A Rossz Döndés [Larry Stylinson]

XXVIII.

A napokban nagyon meleg volt. Július közepe van és már ruhát sem tudok magamon elviselni,annyira melegem van.
Londonhoz képest meglepő.

Bár nem hiszem,hogy érdekel titeket az időjárás.

Harry egy hete van távol,mégis egy évnek érzem.
Főleg,hogy az utóbbi két napban nem hívott és nem válaszol az üzeneteimre. Kezdek aggódni érte..

[....]

Délután négyig ágyban voltam,de mivel vasárnap volt ez nem volt baj. Kikászálodtam az ágyból,felkaptam egy rövidgatyát,felsőtestem pedig csupaszon hagytam.
Kimentem a konyhába,hogy egyek valamit,de mindenből kifogytunk ezért rendeltem kínait.
Háromnegyed óra múlva megérkezett a kajám. Betelepedtem a tv elé,kapcsoltam valami sport műsort és nekiláttam a kajámnak.
Pont azon gondolkodtam,hogy megpróbálom újra hívni Harryt,mikor kinyílt az ajtó.

Meg sem fordultam,mert azt hittem Niall jött.

-Niall,most rendeltem kínait,kérsz?-kiabáltam,majd hirtelen valaki ajkait éreztem meg nyakamon,ezért hirtelen megfordultam.

-Apuci?-mondtam boldogan,majd nyakába ugrottam-Annyira hiányoztál.-mondtam könnybe lábadt szemekkel.

-Kicsim nekem is hiányoztál!-mondta majd ajkait enyémre tapasztotta. Lágy csóknak indult,de ehelyett heves csókcsatába kezdtünk.
Harry lerakott a földre,én pedig elkezdtem a falhoz hátrálni s közben elkezdtem kigombolni ingjét.
Ajkaival áttért a nyakamra,s miután teljesen kigomboltam az ingjét megpróbáltam levenni róla de közben furcsa dologra lettem figyelmes,ezért eltoltam magamtól.

-Mi a baj édesem?-kérdezte s jött közelebb de megállítottam.

-Mik ezek a szívásnyomok rajtad?-kerdeztem halkan.

-Mi?-vágott értetlen fejet majd lenézett mellkasára-Ez te voltál Lou...

-Nem. Én még a nyakadat sem szívtam ki soha,nemhogy a mellkasod!-emeltem meg hangom.

-Tomlinson ne beszélj velem így!-emelte fel hangját.

-Mert mi lesz? Megbüntetsz?-löktem meg mellkasát ezért hátralépett pár lépést-Ez...ez annyira nem igazság!-kiabáltam s közben éreztem,hogy könnyek árasztják el arcom-Rád mért nem vonatkoznak azok a nyomorult szabályok,Harry?!-mondtam ki nevét gúnyosan-Elegem van ebből!-kiabáltam sírva,s elindultam az ajtó felé,de elkapta a csuklóm-Eressz el!

-Nem mész sehová!-ordíotta arcomba-Ülj le a kanapéra. Most.-tettem amit mondott,ő pedig megállt velem szemben.

Egy ideig csak nézett érzelemmentes arccal,majd leült velem szembe a dohányzóasztalra.

-Mégis mi ez a viselkedés? Kinek érzed te magad? Nem vagy te senki!-mondta undorral az arcán,s ennek hatására megint könnyek hagyták el szemeimet-Te csak egy--nem bírtam tovább hallgatni és félbeszakítottam.

-Igenis vagyok valaki!-álltam fel-Nem csak dugni vagyok jó,érted?! Nem vagyok senki!-kezeimet hajamba túrtam,s legszívesebben kitéptem volna-Ah istenem-ültem le sírva-És én pedig azt hittem szerethetlek....-mondtam halkan majd felállt.

-Engem ne szeressen senki.-mondta megvetéssel teli hangon-Most pedig-ragadta meg karomat-Indulás a pincébe.-mondta nyugodtan majd húzni kezdett az említett hely irányába.

-Eressz el! Ez fáj! Nem hallod, engedj el!-próbáltam lehámozni kezeit magamról de gyengének bizonyultam vele szemben. Mielőtt elindult volna a lefelé vezető lépcsőn,vállára kapott,s úgy vitt tovább. Kapálóztam,sikítottam,kérleltem,sirtam. Mind hiába....

Mikor a pinceajtóhoz értünk lerakott és egy pillanatra rámnézett,én pedig hirtelen felindulásból felpofoztam.

-Baszki...-jutott el agyamig mit tettem.
Harry csak nevetett,mint egy pszichopata.

-Fogalmad sincs mi vár rád.-mondta miközben kinyitotta az ajtót-Aludj jól,Aranyom.-mondta majd belökött a pincébe és rámzárta az ajtót.
Teljes sötétség és némaság volt körülöttem,csak távolodó lépteit lehetett hallani.

-Áh,dögölj meg,te állat!-ordítottam

Bár ekkor még nem tudtam mi vár rám az elkövetkezendő napokban...