A víz mélyén

6. fejezet

[Keith]

- Lance, most komolyan nehogy beindítsd ezt a szart!

- Mégis mi bajod van ezzel a filmmel? Szerintem nagyon jó. Még Oscar díjat is kapott!

- Nézzünk másikat, nem érdekel.

- Késő. Már beindítottam. – röhögött fel hangosan.

 Lance ért a legjobban ahhoz, hogyan kell igazán felbosszantani valakit. Szerintem még a legnagyobb türelemmel rendelkező embert is kihozná hamar a sodrából. Már én is elértem ahhoz a határhoz, ahol már csak egy hajszál választ el attól, hogy ne húzzak be neki. Teszek arra, hogy fáj a karom, ezért a nemes célért simán feláldoznám. Nem elég, hogy ide rángatott engem tv-ni (akaratom ellenére), de még ki sem választhattam, hogy mit nézzünk. Ráadásul vesztesként a kanapé szélére kellett ülnöm, mert Lance teljesen befoglalta magának az egész területet, így most sikerült a seggemet is elülnöm. Álmos vagyok, aludni akarok és dühös. Az a legkevesebb, hogy nem valami nyálas romantikus drámát nézünk meg. Most komolyan, ő nem egy hisztis tinédzserlány! ... Bár, ha a viselkedést nézzük tényleg elgondolkodtató ez az elmélet.

Kezeimet unottan összefontam magam előtt és a képernyőre szegeztem a tekintetemet. A tv-n éppen egy olyan jelenet volt látható, ahol egy lány a könnyekkel teli arcát a gimnázium leghelyesebb fiújának az ingébe törli. A srác pedig szerelmes tekintettel simogatja a lány fejét. Még csak most kezdődött el a film, hogy szabadulhattak el így az érzelmek? Egyeltalán miért is sír a csaj? Ha engem ölelgetne így valaki, akkor én... Mindenesetre ez az egész egy nagy klisé, nincs olyan, aki ezt bevenné. Még is a rendező hol élt? Egy álomvilágban? Legalábbis ezt gondoltam egészen addig, míg nem fordítottam el a fejemet 180 fokkal arrébb. Igaz, a villany le volt kapcsolva, de a tv fénye sikeresen megvilágította Lance-t, ahogy éppen könnyes szemekkel mered a tv-re miközben a kezeivel a távirányítót markolássza.

Ilyen nincs! Azonnal tennem kell valamit, mert különben a maradék agysejtjeim is el fognak pusztulni. Miután a fejemben minden lehetséges verziót és végkifejletet végig pörgettem rájöttem a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásra. A nyertesek nyugalmával újra rá pillantottam. Egy lehetőségem van. Mielőtt még bármit is reagálni tudott volna villámgyorsan kicsavartam a kezéből a távirányítót, ami végül egy nagy koppanással a padlóra esett. Lance először elkerekedett szemekkel nézett rám, majd összeszűkítette tekintetét. A jó megérzéseinek és reflexének köszönhetően hamar átlátta a helyzetet.

- Ha harc hát legyen harc! – ezzel Lance velem egyidőben nyúlt a távirányítóért.

A távirányítót nekem sikerült előbb megszereznem. Egy pillanatig diadalittas mosoly terült szét az arcomon, de az örömöm nem tartott sokáig, mert Lance újból kikapta a kezemből. Ez a huzavona körülbelül még két percig tartott, s közben legalább tíz különböző csatorna hangját véltem felfedezni a háttérből.

- Add már vissza! Nálam volt előbb!

- Ne viselkedj úgy, mint egy hároméves! Nem a tiéd a távirányító, azzal, hogy kisajátítod magadnak, csak egy önző dög maradsz! Ráadásul nem te könyörögtél nekem, hogy nézzek veled filmet? Akkor nem nekem kéne választanom csatornát?

- Még mindig nem értem honnan jön az a logika, hogy akkor te döntesz milyen filmet nézünk. Én már előre tudtam mit akarok nézni és ennek fejében kérdeztelek meg téged, hogy szeretnél- e csatlakozni hozzám, és te igent mondtál. Amúgy meg, ha gondod volt vele mért nem szóltál már a legelején?

- Azt próbátam, de te meg sem hallgattál!

- Dehogy próbáltad! Csak annyit csináltál, hogy kifiguráztad az általam választott drámát. – pár perccel ezelőtt Lance arcán még néhány könnycsepp csillogott, ezzel szemben jelenleg a tekintetétből nem lehetett mást kiolvasni csak is dühöt.