𝖧𝖾𝖺𝗋𝗍𝖻𝖾𝖺𝗍 - 𝖬𝗂𝗇𝗌𝗎𝗇𝗀

6

(Minho pov.)

Szemeimet kinyitva tekintettem meg egy békésen szunyókáló Jisungot. Haja megint szemébe hullott, ajkai kissé elnyíltak egymástól és kezei még mindig engem öleltek. Ez megint olyan érzéseket keltett bennem mint a pillangók, vagy éppen az hogy nem akarom elengedni őt soha.
Fufruját kisepertem szemei elől, majd arcán végig simitottam kezemmel és amennyire közel volt arcunk egymáséhoz egy kis puszit nyomtam orrára. Ezt követve Jisung ajkain is mosoly húzódott, és még közelebb húzta magát hozzám.
Hogy lehet ilyen aranyos...?

-Nem akarsz kelni? -kuncogtam, hisz a fiú nem igazán szeretett volna elengedni. Válaszul annyit kaptam hogy megrázta fejét majd hogy kifejezze mennyire jól érzi magát rajtam csüngve, felmászott rám és vigyorogva nézett. -Nem... Itt kényelmes.
-Elhiszem - nevettem -, de ma szeretnélek valahova el vinni.
Jisung arcán a kíváncsiság jelent meg, és ragyogó szemeivel nézett le rám.
-Hova?
-Meglepi...-kacsintottam rá, majd meg próbáltam fel ülni... Nem nagy sikerrel.
-Jisuung... Kérlek!
Nagy nehezen de sikerült végre fel ülnünk. Úgy döntöttünk csinálunk valami ehetőt hiszen enni is kéne, így percek alatt a konyhában termettünk.
     
                            ♡♡♡

Már kezdett sötétedni odakint.
A nap lassacskán elbújt, s a ragyogó hold foglalta el helyét, mellette pedig meg annyi csillag lepte el a sötét égboltot.
Az utcán a lámpák is fényre gyúltak ezzel egy kis fénnyel meg töltve az utcát. 

Amíg Han elment valamiért a szobájába, én addig még egy pillanatra rá lestem a neki szánt ajándékra.
Egy nyaklánc melyen egy ' M ' alakú medál volt látható. Egy remek ötletem támadt mikor meg pillantottam az ékszert, így hát elhatároztam hogy meg veszem, és oda adom neki majd akkor amikor úgy érzem.
Hát... Ez a nap is el jött.
Egy pár perc múlva hallottam ahogyan már jön lefelé az imént említett személy, így gyorsan elraktam a kis ajándékot. -Készen vagy?
-Ahham! Hová is megyünk egyébként?
-Majd meg látod! - majd kezét megfogva vezettem ki a házból. Be zártuk az ajtót, majd mosolyogva összekulcsolt ujjakkal indultunk meg.

Nemsokára oda is értünk a helyhez ahol szinte az egész gyerekkoromat töltöttem. Egy kis elrejtett tisztás melyet megannyi virág lepett el, ezzel szinessé
téve a helyet. A fák mik körbe vették a helyet leveleiket ejtetették amint a szellő lombjaik közt átszelt. Itt mindig biztonságban éreztem magam.

És amint elnéztem nem voltam egyedül.
Jisung tátott szájjal és egy egész univerzumot tartó szempárral ámulkodott a helyben. Hihetetlen hogy mennyit mosolygok körülötte.
-Tetszik?
A fiú továbbra is csak nézelődött majd mikor észre vette hogy szóltam bólintott egyet. -Woow... Nagyon szép! - mosolygott rám mi engem is arra késztetett. Egy plédet le terítettem majd a többi cuccunkat is le tettem, ami egyébként semmi több nem volt mint két táska egy telefonnal és pénztárcával.

(Au pov. )
Míg Jisung az eget kémlelte mely színekben úszott, Minho őt csodálta.
Mindketten gondolkoztak valamin...
Az idősebb azon tanakodott hogy vajon mit fog majd hozzá szólni ha bevallja neki érzéseit.
Elutasítja? ...
Talán ugyanúgy érez? ...
Vagy csak félre értett mindent.

Kicsit sem sejtette hogy a kisebb is hasonlóan gondolkodott míg a csillagos égben és a még ragyogóbb holdban gyönyörködött.
Csak egy pici csavarral...
Ha ő elmegy fogja vajon hiányolni?
Vagy majd inkább örül hogy megszabadulhat tőle...?
Nem tudhatta. Nem tudhatta hogy a másiknak ő nagyon is fog hiányozni.
Jobban mint gondolná.
Nem tudhatta hogy mennyit jelent valaki számára... Szinte az egész univerzumot.
Tekintetük lassan össze találkozott és kis mosolyra eredt ajkuk.
-Köszönöm hogy elhoztál ide! Nagyon szép hely...
-Ugyan, ne köszönd! Máskor kétszer sem kell kérned, és már itt is vagyunk. Megint.