A pálya két oldalán-Sallai Roland ff.

6.Rólad szól

A mellettem fekvő,derekamat átkaroló Sallai Roland tökéletes ok volt a felkelésre. Fejét a nyakhajlatomba temette,így hallottam egyenletes légzését. Óvatosan megfordultam a karja közt,hogy szemben legyek vele.
-Dorka,elárulod,hogy mi a fenét művelsz?-suttogta bele a fülembe,amitől végigfutott a hátamon a hideg.

-Aha. Meg akartam fordulni-válaszoltam halkan.

-Máskor ezt próbáld meg úgy megtenni,hogy nem keltesz fel vele-emelte meg kicsit a fejét,aminek köszönhetően kék íriszei azonnal összefonódtak enyéimmel.

-Lehet róla szó-nevettem el magam egy kicsit.

-Köszönöm,megtisztelő-Amúgy mennyi az idő?-kérdezte álmosan.

-Nyolc múlt. Miért?-válaszoltam.

-Edzésem lesz. Csak nincs hozzá kedvem-ölelte át szorosabban a derekamat,ezzel jelezve,hogy maradna. Így én is.

-Nem érdekel,mész-néztem bele a szemébe,de a kék tekintetét nem egyszerű állni.

-Borzasztóan makacs vagy-rázta meg a fejét lemondóan.

-Mintha te nem lennél az-vágtam rá azonnal.

-Ezt kikérem magamnak-háborodott fel rögtön.

-Kérjed. Na tűnés,amíg szépen mondom-löktem meg egy kicsit Sallai vállát.

-Naa,ne bökdöss-kérte röhögve.

-Magadtól nem mész,muszáj vagyok rásegíteni-vontam vállat.

-Jól van,felfogtam. Elmegyek,de ha visszajövök,eszméletlenül meg leszel szívatva-vette le a kezét a derekamról,mire ösztönösen kaptam utána.

-Mondjuk azt,hogy nem láttam-mosolyodott el magabiztosan,válaszul rávertem egyet a kezére. Miután kiment,azonnal elkezdtek forogni az agykerekek. Szeretem. Persze,hogy szeretem,de nem így szeretném a tudtára adni. Vissza kéne fognom az érzelmeimet,de képtelen vagyok rá. A Sallai iránt érzett szerelem legyőzött minden más érzelmemet. És persze Sallai se teljesen hülye,és ha így csinálok továbbra is dolgokat,akkor előbb-utóbb rájön,hogy mit érzek. És egy valamiben biztos vagyok. Hogy ő biztos nem szerelmes belém. Ahhoz ő túl normális. Miközben ezen gondolkodtam,magamra varázsoltam valami viszonylag normális ruhát. Hirtelen meghallottam,hogy valaki csenget,ezért kíváncsian lementem az emeletről. Kingát vártam,mert vele még tegnap megbeszéltem,hogy ma valamikor átugrik. Ennek ellenére egy olyan személy állt az ajtóban akit élve el tudnék ásni. A volt barátom,Áron.

-Mit akarsz?-kérdeztem "barátságosan". A leghalványabb fogalmam se volt róla,hogy mit keres,de nagyon gyorsan eltűnhetett volna.

-Beszélni veled-válaszolta. Ez normális?

-Hogyne-bólogattam gúnyosan.-És miről is,hogyha szabad megkérdeznem?-vontam fel a szemöldökömet.

-Bemehetünk?-kérdezte reménykedve. Ebből baj lesz.

-Menjünk-sóhajtottam. Betereltem magam előtt aztán kulcsra zártam az ajtót. Leült a konyhaasztalhoz és rám nézett.

-Mondjad,amit akarsz-szólítottam fel kegyesen. Sose vagyok rideg,de vele nem tudok másképp viselkedni.

-Gyere vissza hozzám-bökte ki,mire őszintén felnevettem.

-Elárulnád,hogy mi okom van erre? Ha mondassz egy okot,esküszöm megtapsollak-aláztam meg úgy,ahogy tudtam. Ő is megtette,akkor én is.

-Hagyd itt a focistát-közölte. Ez most hülye,én vagyok süket,vagy mind a kettő?

-Előbb kötöm fel magam,mint,hogy itthagyjam Sallait-sziszegtem dühösen.