Anwen

12. fejezet

- Ne felejtsd el az üstöt, Dia, amit múlt héten vettünk neked! Ha itthon hagyod, egész évben a kopott iskolai ónüstökben kell főznöd, és hidd el nekem, azokban egyszerűen képtelenség összerakni egy valamirevaló főzetet! Elsőben nem mindig volt kedvem magammal cipelni a sajátomat, hát, mit ne mondjak, le is romlott az átlagom azonnal. Szóval pakold be a ládádba gyorsan, aztán átnézzük a ruháidat.

- De hát egyenruhát kell viselnünk, nem? - értetlenkedett Anwen, miközben egy halom frissen kicsomagolt blúz, egyrészes ruha, bársonypapírba csavart topánka és számos kiegészítős dobozka között kuporgott az ágyán. Tywyll és Talullah két oldalról kucorodtak a lábához; a gyönyörű nőstény élénk tekintettel követte gazdája rohangálását a félig megrakott ládák között. Hideg talpait Anwen csupasz combjához nyomta, és közben gyomorból dorombolt, szinte erőszakosan jelezve, hogy neki így most pont jó, senki se merészeljen megmozdulni. Talullah már viselte a neonsárga hámot, amit Jupiter évekkel ezelőtt vásárolt neki az Abszol út egyetlen valamire való állatkereskedésében, de Tywyllre még nem próbálták rá a sajátját. Egyelőre megadták neki az esélyt, hogy beleszeressen a hordozódobozba, ami a szoba egyik sarkában állt kitárt rácsos ajtóval – már vagy egy hete –, s bár a két macska tüntetőleg a ládika közelébe sem merészkedett, Anwen azért bízott benne, hogy ha másként nem is, vackolós dobozkaként hasznát veszi majd, ha beköltöznek a kastélybeli szobájába.

- A tanév alatt igen. Az órákon szigorúan kötelező a talár és az egyenruha, de egyébként megengedett a saját holmi viselése. Majd meglátod. Téged ismerve úgyis sok időt fogsz eltölteni a parkban és a tó körül. Az edzések miatt én már ritkásan jutok csak ki, de ha tehetem, ott írom meg a házimat. A könyvtár éjjel-nappal tele van a hollóhátas stréberekkel. Szerintem nekik eleve az a klubhelyiségük, vagy nem tudom... Ez mi?

Jupiter egy rózsaszín szalaggal átkötött papírköteget emelt a magasba.

- Az jön velem – felelte Anwen, mire az idősebbik lány csak vállat vont, és a ládába hajította a paksamétát. - Mesélsz nekem a kastélyról?

- Hiszen már mindent elmondtam neked. Kétszer is, ha nem csal az emlékezetem. Mást sem csinálok ezen a nyáron, csak... - Jupiter a szemeit forgatta Anwen könyörgő arckifejezése láttán. Nagyot sóhajtott. - Jó... legyen. Miről akarsz hallani?

- Hát mindenről!

- De mégis, kicsit leszűkíthetnéd azért.

- Mesélj a házadról!

- Mármint a házunkról? - mosolyodott el az idősebbik lány lágyan. - A Mardekár a Roxfort négy háza közül a legelitebb. Oda csak azokat a boszorkányokat és varázslókat osztják be, akik igazán méltóak rá, hogy egyszer nagy tetteket vigyenek véghez. A szürke egérkék a Hugrabugba kerülnek, a stréber senkik a Hollóhát fontoskodóinak sorát gyarapítják.

- Na és a negyedik? A... mi is az?

- A Griffendél? Az az ostoba lázadók, a vérárulók, és a többi söpredék gyűjtőhelye. Sose barátkozz közülük senkivel! Később hasznosak lesznek majd, ha Lumpsluck tanít pár hasznos átkot, és le kell tesztelni azokat valakin, de addig jobb, ha tudomást sem veszel a létezésükről.

Anwen ezt a tanácsot nem először hallotta már a nővére szájából. Gyanította, hogy fogja is még párszor, ha a Süveg őt is beosztja a Mardekárba, és a szóba jöhető barátok köre leredukálódik azokra, akikre Jupiter rábólint.

Ám addig...

Azelőtt még vár rá egy hosszú vonatút, ahol a saját szemével láthatja, kik azok, akikhez tartozhatna, ha a Süveg... tévedne.