𝖧𝖾𝖺𝗋𝗍𝖻𝖾𝖺𝗍 - 𝖬𝗂𝗇𝗌𝗎𝗇𝗀

5

( Authors pov. )

Napok és hetek teltek el, és a két fiú egyre csak közelebb került egymáshoz.
Együtt töltötték a hétvégéket és a barátaikkal együtt tanultak a szünet előtti utolsó vizsgára.
Jisung érzései csak egyre erősebbek lettek Minho iránt ami viszonzott volt a másik oldalról is, csak féltek elmondani egymásnak. Ám, a fiatalabb akármennyire is boldog volt, még így sem volt teljesen rendben minden...

* Péntek délután *,

-Szedted a gyógyszereket rendesen Jisung? - kérdezte a doki a fiútól.
-Igen! Csak... volt pár alkalom hogy elfelejtettem időben be venni de utólag megvolt...
-Hmm...Az állapotod elég kételyes.
Figyelj Han... Nem hiszem hogy ezt tovább kéne húznunk. El tudnám intézni neke-

De a fiú közbe vágott; - Nézze doki... Én nem vagyok ebben olyan biztos...
És szerintem tök mindegy ha már inkább itt tűnök el a föld felszínéről mint hogy máshol... Mivan akkor ha soha nem ébredek fel? Nekem ott nincs és nem lenne senkim.

A doktor csak egy nagyot sóhajtott majd közelebb lépett Han-hoz.
-Tudom hogy meg tudod csinálni!
Ez még nem az ideje annak hogy fel add, tudod? Erős vagy, nálad erősebb fiút még nem láttam! Ha úgy van akkor megbeszélhetnénk Mrs.Hwang-al is.

(...)
Jisung egy sóhaj kíséretében hagyta el az orvosi szobát majd tartott a kijárat felé, majd a buszmegállót vette célba. Tudta hogy hamarosan mennie kell megint a reptérre ahonnan újabb városban lesz csak most nem biztos hogy vissza is tér...
Nem tudta eldöneni hogy megint ugyanazzal a " már nem is számít " érzéssel fog ott kikötni vagy inkább fájdalommal hisz mostmár sokkal több dolog köti őt ide.
Mégha nem is az ő szülei.... De akárki más.
Fájt a tudat hogy akár soha többé nem láthatja a barátjait.
Hyunjin-t, aki mindig ott volt neki.
Hyun anyukáját aki egyébként úgy bánt vele mintha saját fia lenne ő is.
És Minho...
A fiú aki szép lassan egy fontos része lett életének.

Jisung haza felé menet azon tanakodott hogyan kéne elmondania ezt  Hyunjin-nak. Ám másnak nem szeretné ezt tudtára adni legjobb barátján kívül, mivel valószínűleg a tény hogy úgy megy el hogy soha többé nem látja majd őket nem csak őt riasztja meg...

A busz meg érkezett és a fiú fel is szállt. Későre járt már és nagyon le fárasztotta ez a nap hisz egészen idáig a rendelőben ült, majd végre be mehetett a dokihoz.
Egy újabb sóhaj kíséretében döntötte neki fejét a jármű ablakának majd fülesét bedugva nézte a mögötte el suhanó épületeket.

( Han pov.)

Fáradtan ki nyitottam a lakásom ajtaját, vettem le a cipőmet majd be sétáltam a nappaliba. Mára már a sokadik sóhaj kíséretében dőltem le a kanapéra és csuktam be a szemem olyan " és most mi lesz? " feeling-el.
Egy könny hagyta el szememet mit le töröltem hisz nem akartam most sírni ugyanis a fent lévő Hyunjin-t lehet felébreszteném. Úgy döntöttem még egy gyors zuhanyt teszek aztán meg próbálok aludni, amit később nehezen de sikerült meg tennem.

* másnap ( szombat ) *

Álmosan bámultam a felettem lévő falat ahogy felébredtem és próbáltam magamhoz térni, hisz új nap virradt és lehet nem lenne a legjobb döntés egész nap az ágyban süppedni.
Bár, nem hazudok azzal ha azt mondom ezt nem csinálnám szívesebben. Így hát hosszas percek után erőt vettem magamon, és ki keltem a pihe-puha ágyamból, majd onnan el botorkáltam az ablakig hogy el húzzam függönyömet.

A reggel egyébként szépnek bizonyult.
Az ég kitisztult és egy felhő sem takarta el a napot, így annak sugarai ragyogták be szobám falait. Az utcán lévő emberek vagy a kutyájukat sétáltatták,  vagy éppen akik fittek és az egészséges életmódot követik már a reggeli kocogásukon voltak.