N Y O L C A D I K

286 21 3
                                    

lola

Az ablak előtt állva figyeltem, ahogy zuhog az eső. Könnyeim némán folytak le az arcomon, amiket egy gyors kézmozdulattal letöröltem.
Megbíztam benne és, amikor elkezdtem iránta érezni valamit, minden elcsesződött. Az utóbbi két hétben egyetemet váltottam és külön költöztem a szüleimtől. Anya elmondása szerint apa nagyon ideges lett, mikor elmondta neki, hogy mi történt. Fel akarta keresni Kai-t, de anya azon nyomban leállította.
Lucia is próbált elérni. Egyszerűen csak letiltottam a közösségi felületeken. Telefonált jópár alkalommal, de valószínűleg rájöhetett, hogy nem fogom felvenni neki. Ahogy láttam az értesítéseket Kai üzenetei is felbukkantak. Folyamatosan a sajnálatát írja le és kéri, hogy bocsássak meg Luciának, amiért nem mondta el. Külön kifejtette azt is, hogy ő kérte, hogy ne szóljon nekem, hogy beszélgettek. Két szóval lerendeztem az egész ügyet:
lola.grbro
Nem érdekel.
Ezután nem jött több üzenet.

•••

Az egyetem folyosóján sétáltam, amikor az ablakból rálátható parkolóban felismertem egy autót. Ugyanaz a rendszámú autó állt ott, amelyikkel Kai vitt haza az első találkozásunk után. Hátat fordítottam és gyorsítottam lépteimen. Minél előbb kiszerettem volna érni az épületből.
Éppen a lépcsőn siettem le, de a cipőm sarka beleakadt valamibe. A táskámat és a telefonomat ijedtemben elejtettem, én pedig a lépcsőn gurultam lefelé. Hallottam kiáltásokat, sikongatásokat. Az utolsó emlékem az volt, hogy a fejemet bevertem valahova.

•••

kai

Végre sikerült kiderítenem Lola új egyetemének nevét és címét. Rögtön autóba ültem és elindultam. Vezetés közben azon gondolkoztam, mi lesz ha újra találkozunk. Vajon még mindig kedveljük egymást vagy éppen utálatban részesít?
Az út elég gyorsan eltelt. Arra eszméltem fel, hogy az egyik kereszteződésnél dudálnak, hogy induljak el végre.

A titkárság felé mentem, amikor hallottam egy kiáltást, aztán még többet. Futásnak eredtem a hangforrás irányába. Az épületből kiérve a lépcső előtt láttam egy lányt eszméletlenül feküdni. Több diák is körülötte állva találgatta, hogy mégis mi történt. Közelebb férkőzve a lány testéhez, felismertem az ott fekvőt. Lola volt az.

- Bocs. - egy fiú vállának véletlenül nekimentem, ami kizökkentett gondolataimból. Letérdeltem a földön fekvő lány mellé és a pulzusát megmérve próbáltam fél kézzel előhalászni a telefonomat. A készüléket elővéve a mentőket tárcsáztam.
Az egészben az volt a legijesztőbb, hogy az feküdt előttem, akibe halálosan beleszerettem.


























2021. november
Ha tetszett kérlek jelezd egy kommenttel vagy egy szavazattal! <3

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Nov 11, 2021 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

𝓱𝓪𝔃𝓾𝓰𝓼𝓪́𝓰𝓸𝓴 𝓽𝓮𝓷𝓰𝓮𝓻𝓮 - 𝓴𝓱Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang