Törékeny [Max Verstappen ff.]

9. Féltékeny? Ugyan.

Ajánlott zene: Ozuna ft. Manuel Turizo - Vaina Loca

"Ha az ember kellően koncentrál, egész hihetően hazudik önmagának."

~ Szurovecz Kitti

/Elize van Kemp/

2019. május 23. Monte Carlo, Monaco

Minden erőmmel azon vagyok, hogy mielőbb visszatérjek a teniszlabdák társaságában. Azonban eljutva a pálya bejáratáig, felrémlenek bennem azok a képek, ahogy a bulvársajtó munkatársai utunkat állva, próbáltak minél több információt kiszedni a holland pilótából. Rólam. Most szembesülök azzal, mit vállaltam, mikor egy hete aláírtam a szerződésem. Hiszen eddig nem tapasztaltam meg, mekkora is Max Verstappen hírneve. Meg úgy a versenyzőké egyáltalán. Most már kétségtelenül tudom. Elvégre, levegőt is alig kaptam újságírók között, ahogy próbáltunk kiutat találni a tömegből, ami hirtelen körbevett minket. Mintha a hiénák főételei lettünk volna, úgy támadtak ránk a sajtó képviselői. Ráadásul azoknak is a legrosszabb fajtája: a bulvársajtósok. Akik nem riadnak vissza attól, hogy a szaftos pletyka érdekében elferdítsék a valóságot. Tisztában vagyok vele, hisz velem is ezt tették. Nem törődtek semmivel. Még azt sem tisztelték, hogy a szüleimet gyászoltam, illetve mindössze tizennyolc éves voltam. Élvezettel forgatták meg az amúgy is halott lelkemben a kést, végérvényesen megölve ezzel bennem mindent. Az volt az én halálom. A lelkem halála. Néha még lélegezni is fáj, amikor erre az időszakra gondolok.

Éppen ezért torpanok meg most a boxutca kellős közepén, ahogy rám törnek a fájó emlékek. Minden porcikámat szétmarcangolják a képek, melyek beleégtek a retinámba és életem végéig kísérteni fognak. Különösen azok, amikor a belga olimpiai bizottság brüsszeli épületének kapuján sétáltam ki a fegyelmi tárgyalásom után. Ahogy napvilágot látott a döntés, mely szerint megvonják tőlem az életjáradékot, minden újság, magazin és pletykalap érdeklődését felkeltettem. Hiszen eddig példátlan döntést hoztak. Elismerem, hogy hibáztam. Nem egyszer. Minden egyes alkalommal, amikor elmentem azokba a bulikba, hogy a tudatlanságig és annál is tovább piáljak, illetve drogozzak azokkal az emberekkel, akiket akkor a barátaimnak gondoltam, de nem voltak többek érdekembereknél. Mert addig sem emlékeztem. Addig sem éreztem a bűntudatot, amit szüleim halálával magamon cipelek.

Mégis azt látták csak, hogy féktelen vagyok és a végtelenségig táncolom át az éjszakákat, bepörögve az alkoholtól és az egyéb szerektől. Az már senkit sem érdekelt, hogy mindez segélykiáltásként funkcionált részemről. Akartam, hogy figyeljenek rám. Vegyék észre, hogy szétesek és egyedül nem tudok kimászni a gödörből. Ellenben, a sajtó emberei minden eddiginél mélyebbre löktek a szakadékban. Éppen ezért gyűlölöm őket a mai napig és fog el a pánikroham, ha meglátom őket. Fogalmam sincs, hogy tudtam a közelükben erős maradni és kellő nyugodtsággal, mégis határozottan kezelni a kialakult őrületet. Nehéz elismernem, de talán a mögöttem sétáló holland pilóta volt az, aki erőt adott. Magabiztosnak láttam őt, illetve éreztem azt, amit akkor is, amikor a karjai között vitt fel a lakásba. Biztonságot. Melyről rég elfeledkeztem már. Egészen mostanáig.

Most viszont egyedül vagyok. Megint. Miközben tüdőmben egyre nehezebben és szakadozottan árad szét az éltető oxigén. Szemeimet könnyek mardossák, mialatt testem is összegörnyed kicsit. Kezemből kiesik az egyik teniszlabda, melynek további útjáról fogalmam sincs, hisz engedem, hogy elguruljon valahova az aszfalton a forgatagban, ahol számos mérnök, szerelő és egyéb alkalmazott futkározik össze-vissza. Készülnek a szabadedzésre. Nekem is azt kéne. Mielőbb visszatérnem a motorhome területére, hogy elkezdhessem a holland pilóta bemelegítését. Szabad tenyeremet önkéntelenül is felfelé és lefelé hullámzó mellkasomra helyezem, így könnyen megállapíthatom, hogy szívem őrült tempóban dübörög odabent. Már éppen készülnék arra, hogy összeessek mindenki szeme láttára, ám még mielőtt ez megtörténhetne, egy kéz nyúl befeszített karom után, ami megakadályoz a teljes összeomlásban. Hirtelen kapom tekintetemet abba az irányba, ahonnan érzékelem az érintést. Először csak az izmos kar rajzolódik ki, majd kapcsolódik hozzá egy piros póló és egy karizmatikus, kissé borostás, fekete hajjal keretezett arc. Végül tekintetem a srác kék szemeire vezetem, melyek érdeklődve, mérnek végig. Talán, némi aggódást is felfedezek bennük, ám nincs időm sokáig gondolkodni ezen.