Ötödik rész

422 17 4
                                    

Anna Leclerc

Beérve az étterembe egyből a terasz felé vettük az irányt. Hangulatos hely volt, nem tudom ki foglalt ide asztalt, de jó az ízlése. A belső épület téglából volt kirakva, a falon mindenféle képek. Szörfösökről, a tenger világából és egy képen megpillantottam Danielt is, a monacói nagydíjon készült kép volt kirakva. A terasz fából volt, tengerre nyíló kilátással. Amiből most semmit nem láttunk, csak a hold fénye csillant meg rajta. Az ablakkereteken égők futottak, ami még otthonosabbá tette a helyet.

Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor megpillantottam Danielt az asztalnál ülők között. Egyből felé vettem az irányt, szerencsére foglalt nekem egy helyet maga mellett.

- Úristen, kivételesen örülök, hogy melletted ülhetek! - mondtam neki nevetve. Helyet foglaltam melle, Charles pedig az asztal másik végében ült Pierre mellett. A másik oldalamon George ült, velem szembe pedig Norris és Carlos Sainz.

- Haha vicces vagy. Fiúk Anna, Anna fiúk. - mutatott be felszínesen a fiúknak. - Ha akarjátok jobban is megismerhetitek, úgy tudom nincs senki a képben. - mondta nevetve. Én pedig éreztem, hogy rákvörös lettem.

- Daniel, először magadnak találj valakit, aztán ajánlgass engem. - mondtam gyilkos tekintettel nézve rá.

Kikértük az ételeinket, én egy sajt burgert kértem mert alig ettem valamit ma. A fiúk közül is a legtöbben hambit ettek, amit nem szabadott volna, hisz diétája van az összesnek.

Megrezdült a telefonom az asztalon, de nem adtam neki nagy figyelmet. Tudtam, hogy úgyis csak egy fanoldal írt vagy jelölt meg a képen. Majd amikor már folyamatosan zizegni kezdett rápillantottam és anya nevét láttam meg a kijelzőn.

Anya: Merre vagytok kicsim?

Anna: Basszus, egy étterembe a parton, itt van Charles is. Szólok neki, hogy induljunk.

Anya: Az igazán jó lesz. Fél 12 elmúlt.

Elköszöntünk és indultam volna Charles helye felé, de észrevettem, hogy nincs ott. Frankó itt hagyott a bátyám és a fuvarom is.

- Danieeel. - vissza tudsz dobni a hotelba? Kérdeztem az ausztrált.

- Az a helyzet, hogy ittam. - mondta a tarkóját vakarva. Szerintem érezte, hogy mennyire haragszok rá. Legfőképp azért, mert holnap időmérő és nem kéne másnaposnak lenni.

- Frankó. - mondtam, majd hátat fordítottam neki és megindultam a kijárat felé.

A parkolónál messzebb nem jutottam mert, valaki a nevemet kiabálta. A hang irányába fordultam majd egy ismerős alakot pillantottam meg az autók lámpájának fényében.

Miért pont ő?Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora