Rothadó Álmok

15. fejezet

Liza szemszöge:

- Utána megyek - mondtam és elkezdtem én is futni arrafelé mint Ash. Gyorsan utól is értem.

- Mi a baj? Miért rohantál el úgy? - kérdeztem aggodalmas hangon.

- Semmi.... Már nem igazán akarok visszamenni ezek után. Tuti, hogy mindenki haragszik rám. Haza szeretnék menni - mondta és bólintottam aztán visszamentem a kocsiért. Szóltam a többieknek, hogy elmegyünk és felvettem Ashley-t. Út közben nem beszélgettünk mivel én nem szóltam meg így Ash se.
Otthon bement egy szobába amit kinevezett a sajátjának. Körbenéztem mégjobban a házban és találtam pár elrejtett poros és pókhálós szobát amit valahogyan a takarítás közben egyikőnk sem talált meg. Majd megnézzük, hogy mi lesz a sorsa. Addig sétáltam és gondolkodtam amíg beesteledett. Mostmár mivel Ash nem akart kijönni a szobából így muszáj volt megnézem, hogy mi van vele. Bekopogtam, de senki nem válaszolt így benyitottam. Azt láttam, hogy a fekete hajú alszik. Ez után kimentem. Hagyom aludni mondtam magamban.

Ashley szemszöge:

Hajnali 5 van. Az előbb keltem fel. Nem tudom, hogy mikor aludhattam el. Arra emlékszem utoljára, hogy bejöttem ebbe a szobába.
- Basszus - suttogom magamban kezemmel a homlokomra csapva. Mit tettem te jó isten? Még csak most vettem észre. Nagyon gonosz voltam. Eddig az volt a tervem, hogy kiírtjuk a világot atombombával meg minden és embereket kínzok, de most a véleményem teljesen megváltozott. A cípőimet a földhöz vágtam idegességemben. Erre a hangra talán még Liza is felkelt, ha eddig tudott aludni, ha nem jön be akkor visszafekszem aludni. Még korán van. Tíz perc eltelt és nem jött ide szóval megyek aludni.
Megint felkeltem. Nem tudok itt jól aludni most úgy látszik, de már nem fekszem le. Most Jude vagyok nem tudom, hogy tudtam ilyen alvás közben személyiséget váltani. Igazából köszönöm, hogy én emlékszem a tetteimre amit nem is én tettem hanem egy másik személyiségen. Nagyon megnehezítené az életem, ha ez nem így lenne.

Liza szemszöge:

--- Reggel ---

Végeztem a bevásárlással (Itt mindig az én pénzemet kell költenem, de igazából nem bánom.) és felmentem a lépcsőn. Meghallottam, hogy valaki sír. Mivel ez Jude háza ugye akkor volt csak Jude, de szerintem senki nem felejtette el. Valószínűleg ő az mondtam magamban, de nagyon furcsa. Nem nagyon szokott sírni. Beljebb mentem és megnéztem, hogy Jude-e az. Láttam, hogy az ágy mellett ül a földön és fejét térdeire hajtotta. Még akkor sem értettem, hogy miért sírhat. Nagyon halkan elkezdtem közelebb menni hozzá, de mikor már csak egy méter volt köztünk, megtorpantam. Szerintem simán észrevehetett volna, de ő akkor engem még pont nem látott. Lassan még közelebb mentem. Megérintettem a vállát ekkor egy picit megremegett az ijedségtől.

- Csak én vagyok - mondtam hátha egy kicsit megnyugszik. Így is lett - Miért sírsz? - kérdeztem halkan. Pár percig még néma csendben ültünk a földön egymás mellett amikor végre megszólalt.

- Nem akarom kiírtani a földet. Nem gondoltam, hogy anélkül is lehetek boldog, hogy ártsak másoknak és nem akarlak elveszíteni sem téged sem a többieket. Még sosem voltak barátaim. Sőt Rick-en kívül a szüleim halála után senkim sem volt. Most pedig itt vagytok ti nekem és én úgy gondolom, hogy megváltoztam. Rájöttem, hogy nem éri meg az, hogy titeket elveszítselek egy pillanatnyi boldogságért ami nagyon gyorsan el is múlik, amikor ráeszmélek arra, hogy innentől teljesen egyedül vagyok. Ki szeretném élvezni minden pillanatát az életnek míg vannak olyan emberek akik itt vannak nekem és minden pillanatban számíthatok rájuk - mondta és tátott szájjal hallgattam ezt a szívhez szóló "beszédet". Én nem gondoltam volna, hogy tud ilyen is lenni.

- Hogyan változott meg ilyen gyorsan a véleményed? - kérdeztem - Egyébként én nagyon örülök, hogy végül így döntöttél. Én melletted állok bármi is lesz.

- Én nem is tudom. Igazából már régebb óta gondokodok jó az, hogy régebb óta az túlzás. Csak tegnap megfordult a fejemben, hogy amikor én kitaláltam ezt az egészet, akkor még csak Rick volt nekem és nem voltak barátaim se családtagjaim rajta kívül és igazán alig voltam boldog. Úgy gondoltam, hogy nem is lehetek addig boldog amíg olyan emberek vesznek engem körül vagyis nem is igazán körülvesznek inkább csak léteznek szóval olyan emberek, akik boldogok én pedig nem vagyok az. Mielőtt elterveztem volna ezt nem volt semmi cél az életemben ez a borzalmas cél juttatott el idáig, ha nem akartam volna embereket ölni, kínozni, én haltam volna meg előbb vagy utóbb, de most, hogy így is boldog vagyok én is, nem zavar, hogy az emberek, akik a földön léteznek. Ők is boldogok.

- Hát elég fura felfogás, de oké. Mindenesetre szólnunk kell a többieknek nyilván aztán el kell menned egy pszichológushoz - mondtam. Félek én is egy kicsit, de nem baj.

- Akkor visszamegyünk Fehérvárra? - kérdezte. Bólintottam és elkezdtem a kocsi felé sétálni. Hátrafodultam és láttam, hogy Ashley csak állt és nem értette, hogy miért megyek a kocsihoz - Én úgy gondoltam, hogy menjünk vonattal.

- Jó hát oké. Csak a kocsit mégsem kéne itthagyni.

- Majd visszajövünk érte.

Elsétáltunk a vasútállomásig normál tempóban. Ott vettünk jegyet és felszálltunk a vonatra.

-- Otthon --

Patrick szemszöge:

- Már jó régóta elmentek és semmi hír róluk. Egy nap eltelik lassan és semmit sem aludtam. Nem aggódom, de azért hazajöhetnének - Ahogy ezt kimondtam már nyílt is az ajtó és persze, hogy Liza és Ashley jöttek be rajta.

- Tehát itt vagytok egyik kicsit aggódtunk értetek - mondta Jana.

- Nem kellett volna és sajnálom Kristín, hogy egy ilyen apróság miatt így viselkedtem veled. Meg bocsánatot szeretnék mindenkitől kérni azért, hogy elfutottam és semmit sem szóltam. Sokat gondolkodtam mindenen és most el szeretnék mondani nektek valamit - leültünk és belekezdtem mondandómba - Tehát mondtam régebben azt hiszem, mindenkinek, hogy régóta ki akarom írtani a világot - nyelt egyet és folytatta - vagyis kiakartam. Most már nem szeretném. Ennek az az oka, hogy megismertelek titeket. Mostmár találtam valami mást ami életben tart. Tudom, hogy nem kell embereket ölnöm vagy kínoznom ahhoz, hogy boldog legyek, mert így is az vagyok - könnyei elindultak és végig folytak arcán - szóval csak meg szeretném köszönni, hogy vagytok - szipogott - és remélem, nem haragszotok nagyon, hogy így döntöttem végül és továbbra is barátok maradhatunk. Ti is tudjátok, hogy nem tudok azért ilyen gyorsan meggyógyulni szóval.....

- Én ismerek egy jó pszichológust. Talán tudna segíteni - szakította félbe Kristín Ashley-t.

- Öhm... Jó, de én félek a pszichológusnál. Meg mindent mondani kell magamról és ahj. Mondjuk meg szeretnék gyógyulni szóval belefér.

- Akkor én szívesen elkísérlek hozzá - mondta ismét Kristín.

- Oké, köszönöm.

- Most, hogy ezt megbeszéltük mi megyünk is aludni. Reggel ne zavarjatok kérlek, mert az izgalomtól nagyon elfáradtunk - mondta Kai. Mosolyogva rám nézett és felmentünk a lépcsőn. Ezután mindenki elment aludni, mert már tényleg elég későre járt. Én és Kai a saját szobánkban aludtunk. Jana és Kristín a nappaliban, Liza és Ash ugye Ash szobájában.