Tényleg Szeretlek [Jimin FF.]

~3. Rész{Fordul a kocka}~

   Hamar eltelt ez a 4 óra. Mindenki sietve hagytal el termet. Felix kirohant mivel vécéznie kellett ezért majd kint meg várjuk egymást. Össze pakoltam miközbe éppen Jennie vel irogattam. Mosolyogva léptem volna ki a teremből de két embernek ütköztem. Namjoon meg Jungkook torlaszolták el az ajtót mint valami testőr úgy álltak ott szúrós tekintettel.

—Álljatok már arréb dolgom van nem érek rá köszönöm. - mentem volna ki közöttük mikor valaki megrántotta hátulrol táskámat és én földre zuhantam. Felnéztem mérgesen még is kinek volt ehez mersze mikor Jimint pillantottam meg. Nagyon mérges lettem rá ezért gyoran fel pattantam egy pofont akartam volna le keverni neki mikor hírtelen meg fogta csuklóm majd a falnak nyomott.

—Hova sietsz ennyire Baby? - hajolt hozzám nagyon közel és cirogatni kezte arcomat egy önelégült mosolyal pofáján.
—Miközöd hozzá nyomi? - kérdeztem tőle dühösen majd lábára léptem. Ekkor nagy erőböl meg fordított karjaimat hátul össze kulcsolta aztán ismét a falnak nyomott. Szoknyámat fel emelte ennek következtébe  kezdte el simogatni fenekemet.

—Mi a szart csinálsz baszki Jimin engedj el. - fincánkolni se tudtam annyira szorított. Egy nagyott ütött fenekemre amire én számat, szememet össze szorítottam. Fülemhez hajolt úgy sutogott.
—Most csak én kérdezhetek te pedig szépen jó kislány módjára válaszolni fogsz. Értetted?
—Nah persze meg a jó kurva anyádat. - próbáltam kiszabadulni mire még egy nagyot ütött fenekemre amire felsikítottam. —Shhhh - szorította meg fenekem. —Nah próbáljuk meg még egyszer. - egyre erősebben markolt.
—Szóval értve vagyok vagy magyarázzam el még egyszer? - még erősebben markolta amitől szememből kibuggyant egy könycsepp.
—Értettem értettem csak fejezdbe kérlek, nagyon fáj. - hadartam el neki nem akartam elsírni magam. Elengedtte de még mindíg ebbe a pozicíóba tartott annyi külömbséggel, hogy már nem a fülembe suttogott.

—Nekem is nagyon sok minden fájt az elmult időbe ezt te tudod a legjobban. De mátol fordul a kocka, én vagyok a főnök te pedig engedelmeskedsz nekem. - csapott egy erőset megint amitől remegni kezdtem. —És most ismételd el az utóbbi mondatot szépen.
—M-mátol t-te vagy a-a főnök é-én pedig e-engedelmesk-kedem n-neked. - ismételtem remegő hangon sírásomat vissza folytva.
—Ügyess kislány. - ezzel rá csapot még egy utolsót fenekemre majd el is engedett, önelégült mosolyal pacsizott le a srácokkal. —Holnap találkozunk"törpe". - azzal vigyorogva távozott.

   Sose szerettem magam gyengének mutatni még Felix előtt sem ezért össze szettem magam és egy műmosolyal kimentem hozzá.
—Hol voltál ilyen sokáig?
—Amm csak Jennievel irogattam, elvonta a figyelmemet.
—Úhhh mizu van vele? - kérdezte izgatottan.
—Úgy tűnik tetszik neki az új ország sok barátott szerzet, jó a suli arany élete lett. - mutogatva beszéltem hozzá.
—Örülök, hogy jól érzi magát de azért remélem nem felejt el minket. - szomorodott el.
—Héjj nem fog ne szomorkodj. - ráztam meg kezét. —Nah gyere verseny ki ér oda hamarabb. - mondatomat befejzve kezdtem el futni mire észbe kapva ő is követte példám. A versenyt persze én nyertem meg és boldogan elfelejteve mindent léptünk be munka helyünkre majd álltunk neki dolgozni.

   Műszak vége fele voltunk mikor Felix oda jött hozzám.
—Psszt. Jössz ma hozzám aludni? - kérdezte suttogva.
—Naná. - válaszoltam neki hallkan. Majd folytatuk munkánkat. Este fél 9kor végeztünk. Haza mentünk ahol rögtön ki döltünk és reggelig felsem keltünk.