Mardekár Fehérnyula

Elveszve az időben

-Ez meg mit keres itt?-Micsoda szívéjes fogadtatás! Röktön ezt vágják a fejemhez abban a pillanatban amint beléptem a szükség szobájába. 

-Harry! Ők mit csinálnak itt?-jött egy másik hang. a mosolyom természetesen egy pillanatra sem tűnt el az arcomról.-

-Dasha. Nora örülök, hogy itt vagytok.-jelent meg az említett fiú.-

-Miénk a megtiszteltetés!-mosolyogtam a mögötte álló két lányra. Itt beállt a néhány másodperces síri csend.-

-Na akkor kezdjük is!-kínosan a griffendéles fiú-

Először rosszabbra számítottam de végül egész kellemesen telt az első ilyen magán óra jellegű akármi. Aztán ez a heti egy össze jövetel egyre több let. Már, már majdnem minden nap volt valami kis foglalkozás és öt-hat alkalom után az is elkövetkezett, hogy tőlem kértek segítséget. Az a vicc, hogy a fiúknak nem is hiányoztunk, vagy úgy nem vették észre, hogy nem vagyunk a környékükön. Ez egy időre fel is tűnt drága barnahajú szemüveges csodagyereknek és az egyik nap végén mikor már mindenki indulásra készülődött meg is kérdezte azt a dolgot ami már régóta fúrja az oldalát. 

-Hogy, hogy ilyen könnyen itt vagytok? Mármint, Draco nem dühös vagy valami?

-Nem igazán veszi észre. Túl elfoglalt a perfektusi tevékenységével.-forgattam szemeim-

-De addig jó míg nem tudja, vagy nem tűnik fel neki. Most már viszont mi megyünk. Sziasztok.-köszönt el nevemben is drága melírozott hajú barátnőm. és mi mentünk is.-

Mikor ki kerültünk a szobából meg kellet állapítanunk. Nem tudjuk, hogy hol a rákban vagyunk. Az addig mindig szép és jó, hogy majdnem mindenhol be tudunk menni a szobába, de néha úgy érzem, hogy csak random helyeken rak ki minket. Kizártuk a harmadik, negyedik, második és az első emeletet, meg persze a fölszintet is. Fény az van, pálcánk van már csak a kiút kéne. Persze az sosem segít, ha egyhelyben álldogálsz így mi is elindultunk felkutatni a kijáratott. A sötét folyosók nyirkosak voltak így akár a föld alatt is lehettünk, bár az sem lepett volna meg, ha az egyik torony legtetején barangolnánk. Ajtók egyik oldalon sem voltak és az út csak nem akart elfogyni. Nora már teljesen kész volt a sok sétától és a varázslatok gyakorlásától is, persze ez a kíváncsiságát nem igen tudta csillapítani, de minden harmadik perceben azt mondta, hogy ennek az egésznek igazán vége lehetne, meg persze szidta a szükségek szobáját is. Egy idő után a fény kezdett eltűnni így csak a pálcánkra támaszkodhattunk. Világító végű pálcákkal a kezünkben jártuk a sötét macskaköves folyosót ami most már inkább egy alagútra hasonlított. Még tízperc telt el és már ott tartott kedves barátnőm ,hogy itt fogunk megdögleni. Még ötpecet mentünk mire találtunk egy ajtót.

-Mit csinálsz?-kérdezte a szőke mellettem-

-Bemegyek?-kérdeztem vissza, már éppen azon voltam, hogy lenyomjam a kilincset.-

-De miért nem megyünk tovább?

-Te most hülyéskedsz? Mennyünk tovább a sötétbe isten tudja meddig?

-Ja. Mi van ha valami szörny van odabent?!-itt felkacagtam-

-Ugyan milyen szörny lenne odabent?

-Mit Tudom Én! Valami nagy, szőrős..NEM nem CsuPaSZ!!-

-Csupasz? Sphinx macska vagy mi?

-Mi?-itt már csak sóhajtani tudtam az értetlenségén ,majd pedig lenyomtam a kilincset-

-Ha lesz odabent valami szörny akkor majd én megvédelek!-mosolyogtam hátra rá. Mire reagálni tudott volna addigra kinyitottam az ajtót és beléptem, persze ő is jött utánam.-

Olyan volt mintha ki értünk volna a belső udvarhoz, de minden sokkal élénkebb színű volt. Hátra néztem barátnőmre aki nem szólt semmit így beljebb mentem. Az udvaron lévő fánál ott ült négy gyerek. Közelebb mentünk és rá kellet jönnünk, hogy ezek mi vagyunk. Itt még elsősök vagy másodikasok lehettünk, éppen a fa árnyékában megpihenve egymásnak dőlve aludtunk, vagy legalább is itt úgy nézet ki. Nora körülnézett majd meg állapította, hogy olyan mintha meg állt volna az idő. Aztán egyszer csak olyan volt mintha minden össze tört volna majd ugyan abba a pillanatba össze állt volna. Vissza fordultunk, de már nem mi ültünk a fa alatt, hanem valaki mások. Valaki olyanok akik nagyon úgy néztek ki mintha valami háborúból jöttek volna de aztán ez a időszakadás szerű dolog újra történt és megint más emberek ültek ott. Két zöld talláros akik nagy valószínűséggel Mardekárosok lehettek, egy fekete és egy fehér hajú fiú. Egy Hugramugos és három Griffendéles. A Hgrabugos egy szőke hajú lány volt, a Griffendélesek igazán vegyesek voltak. Volt egy szemüveges, egy fekete hajú és egy nagyon sápadt. Egy ideig néztük őket, de hirtelen a fekete hajú Mardekárosnak elkezdet ki nyílni a szeme. Persze azonnal futni kezdtünk onnan ahonnan jöttünk. Mikor ki értünk a furcsa szobából becsaptuk magunk mögött az ajtót és csak egymást néztük.

-Az a fiú kísértetilyesen hasonlított édesapádra.-jelentette ki barátnőm-

-A szőke hajú nő pedig édesanyádra...de ki lehetett a maradék?

-Fogalmam sincs, de azok a leharcolt emberek sem voltak hétköznapiak.

-Itt mi hétköznapi?-mosolyogtam fel rá-

-Gyere keressük meg a kiutat.-

És megont gyalogolhattunk. Idő érzékem nem a legjobb de már biztos, hogy három órája kódorgunk ebben a végtelen folyosóban meg persze a szoba megnézését is beleszámítva lehet van az négy is. Egyszer csak ottvan nekünk jobbra egy festmény. Őszintén mi történhet? Ezzel a gondolat menettel jobban szemügyre vettük az alkotmányt és sikeresen találtunk egy alagutat mögötte amint át is haladtunk. Szerencsénkre az egyik álltalunk már ismert toronyba kerültünk, már csak azon kell imádkoznunk, hogy ez a mi időnk nem pedig valami random korszakba. Nem volt más választásunk elkezdtünk lelépcsőzni mikor már majdnem elkerültünk valamelyik földszinti folyosóra egy ismerők alkatú ember jött belénk. Bocs, jobban mondva belém. Hirtelen az alak két felkaromat fogva kicsit rázni kezdet.

-Hol voltatok?!

-M..Mi?-hagyott ki az agyam néhány percre-

-Hol voltatok? Már majdnem mindenhol kerestünk titeket!

-Nem tudom hol voltunk tulajdon képpen...

-Hogy érted, hogy nem tudod?

-Úgy, hogy egy varázs szobából jöttünk ki egy varázs folyosóra.-segített ki Nora-

-Tudjátok ti menyi ideje nem vagytok meg?-engedett a szorításából végre-

-Nem?

-Majdnem két napra!

-Mi?-képedtünk el mind a ketten. Azért tudjuk, hogy egész jó kondiba vagyunk, de ennyire azért nem, tehát varázsló edzés utána meg kétnapnyi séta víz és kaja nélkül kicsit lehetetlennek hangzik.-

-Biztos a szoba tehette!

-Lehet.-helyeseltem legjobb barátnőm felvetését-

-Milyen szoba?

-Volt a folyosón egy szoba amibe bementünk és láttuk magunkat!

-Magatokat?

-Nem téged is! Meg Roy-t is!

-Na várjatok egy percet.-nyugtatott le minket.-induljunk el vissza a klubhelyiségbe és majd közbe mondjátok. Roy már biztos ott van.

-Láttuk a elsős énünket ahogy ott alszunk a fa alatt. A belső udvar fája alatt.

-Kiket takar az a "énünket"?

-Téged, Roy-t, Dasha-t és persze magamat. Aztán minden fura lett és négy idősebb embert láttunk akik viszont eléggé szar állapotban voltak.-magyarázta barátnőm. Végül elértük a klubhelyiségbe és kezdhette újra az egész mesélését. Másnap a fiúk jobban oda figyeltek ránk így szinte lehetetlenné téve azt, hogy elmenyünk gyakorolni a sereggel. Remélem ez nem tartós dolog náluk..-