2.

1.3K 34 0
                                    

- Kelj fel Kinga, ma van a randid a lángosos csávóval. - ugrált mellettem örömében Linett.

- Hagyjál már vele.. - nyöszörögtem.

- Vagy inkább már a göndör hajúak érdekelnek? - kuncogott.

- Nem érdekel egyik sem, aludni akarok.

- Gyere már, fiúk is felkeltek pedig ők kb hajnal 5 felé aludtak el.

- Mennyi az idő? - kérdeztem ijedten.

- 2 óra van, délután.

Ettől a választól nehezen de felültem az ágyamban és meredten bámultam magam elé. Közben a fiúk is besétáltak hozzám.

- Na mizu Kingusz? Kár hogy nem ittál velünk, nagyon jó fejek a srácok. - mondta Marci.

- Én jobbnak éreztem kimaradni ebből.

- Pedig ma este én is át nézek hozzájuk. - nevetett Linett.

- És melyikőjükre fogsz rámenni? - kérdeztem gúnyosan.

Linett fura szokása volt, hogy az ilyen bulikon általában mindig össze szed valakit, ha még csak egy alkalomra is, de sosem egyedül fejeződik be a buli nála.

- Egyikre sem, csak jól érzem magam kicsit. - rántotta meg a vállát.

- Aha.. aztán meg 2 napig hallgatom, hogy milyen jó lett volna ha lett volna folytatás, mert azonnal beleszerettél, de neki nem kellesz már, utána pedig talajrészegre iszod magad és a vállamon sírod el, hogy mekkora egy tuskó fasz.. király lesz. - válaszoltam.

Ezen mindenki felnevetett, pedig akármilyen vicces volt, ez az igazság. Nagyon sokszor megtörtént már ez a szituáció, szinte láttam magam előtt most is.

- Na jó srácok, váltsunk témát szerintem. Mi legyen a mai program? - kérdezte Marci.

- Kajáljunk valamit aztán menjünk le a partra. - válaszolt Linett.

- Van egy bolt nem messze, szerintem vegyünk valami gyors kaját aztán este majd kajálunk a parton. - mondta Krisztián.

- Menjetek srácok, én össze szedem egy kicsit magam, aztán a partra már én is veletek tartok. - mosolyogtam.

A többiek gyorsan le is léptek, én pedig készítettem magamnak egy kávét, és kiültem a lépcsőre, mellé gyújtottam egy cigit is, amit ritkán teszek de most jól esett. Csend volt, látni lehetett a partot fentről, és az árnyékban nem is volt olyan vészesen meleg.

Hirtelen ajtó csapódásra lettem figyelmes, hátra néztem, és megláttam Atit, a tegnapi srácot szintén egy cigivel a kezében.

- Szia, ha megijesztettelek ne haragudj, nem tudtam hogy van kint valaki. - mosolygott.

- Nincs gond, csak azt hittem egyedül vagyok. Egyébként neked is szia. - erőltettem én is magamra egy kis mosolyt.

- Csatlakozhatok hozzád? - tartotta felém a cigit a kezében.

- Persze, gyere csak. - ültem egy kicsit arrébb hogy elférjünk egymás mellett a lépcsőn.

- Még be sem mutatkoztam, Attila vagyok. - nyújtotta a kezét.

- Kinga. - fogtam meg és ezzel meg is történt a bemutatkozásunk.

Volt valami a srácban, valami titokzatos, már csak ahogy a szemeibe néztem is látni lehetett. Barna szemei csillogtak, esküszöm akkora szempillái voltak, amit egy nő is megirigyelne, és ettől még a tekintete is boldogságot sugárzott. Furcsa kis halász sapka volt a fején, de az a pár tincs ki lógott alóla. Én meg mellette úgy néztem ki mint egy hajléktalan a hosszú alvós pólómmal és alatta a kis rövid mackónadrágommal. Egy ideig csendben ültünk, de ahogy egyre kisebb lett mindkettőnknél a cigi, megszólalt.

Veled vagy nélküled (Azahriah ff)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang