H A R M A D I K

405 37 0
                                    

lola

Anya rögtön felkapta a fejét az ismeretlen hang miatt. Basszus. Apa és Kai senkit se zvartatva ültek le az asztalhoz és beszélgettek tovább.

- Elnézést, ismerjük egymást? - szólította meg szülőanyám a számára még ismeretlen vendéget.
- Sajnálom. Kai Havertz vagyok, a lánya barátja. - mosolygott rám és kezet fogtak.
- Maria Gerbero. - viszonozta a kedves mosolyt. - Lola, nem is mondtad, hogy van barátod! - dorgált le a nem említett dolog miatt.

- Bocsi anyu, úgy gondoltam majd csak akkor szólok, ha komoly a dolog köztünk. - öleltem meg a "páromat", aki a hajamba adott egy puszit.
- És az mikor lett volna? Amikor összeházasodtok? - lefagytam. A cikk azt írta, hogy mi jegyesek vagyunk. Na ebből, hogy magyarázzuk ki magunkat.

• • •

- Isteni volt az étel Maria, de ideje mennem. Holnap edzésem lesz és ha kihagyom még azt gondolják ellustultam. - szüleim kuncogva bólogattak és fogadták el döntését. Én, mint minta barátnő kikísértem a barátomat az ajtóig. Onnan, csak eltalál a kocsijáig. - Ha holnap nem is tudunk, akkor majd, holnapután beszélünk. - adott egy puszit az arcomra, ezt követően elhagyta a társasházat.

Felérve a lakásba, anya és apa személyével találtam szembe magam, akik magyarázatra vártak.
- Kislányom, tudom nagyon jól, hogy felnőtt vagy, de mégis miért nem szóltál, hogy van barátod? - nyugodt hanglejtéséből következtetve nem haragudott rám, amiért nem mondtam el.
- Anyukám azért, mert még csak egy hónapja - újabb hazugság - találkozgatunk. Egyébként is nehéz összehozni, hogy találkozzunk hisz ő focista és mindennap van valami dolga. - amint ezt kimondtam szüleim szeme tágra nyílt, majd egyszerre kérdezték meg:
- Focista? - apára nézve, mintha a felismerést láttam volna. A tv-hez sietett és bekapcsolta. Egy sportcsatorna adását mutatta, amiben különböző sportolók interjúi voltak.

- Kai, a kérdésem hozzád szól. Nemrégiben kijött egy cikk rólad és az új barátnődről. Azt írják benne, hogy eljegyezted őt és nemsokára megtartjatok az esküvőt. Ez igaz? - a sokktól nyelni sem bírtam. Lefagyva álltam a kanapé mögött és hallgattam tovább a műsort.
- Igen, igaz, hogy van egy csodálatos barátnőm, de el kell szomorítsak mindenkit. Még nem jegyeztem el. - egy nagy sóhajt eresztettem ki. Csak, ne mondj olyat, ami megváltoztat mindent.

- Akkor viszont miért hord egy gyűrűt pont a bal kezén? - Nagyi, ha élnél és tudnád mibe keveredtem...
- Egy számára fontos személytől kapta, és emiatt is hordja a bal kezén. De erről a témáról nem óhajtok több dolgot nyilatkozni! - a szobámba rohanva még az ajtót is elfelejtettem bezárni. A táskámból előkeresve a telefonomat nyitottam meg a fiúval közös beszélgetésünk és írtam neki.

lola.grbro
köszönöm!

kaihavertz29
á, láttátok az interjút? ;)
egyébként nincs mit
sosem szerettem magánélettel kapcsolatos dolgokról beszélni

lola.grbro
hallottam:)

2021. július
Ha tetszett kérlek jelezd egy kommentel vagy egy szavazattal! <3

𝓱𝓪𝔃𝓾𝓰𝓼𝓪́𝓰𝓸𝓴 𝓽𝓮𝓷𝓰𝓮𝓻𝓮 - 𝓴𝓱Where stories live. Discover now