Mielőtt elmegyek

5. Fejezet (Az állapot romlik)

Kézen fogva sézáltunk a szombámba. Amint beléptünk az ajtón felemeltük a kéz a kézbent Sarahnak. Legjobb barátnőm felállt és elkezdett tapsolni. Látszott rajta,hogy örült nekünk. Én leültem az ágyamra és elkezdtem sírni. Adam leüllt mellém, átölelt és megpuszilt. ez nagyon jól esett. Gyorsan abba is hagytam,majd barátnőmre pillantottam:

- Beszéltél a szüleiddel? -kérdeztem reménykedve,mert tényleg nem éreztem magam a toppon.

-Igen,maradhatok.-mondta nyugodtan.

-Miért kell maradnia?-ijedt meg szerelmem. Én nem tudtam megszólalni,ezért egyből legjobb barátnőmre pillantottam.

-Rosszabodott az állapota az 5. nap kemo óta.-segített ki Sarah elcsukló hangon.

-Jézusom. Ezt miért nem mondtad?- nézett rám ijedten.

-Volt elég megrázó dolog amit ma közöltem veled,a durvábbiknak még bővítményt is adjak?!-próbáltam elnevetni a végét,nem sok sikerrel.

-Oké ebben igazad van. De ez miben mutatkozik?-pillantott rám aggódva.

-Sokkal fáradékonyabb vagyok, mint a múlt héten.-miután kimondtam szavaimat rájöttem,hogy elég szarul vagyok.

-Csodás hírek.-mondta elkeseredetten szerelmem.

-Majd csak megoldjuk valahogy.-mondtam,de meg is bántam a mondatomat,mert éreztem,hogy belátható időn belül elmegyek,de ezt ők nem tudhatták meg. Adamnek elkezdett csörögni a telefonja,kisietett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.

-Na mivan? Én mondtam,hogy összejöttök.-mosolygott rám Sarah.

-Jaj,olyan boldog vagyok!-és tényleg boldog voltam. Ahhoz képest,hogy egy héttel ezelőtt azon aggódtam,hogy nem reagálok jól a hangos zajokra. Most csak azon,hogy minél többet lehessek azokkal akiket szeretek,mielőtt elmegyek.

Adam visszajött a hírrel,hogy haza kell mennie,mert otthon segítség kell. Megbeszéltük,hogy minden nap bejön minimum egy órára,kiosztottam neki,hogy mettől-meddig vagyok elérhető egy nap. Vicces,hogy bezártak ide "mert pihennem kell" és meg kell gyógyulom,de sokkal jobban elfáradok egy egész napos kezelés után,mint miután hazaérek suliból. Na mindegy,elbúcsúztunk Adammel majd barátnőm lehuppant a kis foteljébe a szokásos "mesélj" fejével. Ez a héten a héten a hatodik,úgyhogy már jól ismerem. Lekuporodtam az ágyamra,majd elkezdten darálni neki a beszélgetésünket. Hogy elmondta az érzéseit,hogy csókolóztunk és,hogy tökéletes délutánom volt az állapotom rosszabodása kivételével. Nagyon sajnálom,de most nem szabad,hogy teret hagyjak a rosszullétemnek. Most minden olyan tökéletes,nem akarom elrontani a betegségemmel.

Sarahval még éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Nagyon jól esett vele megdumálni a dolgokat,ma is mindent kimondtam és néha amikor éjjelig beszélgetünk,egyszerűen elfelejtem,hogy beteg vagyok.

Másnap reggel 9 körül a telefonomra keltem,mert írt Adam. Fantasztikus érzés az üzenetére kelni "Jó reggelt Hercegnőm". Lehet,hogy nyálas,de szeretem,ha a párom úgy bánik velem mint egy hercegnővel. S ez elfelejtette velem,hogy jönnek a szüleim és az aggodalmaskodás. Nincs hozzá kedvem. Inkább megbeszélném anyuval,hogy öszejöttünk Adammel.

Eljött a 11 óra,elmentem a kezelésemre. Valahogy kibírom,de még mindig jobb, mint anya aggodalmaskodó szövegét hallgatni.

Vége volt a kezelésemnek, ezután egyből bekísértek engem a főorvosi irodába,ahol már anyuék és a doktor úr beszélgettek. Már messziről hallottam édesanyám hangját. Beléptem az irodába és anya rögtön elkezdett bombázni a kérdéseivel.

-Drágám sápadt vagy,és fogytál? Nagyon soványnak tűnsz. Jaj én ezt nem hiszem el.-az utolsó szava után oda sétált hozzám és nagyon szorosan megölelt. Ő is érzi,hogy az én életem már nem fog túl sokáig tartani. Borzasztó ebbe belegondolni.

-Nyugi anyu,teljesen jól vagyok. Csak hajam nincs,de ez a legkevesebb.-mosolyogtam rá. Vetett felém egy szúrós pillantást,majd a doktor úrhoz fordult és elkezdtek az állapotomról diskurálni.

Nagy valószínűséggel amikor beléptem a szobába apuék már tudták,hogy nincs sok időm hátra,mert amikor elmentek mindketten nagyon erős szavakkal illettek meg. Persze nem bántó szavakkal,hanem olyanokkal amikben elmondanak mindent,hogy ,mennyire szeretnek és már akkor szerettek amikor még csak anya hasában voltam. Ezen a ponton jöttem rá,hogy én soha nem szerethetek ennyire senkit,mert így csak a saját gyermekedet szeretheted ami nekem biztos,hogy nem adatik meg. Amikor ez a gondolat megfogalmazódott bennem belül zokogtam,szerencsére fantasztikus színész voltam ezért sikerült,hát nem mosolygni de nem is zokogni. Elköszöntem anyáéktól,majd nagyon gyorsan haladtam a szobám felé. Amikor beléptem nem találtam Saraht, ezért lekuporodtam a fotelbe és lehúztam az állarcom. Mindennél jobban fájt arra rájönnöm,hogy nekem soha nem lehet gyermekem. Hallottam,hogy nyitódott az ajtóm de nem volt erőm és nem is akartam abbahagyni a sírást. Láttam legjobb barátnőm arcán az őszinte fájdalmat miközben ő látott engem összetörni. Eszembe jutott,hogy nem akartam helyet hagyni a betegségemnek,de ennek most megkellett történnie.

Sarah az ágyam felé mutatott,hogy feküdjek le. Lefeküdtem,ő gyorsan írt Adamnek,hogy ma ne jöjjön majd befeküdt mellém. Átölelt így már ketten küzdöttünk a világ ellen. Én csak feküdtem és sírtam barátnőm pedig hallgatta. Tudom,hogy mindegy eggyes pisszenésemre teljesen odafigyelt és semmit nem talált tehernek. Tudom,mert ő a legjobb barátnőm.

Végre jó pár hónap kihagyás után visszatértem. Már vannak előre fejezeteim,szóval innen már csak előre van,és nem lesz több nagy kihagyásom,ezt megígérem.
Puszilok mindenkit💕