History [One Direction FF.] 18+ Befejezett

Novella 2

-Elveszítjük! Csökken a pulzus! Újra kell éleszteni, hátrébb!

*_*

-Ella! Kelj fel, Ella!-simít végig valaki az arcomon.-Ne aludjál ennyit!-kuncog az illető.

Nem tudok megmozdulni. Olyan nehéznek érzem a végtagjaimat, még a szemeimet sem bírom kinyitni, tisztára olyan érzés mintha elütöttek volna. Csak hangfoszlányokat tudok kivenni. Annyira, de annyira fáradt vagyok, nem törődve a külvilággal úgy döntöttem, hogy alszom még egy kicsit.

-Na, kelj fel, a kedvemért.-súgja a fülembe, amitől megborzongok.

Óvatosan nyitom ki a szemeimet, de a hirtelen jött fénytől, vissza is csukom. Eltart pár percig, mire fókuszálni tudok normálisan. Ezután lassan felülök és körbenézek. Megakad a tekintetem az előttem térdelő személy előtt.

Ez nem lehetséges!

Nem akartam hinni a szemeimnek, de mégis...

-Te nem lehetsz igazi!-suttogom.-Harry?-kérdezem könnyes szemekkel.-Te vagy az?-nézek a szemébe reménykedve, de ő értetlenül bámul.

-Miért ki lennék, Ella?-nyomja meg az idegesítő becenevemet, de most érzem meg annak a hiányát, valójában bármit megadtam volna azért, hogy még egyszer halljam, hogy így hívjon.

Válasz nélkül hagyva, térdelek fel és ölelem meg szorosan, mintha attól tartanék, hogy a kezeim közt eltűnne.

-Igazi vagy.-túrok bele barna göndör hajába, hogy megbizonyosodjak.-Annyira...annyira hiányoztál! Majdnem húsz év telt el és...és olyan nehéz volt!-amikor ő is viszonozta az ölelést, akkor elkezdtek patakokban folyni a könnyeim.

-De most már itt vagyok és itt is leszek!-szorít meg.-Nekem is hiányoztál!-leheli szintén könnyes szemekkel.

Nem tudom, hogy mennyi ideje ölelhettük egymást, de...nagyon jó érzés volt. Bármit feláldoztam volna, hogy így maradhassak örökre, Harryvel. Mert nem számított az idő, nem számított semmi, mert már itt voltunk egymásnak.

Itt voltunk, hogy megírjuk a saját boldog befejezésünket.

-Annyira féltem.-vallottam be.-Annyira, de annyira féltem. Minden egyes nap, nem tudtam feldolgozni, hogy nem foglak újra látni, hogy nem érinthetlek, hogy nem beszélhetek hozzád, hogy egyszerűen nem lehetek veled, nem tudtam feldolgozni, hogy elmentél és itt hagytál... Sokáig azon gondolkodtam, hogy utánad megyek, de... sosem tudtam megtenni, Darcy miatt, nem lehetett árva, csak azért, mert az anyukája túl gyenge volt.-Harry nem szól semmit csak letörli a könnyeimet.

-A lehető legjobban döntöttél, hidd el, Ella.-mosolyog rám bátorítóan.-Fel kellett nevelned Darcyt.

-A te lányod volt, Harry... Elképzeltem, hogy minden máshogy alakul és akkor talán...-nem engedi, hogy végig mondjam, mert félbeszakít.

-Talán mi lett volna akkor, Ella? Ne rágódj ezen! Az élet kiszámíthatatlan és túl rövid ahhoz, hogy a múlton rágódjunk.-mosolyodik el szomorúan.-Én már csak tudom.-nevet fel erőtlenül.-Ha nem így alakult volna akkor szerinted hol lennének a gyerekeid? Hol lenne Liam? Kihez kelnél fel minden reggel?-vonja fel a szemöldökét.