Igazság a hazugság erdejében || 1d ff

5. fejezet

- Jó… Akkor maradok, de ruha akkor is kellene nekem. - sóhajtottam.
- Majd este elugrunk. - vont vállat Liam.
- Nekem oké..
Oh istenem… Már lassan a számnak se tudok parancsolni, mi történik most velem?
- Hé, Sam, nem mesélnél magadról. - kérdezte vigyorogva Harry.
- Öhm… Hát… - isten ments…- Oké.
Sam mi a jó édes nyavalyát csinálsz?
Erre a fiúk odaültek az asztalhoz, én pedig inkább állva akartam maradni, de Liam rámutatott a mellette lévő székre, én pedig leültem, Harry és Liam közé.
Oh, te szent szalmaszál, Sam mégis mi a fészkes francot művelsz?
Aztán elkezdtem a sztorizgatást, igazából  nagyon érdekes dolgokat nem mondtam, csak azt, hogy mit csinálok a kávézóban, meg a hobbijaimat, meg is említettem, hogy amúgy ismerem a bandát és rajongó vagyok, de hogy ezt mégis miért kellett elmondanom, arra nem sikerült rájönnöm. Azt is elmeséltem, hogy 18 éves korom betöltésekor, milyen szépen ott hagytak a nevelő szüleim, akikről azóta se hallottam semmit sem. A srácok csendben végig hallgattak, majd miután befejeztem Liam megszólalt.
- Hát… Nem tudom mit mondjak… - mondta Niall.
- A szüleinknek nem kellett volna örökbe adniuk… - mérgelődött Liam.
- Liam, azért ők még is csak a szüleid. Meghoztak annó egy döntést, ezt el kell fogadnod. - mondtam miközben Liamre néztem.
- Wow, elég éretten viselkedsz… Ez figyelemre méltó. - állapította meg Lou.
- És szexi… -suttogta Harry úgy, hogy csak én hallottam.
Az arcom megint piros lett egy kicsit, de kapcsoltam, így megtámasztottam a fejem a kezemmel.
- Nincs kedvetek filmet nézni? - kérdezte Niall.
- De, hogy is nem, én választok! - vágta rá Harry.
Erre mindenki felállt, Niall, és Harry elindult gondolom a nappaliba, Liam felment a laptopjáért, Lou pedig előszedte a chipseket, meg elkezdte pattogtatni a kukoricát. Én pedig ott ültem, ahol hagytak, és néztem, ahogy Lou kukoricát pattogtat.
- Tetszik a látvány? - fordult felém Lou.
- Fan vagyok, persze, hogy tetszik. - mondtam, de persze elpirultam közben.
- Aha. Amúgy ez vicces, te előbb ismertél minket, mint a mi téged. - mondta Lou.
- Az, és egyben ezért is ijesztő, mert olyan mintha bármelyik pillanatban csörögne az ébresztő, és tádá, az egész csak álom volt. - sóhajtottam.
- Nem hiszem, hogy álmodsz. - nevetett halkan Louis.
Én csak elmosolyodtam, majd felálltam és odamentem hozzá.
- Segítsek valamiben?
- Hát, majd amikor kipattogtak, akkor oda kell vinni a tévéhez, hogy tudjunk enni. - mondta majd elővett egy három tálat, kettőbe bele borította a chipset. A harmadikat pedig gondolom a popcorn-nak vette elő.
- És, amúgy milyen a ház? Tetszik? - kérdezte Lou.
- Igen, viszont kicsit nagy, mármint, én ugye eddig lakásban éltem, és ahhoz képest ez nagy.
- Hát igen. Az biztos. - mondta, majd kivette a popcorn-t és beleöntötte a tálba. - Tessék.
Odanyújtotta nekem a tálat, én elvettem, ő pedig felvette a másik két tálat, és ki mentünk vele a nappaliba.

|hogy tudok ilyen rövid részeket írni?😩|