Mardekár Fehérnyula

A sereg

Őszintén...egyre rosszabb a helyzet itt a Roxfortban. November van, de a gyerekek már haza akarnak menni. Miss PinkiePie egyre több gyereket hívbe az irodájába a semmiért. De persze én vagyok a kedvence! Mivel nekem eléggé könnyű ezt az egész tortúrát átvészelni ezért álltalában én szólok fel minden ért vagy én bontom a rendet. Néha lehet rám azt mondani, hogy elpuhultam, mivel már mentettem meg így egypár gyerek írháját. Nem volt nehéz, egyszerúen csak hangosabbnak, rosszabbnak kellet lennem náluk és így ez a kezelésre méltó elfelejtette őket. Imádni való az arca mikor nála vagyok! Tehát az a frusztrált fej! *chef kiss* Minden ott töltött pillanatot, percet...órát megér. Mindig olyan ideges amikor látja rajtam, hogy nem érzek semmit. Vagy is addig mókás míg a testem azt nem mondja, hogy ennyi, túl sok vért vesztettél, és el nem kezdek szédülögni. Persze ez csak akkor történik meg ha nagyon csípem már a csőrét és órákat ülök bent nála.

-Dasha Zajcev!

-Igen?-mosolyogtam

-Délután az irodámban!

-Megbeszéltük tanárnő!-kacsintottam rá mire ő csak dühösen ismét a tábla  felé fordult. 

Mellettem Nóra egy nagyot sóhajtott megkönnyebbülésé jeléül míg Roy rosszallóan nézet rám. Tudni illik ha engem hív be akkor szinte mindenki másnak törlődik a büntetése. Hát nem szoktam olyan kevés időt bent tölteni. Most ha jól tudom most Nora, pár elsős, másodikos és még más osztályokból néhány gyerek irháját mentem. Én egy isten vagyok! Szerintem legalább is. Ellentétbe mindenki mással. Vannak alsósok akik azt hiszik, hogy egy szörny vagyok, vannak akik azt hiszik, hogy azért csinálom mert élvezem a fájdalmat, mások szerint meg egy egyszerű pszichopata vagyok. Persze azt nem látják, hogy részben miattuk is csinálom. A pletykák mint a covid úgy terjednek.

Na de elérkezett ez is. A nap vége. Az a bizonyos órák utáni foglalkozás. Mivel már rutinos vagyok ezért általában cipelek magammal kötszert és fertőtlenítőt meg egyéb cuccokat amiket Nora pakol be nekem. Ahogy lépkedek a folyosón és éppen oda érek az iroda elé meglátom, hogy nem leszek egyedül. És el sem hiszem, hogy ma ki fog velem tartani. Harry Potter. Nem utálom különösebben a kölyköt, de ez érdekes lesz. Ahogy oda értem fel állt és rám nézet.

-Há..-éppen mondani akart valamit mikor ki csapódott a mellettünk található ajtó és a világegyetem legrondább szörnye nézet ki rajta.-

-Gyertek be.-mosolygott-

Mi így is tettünk beléptünk abba a baromi ronda irodába és rá néztünk arra az egy szem asztalra majd szememet a "tanárra" emeltem.-

-Hogy fogunk írni?

-Majd az egyikőtök ír az asztalomnál.-itt ismét egymásra néztünk a fiúval-

-Maj írok én ott.-mondta és leült. Én szépen rutinosan le ültem és elkezdtem feltűrni az ingem ujját. Éreztem ahogy a Griffendéle fiú szeme végig fut a hegekkel és sebbekkel borított kezemen de azonnal elkapta tekintetét mikor Under the bridge elkezdet beszélni.-

-Neked Harry Potter. Neked azt kel leírnod, hogy ,,Nem leszek tiszteletlen" míg neked Dasha Zajcev, neked azt kell, hogy csöndes leszek".

Neki is álltunk írni már egy jó ideje írtunk mikor hallottam, hogy a fiú keze kezdi felmondani a szolgálatot, így megfogalmazódott a kérdés a fejemben. Csináljam vagy ne?

-Le írhatom helyette?

-Hogy mi?

-A maradékot. Leírhatom-e helyette.

-Ne, nem szükséges..

-Persze-szakította félbe-

Míg írtam persze Harryt nem engedte ki, gondolom azzal az okkal, hogy had nézze ahogy helyette szenvednek. Őszintén nem kellet olyan sokat írnom de megint mind a két kezemen friss sebek vannak. Mikor ki kerültünk láttam, hogy teljesen el van veszve, így csak oda mentem a folyosó szélére és oda hívtam. Vonakodva, de hagyta, hogy bekössem a kezeit.