Anwen

9. fejezet

3 évvel később...

Sirius Black számára az ünnepi időszak nem azt jelentette, amit a korabeli gyerekek legtöbbjének. Bár mézeskalács illata terjengett a vészterhes félhomályba burkolózó kúria folyosóin, és a karácsonyi díszek is rég kikerültek már a szokásos helyükre, náluk az év vége sokkal inkább egy egyfajta kötelezően vett szociális program volt, semmint egy család legmeghittebb hete.

Kilencéves volt, de még sosem tölthette a Szentestét a saját fájuk alatt.

Ha jobban belegondolt, évek óta nem is figyelte, állítanak-e egyáltalán fát Karácsonykor. Az biztos, hogy az ajándékozásnak nem kerítettek túl nagy feneket – ő rendszerint illemtankönyveket, ősrégi családfákat ábrázoló festményeket, vagy olyan családok névsorát kapta díszdobozba zárva, ahol vele egykorú lányok várták epedve a bemutatkozó levelét. Regulus legalább örült valamelyest az új ruháknak, meg a csicsás bájitalos szakkönyveknek.

Sirius ki nem állhatta az évnek ezt a részét. Szívből, mi több: zsigerből utálta, hogy sosem tudta előre, kinél kötnek majd ki, meddig maradnak, s ami a legfontosabb, hány korabeli lánygyermeket aggatnak majd a nyakába, míg az apja brandy-t vedel a házigazdával, az anyja meg mámoros kedvűvé pletykálja magát a többi csatalóval a szalon túlvégében. Pedig egyelőre nem is volt olyan nehéz a dolga. A kislányok rendszerint olyan mély zavarba jöttek a puszta jelenlététől, hogy jobb esetben is két mondatot, ha kinyögtek, mielőtt fejüket összedugva viháncolni nem kezdtek izgalmukban, s ő gyakorlatilag feltűnés nélkül leléphetett mellőlük. Ám ha az apja véletlenül épp őt figyelte, kénytelen volt megerőltetni magát annyira, hogy legalább pár percnyi figyelmet tettetve megnevettesse a házigazda szülötteit.

A világ legnagyobb igazságtalanságának tartotta, hogy az öccsét nem kezelik tenyészcsődörként. Hiába tette szóvá minden egyes alkalommal, Walburga azonnal a kisebbik fiú védelmére kelt, mondván: Regulus sokkal szégyenlősebb, mint ő, és különben is, az elsőszülött dolga előbb párt találni, és jól nősülni, Reg ráér azután is nézelődni. Ezzel persze Sirius egyáltalán nem értett egyet, de a vita elkerülése érdekében úgy tett, mint aki elfogadja az anyja kitekert indokát.

És megfogadta, ha törik, ha szakad, sosem ragad le egyetlen lány mellett sem, főleg nem egy olyan mellett, akiért a szülei odalennének.

* * *

Regulus szintúgy nem volt boldog.

Fogalmazhatnánk úgy is, kifejezetten nyűgösen készülődött az esti fogadásra. Az új felöltője feszült rajta, az inge máris meggyűrődött, a haja meg össze-vissza meredezett, mert lusta volt megmosni, mielőtt öltözködni kezdett. Esze ágában sem volt úgy kinyalni magát, ahogy a bátyja szokta; neki tökéletesen megfelelt, ha a lányok szeme csak úgy átsiklott rajta, hogy aztán Siriuson megállapodva mélyvörös pírba boruljon az arcuk. Egy percig sem irigyelte ezt a kéretlen figyelmet a testvérétől, aki viszont mintha ösztönösen tudta volna, hogyan viselkedjen a lehető legnyeglébben, valahányszor elhaladt egy pihegő lánycsoport mellett.

Regulus azt se nagyon tudta, mi a fenét akarnak tőle azok a lányok. A kuncogásuk egyenesen halálra idegesítette őt. Hát még a pisszegésük, amivel folyton fel akarták hívni magukra a figyelmét! Aztán meg ha odafordult, megint csak mit csináltak? Nevetgéltek! Ehhez rá miért is van szükség? Nem értette...

A múlt évben egész jól teltek az ünnepek. Talán az volt az első alkalom, ami megközelítette az élvezhető kategóriát. A Lestrange család meghívásának eleget téve végre azt tehette a szeretet ünnepén, amire a leginkább vágyott: egy sarokba kucorodva, háborítatlanul olvashatott. Alig néhány lányka vett csak részt a családi toron, köztük a három unokanővére, akik kategorikusan levegőnek nézték őt, és Bliss, akit sokkal jobban lekötött az, hogy begyűjtse az aktuális pletykákat, semmint hogy az ő lelki békéjét háborgassa. Ott volt még a Ravenwood család – szokás szerint csak a férfiak –, és mintha a Nott família is csatlakozott volna, ám betegségre hivatkozva a vacsorát követően ők hamar el is köszöntek a társaságtól.