A víz mélyén

2. fejezet

[Keith]

  Próbáltam a plafonomat bámulni, de nem tudtam, mert túl nagy volt a sötétség a szobámban. Ahhoz, hogy bármit is lássak ki kellene kelnem az ágyamból és fel kellene kapcsolnom a villanyt, de ehhez is túl lusta vagyok, így inkább folyatom azt, amit eddig is csináltam. A nagy semmit. Legalábbis így terveztem, mert a telefonom ebben a pillanatban kezdett el rezegni az éjjeliszekrényemen. Összehúzott szemekkel meredtem a készülékre. Ez a kis fény teljesen elvakított. Magamban fohászkodtam, hogy kezdjen már elhalványulni a mobilom képernyője, de ez ahelyett, hogy teljesítette volna kívánságomat, még inkább el kezdett rezegni.

- A fenébe...- nyúltam érte majd megláttam, hogy öt új üzenetem van. Idegesen megnyitottam Shiro üzeneteit.

8:30

Shiro: Keith kellj fel! Fél egykor tartunk egy csapatépítő tréninget.

8:45

Shiro: Fent vagy már??

10:10

Shiro: Most direkt nem nézed meg?! Előre szólok, ha ki fogod hagyni az edzést én tekerem ki a nyakadat!

11:45

Shiro: Mégis mikor feküdtél le? Háromnegyed óra múlva kezdünk.

Shiro: Ha nem válaszolsz tíz percen belül akkor én foglak felébreszteni, de azt nagyon meg fogod bánni...

11:46

Keith: Oké. Ott leszek.

Vártam egy pillanatot, hátha válaszol még valamit, de a telefonom csak annyit írt ki, látta. Úgy tűnik sikerült letudnom egy gyors válasszal. Szinte rögtön elkezdtem készülődni. Tényleg szorított az idő, úgyhogy sietnem kelett. Felkaptam egy fekete fölsőt, majd kitúrtam egy fekete nadrágot is a komódom legmélyéről. Megpróbálkoztam copfba fogni a sötét hajamat, de még nem sikerült összehoznom. Hiába hosszú már viszonylag a sörényem, de úgy tűnik ehhez még nem eléggé, pedig Lance állandóan azt mondogatja rám, mullett. Nagyot sóhajtottam, majd végleg feladtam. Remélhetőleg pár hónap múlva már sikerülni fog. Rápillantottam az órámra. Még időben vagyok. Most már csak meg kell reggelizem. Vagy inkább ebédelnem.

Senki nem volt rajtam kívül a konyhában. Azt hiszem ez érthető is, mivel már mindenki felkelt. Unottan túrtam bele a hűtőbe hátha találok valami ehetőt. Végül találtam egy lejárt joghurtot, ami egyből landolhatott is a szemetesben. Tovább kutakodtam, de nem volt semmi fogamra való. Hunk biztos előállna valami szuper reggelivel, de én képtelen vagyok bármilyen normális kaját elkészíteni. Hiába lettem önellátó a szüleim nélkül, így sem főztem sokat. Általában rendeltem valami vacsorát vagy a menza főzdéjében dekkoltam. Kilyukad a gyomorom. Talán sikerül egy tükörtojást összedobnom. Elővettem pár tojást, majd megkerestem az olajat. Serpenyő! Anélkül nem fogom tudni elkészíteni. Csak hol lehet? Lassan már minden polcot és fiókot átnéztem, de sehol sem leltem rá. Egyre csak fogy az időm. Nem akarok üres gyomorral edzeni. Lábujjhegyre állva bekukkantottam a legmagasabb szekrény belsejébe. És láss csodát! Persze, hogy ott van, ahol legutoljára kerestem. De hiába próbálom elérni, nem megy. Kinyújtott karral pipiskedve állok, de még megérinteni, sem tudtam. Hirtelen Lance ott terem mellettem és könnyedén leveszi nekem a serpenyőt. Még is, hogy és mikor került ide? Hogy lehet, hogy még észre se vettem? És mégis mióta figyeli a szerencsétlenkedésemet? Most nem tudom, hogy dühös legyek vagy örüljek annak, hogy segített. Felvont szemöldökkel nézett rám és közben felém nyújtotta a serpenyőt. Úgy tűnik sikerült elbambulnom. Gyorsan kikaptam a kezéből és elmotyogtam valami köszönés félet. Lance csak önelégülten nézett rám. Ezt nem hagyhattam.