba, ne legyen már ennyire szomorú -ragadta meg csuklómat a nő megint, majd Jungkook erős kezei közé lökött. Állóképességem elvesztve estem volna arcra, de szerencsére az említett meg tudott tartani. Innen lentről nézve még jobban néz ki a srác! Vonásaimat rendezve néztem mogyoróbarna szemeibe, majd megindultam arra, amerről jött.

-Mellesleg szia -mondta, mikor benyitott az egyik hálóba. A falak fehérek voltak, kivétel a plafon, ami sötétszürke. A bútorok barnák voltak, az ágy világoskék. Mintha egy soft szexszobába érkeztem volna.

-Üdv -köszöntem neki vissza halkan, miközben arcát fürkésztem.

-Nem vagy valami beszédes, ugye? -nevetett, így látszódtak nyuszi fogai. Ha nem lennék antiszociális, azt mondanám aranyos. Ha meg értelmes lennék, tudnám, hogy ennek a kettő ténynek köze sincs egymáshoz.
Válaszképp megráztam fejem, mire még az eddiginél is boldogabbnak mutatkozott. -Én az vagyok. Remélem nem zavar, ha beszélek egy kicsit a gondolataimról.

Meg se várta, hogy válaszoljak, elkezdett papolni arról, hogy mennyire unatkozott a mai napon, mivel a barátai Hoseok, Jimin, Seokjin és Namjoon nem volt képes megjelenni az egyetemen. Emiatt minden lány rá volt tapadva. Biztos rosszul eshet neki... Az összes ember hülyét kap, ha Istenítik, teljesen igazat kell neki adjak. Ez a mondat csöpögött az iróniától... lehet gyakorolnom kell még egy kicsit.

-Amúgy Taehyung, te hogy vagy? -kérdezte nagyjából negyven perc múlva, minek minden másodpercét számoltam fejemben.

-Jól -feküdtem el szőnyegén.

-I'm feelin' just fine, fine, fine~ -énekelt, mire kíváncsian fordultam felé.

-Van hangod -jegyeztem meg.

-Ahogy neked is -húzta fel szemöldökét.

-Gyanús... Most is beszélek.

-Azta... Ez az első egész mondat, amit kimondtál azóta, hogy itt vagy -ámult el, mire elpirultam. -Piros az arcod! -mutatott testrészemre, mire mégjobban zavarban éreztem magam. -De aranyos vagy -nyújtotta el az utolsó szót. Próbáltam eltakarni zavarodott lényemet, de közelebb leült mellém a földre, majd kezeimet elvéve arcomtól, nézett szemeimbe lágyan. -Rohadt szép vagy.

-Nem~ -mondtam, miközben kinéztem az ablakon. -Elállt az eső -vezettem tekintetem vissza rá.

-Már fél órája nem esik -jegyezte meg az órára mutatva, amit észre véve nem tudtam mi csináljak.

-De... Pontosan 42 perce vagyok itt - értetlenkedtem.

-Egy órája és harminchat perce léptünk be a szobámba Taehyung -kuncogott. Szemöldököm összehúzva bámultam magam elé. Az nem lehet! Minden egyes pillanatra emlékszem! -Azt nem hinném, ha azt hitted, hogy háromnegyed órája vagyunk itt -mondta.

-Ez hangos volt?

-Aha -mosolygott.

-Uhm... Miért nem emlékszem az ittlétem nagyobbik részére?

-Mondjuk azért, mert legalább harminc percig nézted a testem, miközben próbáltalak észhez téríteni, de te nem is hallottál meg -nevetett fel. Az én derűs lelkem mellett Ő olyan, mintha a Nap lenne.

-Késő van. Megyek -jelentettem ki, immáron az ajtóban állva, majd egyet intve léptem ki azon. Lent elköszöntem a már alvó szomszédomtól, majd haza siettem.
Olyan gyorsan még sosem aludtam el. Kivételesen nem gondoltam semmi rosszra, ami ébren tartana.

Sziasztok~
Itt is lennék a következő történettel! :D
Remélem tetszett az első rész! <3