Törékeny [Max Verstappen ff.]

8. Nem érdekel

Ajánlott zene: Dalex ft. Trey Songz - XLey

"A pályafutásom sokkal fontosabb, mint a lányok."

~ Max Verstappen

/Max Verstappen/

2019. május 20. Monte Carlo, Monaco

Majd meg tudnék pusztulni, ahogy próbálok ellentartani annak az erőnek, amit a belga nő fejt ki velem szemben. Fejemen a textilpánt, amihez egy kötél van erősítve, melynek másik oldalán Elize szabályozza a nyakamra ható erőt egy a tabletje segítségével. Ilyenkor bánom azt, hogy a repülőn nem ijesztettem rá annyira, hogy az a szar darabokra törjön. Minden izmom megfeszül, miközben a lány mozdulatlanul, üres tekintettel figyeli, hogyan szenvedek. Még a fekvenyomó pad oldalába is beleakasztom kezeimet, annak érdekében, hogy kibírjam. Ujjaimat belevájom a fekete bőrbe, ahogy ellentétes irányba húzom fejemet. Nem tudom, meddig bírom még, mikor enyhülést érzek végre és ellazíthatom testemet. Felüdülés az az érzés, mikor tudom, közel az edzés vége, hiszen lassan másfél órája erősítünk a bemelegítésen kívül a nyaki izmokra. Mind közül pedig ez az utolsó feladat a legmegterhelőbb és minden pilóta rémálma. Többek között az enyém is.

- Mennyi van még? - Hangos sóhajjal adom a fiatal nő tudtára, hogy nagyon nem díjazom már az edzés folytatását. Közben viszont szemtelenül mérem végig őt, amit egyértelműen észrevesz. Igyekszik leplezni, azonban arca enyhe pírba borul, ellenben kék szemeivel kissé dühösen mér végig. Nem tudom, miért, de élvezem azokat a perceket, amikor kimozdíthatom őt komfortzónájából. Olyankor láthatom, hogy nem is annyira tökéletes, mint amilyennek mutatja magát. Ettől leszek magabiztosabb mellette. Mert alapesetben én is elbizonytalanodom a közelében. Elbizonytalanít azzal, milyen erős a kisugárzása. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, amit teszek vele. Hogy el akarom üldözni. Mert az elmúlt napokban észlelek valamiféle változást magamon. Erősebbnek érzem magam, mint valaha, holott csak négy napja edzek vele. Mégis átjár az a fajta motiváltság, amit régen tapasztaltam meg előtte. Már csak azért is, mert bizonyítani akarok neki. Megmutatom neki, hogy igenis képes vagyok annyit edzeni, hogy egy napon bajnok legyek.

- Épp most végeztél. - Vékony csuklóján pihenő okosórájára pillant, ami után megállapítja, hogy nincs több sorozat. A legnagyobb örömömre. Már alig vártam, hogy befejezzük és most felüdülés belegondolni abba, hogy mára letudtam az edzéseket. - Bajnok. - Egyetlen szót tesz még hozzá mondandójához, ám ez éppen elég ahhoz, hogy megmosolyogtasson. Hiszen tudom, hogy pontosan mit jelent ez részéről. A visszavágást, amiért én Parancsnoknak hívom. Pedig tökéletesen illik rá ez a szó, annyira nem ismer könyörületet az edzések terén. Emellett nem mehetek el szó nélkül a tény mellett, mennyire nem látszik már rajta délelőtti meggyengülése. Olyan, mintha semmi sem történt volna vele, habár sosem felejtem el, ahogy szinte már összerogyott a fal mellett. Egyből észrevettem, hogy nagy lehet a baj. Igyekezett leplezni az érzéseit, mint mindig, de nem volt nehéz átlátni rajta. Ahogy az egyik lábát elemelte a földről, egyből tudtam, hogy gond van. Méghozzá nem is kicsi. Arca minden egyes mozdulattól kegyetlenül torzult el. Akkor először éreztem valamiféle furcsa dolgot a közelében. Bűntudatot. Mert fájt így látnom és még jobban zavart a tudat, hogy erről nagyrészt én tehetek, hiszen velem edzett. Én voltam az, aki túl gyorsan tekert és még ki tudja, mi történhetett vele, amikor lehagytam őt magam mögött csak azért, hogy letörjem ezzel is. Célt értem, de milyen áron.

- Imádom ezt a mondatot a szádból. - Ennek ellenére látszólag jókedvvel felelek neki, mialatt egyetlen másodpercre se engedem, hogy elszakítsa tőlem pillantását. Ahogy végignézek rajta, láthatom, hogy ismét olyan ruhákat visel, melyek nem kicsit indítják be fantáziámat. Fekete, Nike márkajelzésű cicanadrágot vett fel, mely tökéletesen feszül rá hosszú lábaira. Ehhez pedig ugyanattól a márkától választott egy élénk, rózsaszín sportmelltartót és fekete alapon fehér csíkozású edzőcipőt. Megint elém tárul lapos hasa, illetve dekoltázsából is szemügyre vehetek egy keveset. Látva őt, elindul bennem egy újabb lavina, amint eszembe jut, milyen közel volt hozzám, vagy milyen erővel kapaszkodott belém. Mintha én lettem volna az utolsó szalmaszál az élethez számára. Talán valahol az is voltam, mert nélkülem nem jutott volna fel a lakásba. Ráadásul kegyetlenül nehéz bevallanom, de jól esett a lányt ilyen közel tartanom magamhoz, miközben arcát a mellkasomba fúrta, ezáltal éreztem minden levegővételét. Nem értem, miért, de még most is megborzongok, ha erre gondolok. Nevetséges, milyen hatással van rám.