Amiről a verseim mesélnek

Szívcserepek

Újra csak téged akartalak,
S éreztem, indulnom kell.
De ezzel feltéptem ezer sebet,
S már nem tudtam, merre induljak el.

Aztán valahogy elindultam
De ez utólag már nem más
Csak reményvesztett, véget nem érő
Céltalan bolyongás.

Szétszakadt szívem száz darabban
Előttem hevert a földön.
Mióta elmentél, csak azt érzem :
Az egész nagyvilág egy börtön.

Mindezt nézve csak azért tudtam
Végül nem ott maradni,
Mert tudtam, hogy tenélküled
Nem tudom összerakni.

Nem számít, hogy meddig kell majd,
Akármeddig várok,
Szívem még ezerszer összetörhet,
De tudom : Egyszer úgyis rádtalálok.