Miért pont Sensei?! |~| Gojo Satoru x OC

💫1

Egy szép, csendes szeptemberi napra virradtam. Tudniillik, én az a fajta ember vagyok, aki reggel boldogan kel fel, mert még amíg van ideje, addig lustálkodik, és élvezi a nap meleg sugarait. Bár ne kábított volna el ez a nagy boldogság és nyugalom! Ma van az a nap, amit minden sorstársam ki nem állhat, a szeptember elseje. Tudjátok, ez a tipikus vissza a suliba, a nagy boldogság, a nagyon szeretett tanárokkal, a sok kedves és segítőkész osztálytárssal, a napi három témazáróval, a nem várt röpdolgozatokkal és felelésekkel, a rengeteg unalmas és lélekölő órákkal együtt... Hát igen, én is ugrándozom örömömben, hogy a hőn szeretett nyári szünetnek vége. (De sajnos ezzel még -a szokásos reggeli lustálkodásom közben- nem voltam tisztában) Ma fogom kezdeni a gimit, így az előbbi állításom egy  kicsit sántít... na mindegy.

A sütkérezésemet a telefonom hangos ébresztője zavarta meg. Nagy-nehezen feltápászkodtam a kényelmes ágyból, és idegesen telefonom képernyőjét pásztáztam, hiszen eléggé meglepett a váratlan ébresztés, mert hát a szünetben egyszer sem állítottam be ébresztőt. Az ébresztéshez egy kis üzenet is tartozott: Eljött az első gimis napom, és újra kelhetek korán!🥳😒 Pár másodpercig döbbenten meredtem magam elé, aztán elfogadva a sorsom kezdtem el válogatni a szekrényem ruhakínálatát. Kikaptam egy fekete farmer rövidnadrágot és egy egyszerű fehér rövidujjút (meg persze zoknit és alsóneműt). Fésülködés és mosakodás után a nappalival összekötött konyha felé vettem az irányt.

- Jó reggelt drágám! - köszöntött anyukám.
- Jó reggelt neked is! - válaszoltam boldogan.
- Gondolom már biztosan kíváncsi vagy, hogy milyen lesz a gimi! Jajj, istenem, az én 15 éves nagylányom most fogja először megtapasztalni milyen is egy gimnazista élete! Egyébként a kedvencedet készítettem, epres és banános palacsintát! Nutellásat nem csináltam, mert azt nem annyira szereted. És még csináltam hozzá citromos és narancsos teát, de van még gyümölcslé, vagy ha szeretnéd, akkor készíthetek kakaót is mint régen! Nagyon aranyos voltál, mikor bajuszod volt a kakaó miatt! - hadarta el anya egy pillanat alatt.
- Anya, nyugodj meg egy pillanatra! Ma is nagyon beszédes vagy mint mindig! - nevettem el a végét.

És akkor egy kicsit Anyáról és Apáról:
Anya a negyvenes éveiben jár, de elég fiatalosan néz ki és tartja magát. Anyával mindig is jó kapcsolatom volt. Nagyon szeretem azt, hogy vele szinte mindent meg lehet beszélni. Kedves, megbízható, őszinte, kellőlen szigorú és engedékeny, és egy locsi-fecsi energiabomba. Ezeket mind nagyon szeretem benne! Apa szintén negyvenes, vele nem olyan jó a kapcsolatom... Gyakran veszekszünk amikor itthon van, de szinte mindig ő kezdeményez, hogy valami jelentéktelen dologból vagy egy kis hibámból elefántot csinál, és nem hagy békén míg be nem ismerem, hogy hibáztam. Sokat dolgozik, üzletember, gyakran megy el huzamos időre üzleti útra. Természetesen állandóan fáradtan jön haza a munkából, hiszen anya nem dolgozik mert beteges, ezért neki kell minket eltartani. A munka utáni dühkitöréseit az aznapi fáradságára szoktam fogni, mert tud ő normális is lenni, és olyankor nagyon szeretek vele lenni!

Reggeli után fogat mostam, megint megmosakodtam. Felkaptam a táskám, bepakoltam az aznapi ellátásom, felhúztam a fehér talpú, fekete cipőm, és már indulásra kész voltam. Lehet gyerekesen hangzik, de indulás előtt mindig megölelem anyát, ez már szinte hagyomány köztünk. Most se volt másképp.

- Jó utat Nike! És sok szerencsét! - búcsúzott el tőlem anya.
- Köszönöm! Szia! - mondtam egy nagy ölelés közbe.

A házunk előtt a barátnőim vártak. Nevük szerint Sayuri és Hina. Sikerült egy suliba kerülnünk, aminek persze mind nagyon örültünk, hiszen elválaszthatatlanok vagyunk már óvoda óta. Ma reggel pedig azt gondolták, hogy most ők jönnek elém.

[…]

A suliban nem nagyon történt semmi különös. Egész nap osztályfőnökink volt, és javarészt csak ismerkedtünk egymással és az új környezettel.

Ma mivel hétfő van, ezért nincs táncom. Táncórám kedden és csütörtökön van. Zumbára járok már 3 éve a barátnőimmel. Szeretem benne, hogy viszonylag egyszerű lépések vannak, és hogy közben felszabadultnak érezhetem magam.

Épp haza sétáltam, és már Hináéktól is elbúcsúztam, amikor valami különös érzés fogott el. Mintha valamit vagy valakit "éreztem" volna a közelben. A hirtelen rajtam átfutó félelem miatt rohanni kezdtem haza, bár még én se értettem, hogy pontosan mitől tartottam ennyire.

A házunk előtti kiskapuhoz érve meglepetten vettem észre, hogy az tárva nyitva van. Mindig becsukva és bezárva szokott lenni. Ez még egy lapáttal tett a jelenlegi aggodalmamra. Sietve vágtam be a bejárati ajtót, és amit ott bent láttam, azt azt hiszem soha nem fogom elfelejteni...

- A..Anya? Hazaért....ANYAA!!!