Csontokig / Noah Schnapp FF

11

TW: ANOREXIA, HÁNYÁS (nincs részletezve, raktam egy twt ahhoz a részre, szóval nyugodtan eltudjátok olvasni!)

Tegnap egésznap semmit nem ettem, még ma se. A kilókkal szerencsére egyre lejjebb vagyok, de mégsem látom magam vékonyabbnak. A felkaromból és a combomból akarok a legtöbbet lefogyni. 40.2kg voltam ma reggel.

Noahval nem beszéltem, pedig nagyon szükségem lenne rá. Nem merek ráírni, de bocsánatot kéne kérnem tőle.

"y/n, szedjek ki neked ebédet?" Üvöltött fel anya a szobámba.

"Nem vagyok éhes."

"Rég láttalak enni, minden rendben?"

"Persze, majd később eszek."

"Rendben, én megyek el mindjárt dolgozni."

"Oké, jó munkát."

Sírni kezdtem. Hányszor mondtam már ki azt, hogy nem vagyok éhes? Hányszor fogom még kimondani? Lelkileg fáradt vagyok, egyszerűen belefáradtam az éheztetésben.

Hallottam a bejárati ajtót becsukódni. Elakartam indulni ki a szobámból, de összeestem a földön, nem volt erőm felállni, az izületeim remegtek. Egyre jobban sírtam. Nem bírom tovább, vékony akarok lenni.

A könnyeimben úsztam, a padló vizes volt körülöttem, mivel ott feküdtem. Nem volt erőm mozogni, csak sírni. Segítségre van szükségem, de nem kérhetek, vékonynak kell lennem.

Kinyílt az ajtóm és Noah belépett rajta.

"y/n?" Szaladt egyből a segítségemre.

Leült mellém a földre és segített felkelni. Egyből megöleltem. A könnyeim kezdték átitatni a pólóját, miközben a karjai közt sírtam.

"Mindent elrontottam." Sírtam a vállán. "Nem kellett volna beleszólnom a dolgaidba."

"Én reagáltam túl y/n, ez nem a te hibád."

Bármennyire is akartam, nem tudtam abbahagyni a sírást. Mégis nyugodtabb lettem, Noah ölelésére volt szükségem.

"Gyere, üljünk fel az ágyra."

Próbáltam felállni de tudtam, hogy nem fog sikerülni. Mielőtt újra a földre estem volna Noah elkapott.

"Jézusom, jól vagy y/n?"

Megráztam a fejemet, hagytam, hogy segítsen az ágyhoz menni, majd ahogy odaértünk bedőltem.

"Mi történik?" Nézett rám aggódóan.

Egy szó se jött ki a számon. Próbáltam, de nem tudtam megszólalni. Újra a karjai közé dőltem, sírva.

A hajamat simogatta, néha a hátamat is. Kezdtem lenyugodni. Majd jön amitől féltem. Elkell mesélnem neki mi történik, nem csak az ő érdekében, az enyémbe is. Segíteni tudna. Megtudnánk oldani a problémám. És itt lenne mellettem.

"Mi történt?" Emelte el a fejemet a válláról miközben aggódóan a szemeimbe nézett. "Ez nem a vitánk miatt volt, valami rosszabbról van szó, nem igaz?"

"Én-, én dagadt vagyok?" Könnyesedtem be újra.

"Dehogy is y/n! Nagyon vékony vagy, és szép. Közel se vagy a dagadthoz."

"Mégis olyan nagy combom van, és a felkarom, a hasam. Mindenem dagadt Noah." Sírtam újra.

"Nem, y/n! Dehogyis!" A fejemet a mellkasához rakta, beletúrt a hajamba és simogatott. "Nem dagadt se a combod, se a kezed, se semmid."

"Miért látom így magam akkor? Ha belenézek a tükörbe azt látom, hogy nagy mindenem, hogy fogynom kell."

"Mikor ettél utoljára?" Kérdezte nyugodt hangnemben, annak ellenére, hogy nem volt nyugodt.

"Tegnap előtt..." Suttogtam.

"Mikor?" Tolt el magától újra. A szemében látni lehetett a fájdalmat.

"Sajnálom." Folytak egyre erősebben a könnyeim, újra.

"Ne sírj, minden rendben lesz. Ígérem." Majd visszakerültem a vállára, megint.

Egy kis ideig még így ültünk, majd újra beszélni kezdtünk.

"Lejövök veled enni oké? Egyél velem. Kérlek, látnom kell ahogy eszel y/n." Könnyesedett be ezúttal ő is.

"Mhm."

"Segítek oké? Mindent visszacsinálunk, minden jó lesz."

Könnyes szemeivel az enyémbe nézett, a feje közeledett, az ajkaink egyre közelebb voltak egymáshoz. Aztán megtörtént. Megcsókolt.

A puha ajka ahogy az enyémhez ért, biztonságot éreztetett.

Mikor elváltunk mindketten mosolyogva egymásra néztünk. Egy könnycsepp lecsordult az arcán, amit az ujjammal letöröltem.

"Ne sírj." Mondtam neki mosolyogva, miközben az én könnyeim is folyni kezdtek.

Lementünk a lépcsőn, a konyhába. Sikerült ennem. Megettem egy fél adag kaját, és ittam egy pohár colat. A végére már belekönnyesedtem az evésbe.

Mikor hazaért anya megengedte, hogy Noah itt aludjon. Vacsorára 1 melegszendvicset ettem.

****

"Büszke vagyok rád." Mondta Noah miközben feküdtünk az ágyon. "Megfogunk mindent oldani oké?"

"Mhm." Bólogattam. "Elmegyek lefürdök."

"Oké."

Lemásztam róla és a fürdőbe mentem. Levetkőztem és a tükörbe néztem. Tényleg vékony vagyok, vagy csak azt mondja, mert azt kell mondania? Nem kellett volna ennem. tw; Fürdés közben, minden kaja kijött belőlem. A zuhany hangos csobogása tompította a zajt, megvédve attól, hogy Noah észrevegye. Helyes döntés volt az, hogy kihányjam? Nem, de muszáj volt.

Miután Noah is megfürdött befeküdt mellém. A fejemet a mellkasához raktam, közel az ajkaihoz, az egyik lábam átraktam a derekán, és az egyik kezemet a mellkasán.

Nagyon nehéz napon vagyunk túl.

a/n <3

Sokkal dramatikusabb volt ez az egész a fejembenxdddd