Kopognak. Pár másodperc múlva Adrien hirtelen kapja el ajkait az enyémekről. Én csak a történtek utáni sokktól lefagyva állok előtte. Újra kopogás zavarja meg a kialakult csendet.
- Adrien itthon vagy? Nem is szóltál, hogy hazaértél. - nyomodik le a kilincs, de szerencsére az ajtó nem nyílik. Mind a ketten feszülten állunk hol egymást, hol az ajtót vizslatva. - Miért zártad be? Arien! Apád megmondta, hogy ne zárd magadra az ajtót. - hangzik az egyre idegesebb Nathalie hangja, aki a kilincset nyomogatva próbálkozik tovább, sikertelenül. Még jó, hogy be lett zárva az ajtó.
-Egy pillanat - kiált a szőke miközben kézen ragad és a gardrób felé húz. - Bújj el itt és meg ne szólalj- suttogja és rámcsukja a ruhatár ajtaját, majd sietve fordítja el a kulcsot a zárban ezzel utat engedve Nathalie-nek.
- Végre. Mit csináltál ilyen sokáig? - gyanakszik a magas nő és egy lépessel a szobában terem.
- Csak öltözködtem.
Én eközben az ajtó résen keresztül figyelem az eseményeket,, azután körbenézek. Adrien ruhái. Az illata. Csodálom a környezetem, ahol a polcokon katonasorban sorakoznak a divatosabbnál divatosabb textilek. - Hacpci - megijedve a saját tüsszentésemtől még egy dobozt is leverek, ami elég hangosan koppan a padlón. Összeszorítom az állkapcsom és nem mozdulok. Remélem nem hallották.
- Mi volt ez? - vonja kérdőre a titkárnő az előtte állő fiút.
- Semmi... Biztosan a Tv. Filmet nézek. - kamuzik.
-Mindegy is - csóválja a fejét Nathalie - csak azért jöttem, hogy szóljak apád ma sem tud veled vacsorázni.
- Ezen nem lepődöm meg - hajtja le szomorúan a fejét Adrien.
Az asszony csak bólint egyet és távozik. Lassan előbújok a szekrényből.
- Azthiszem most mennem kell - sóhajtom és már lépkedek is kifelé. A kapun kiérve rohanni kezdek haza, hiszen már sötét van. Mit fogok ezért kapni anyáéktól.
-Marinette. Hol voltál!? Miért nem szóltál, hogy késel? - teszi fel a kérdéseit anya.
- Alyával voltam csak elment az idő - hazudom a szemébe nézve.
- Ha ez legközelebb előfordul és nem szólsz szobafogság lesz. Most pedig gyere vacsorázni már majdnem befejeztük.
Vacsi után a szobámba mentem és elterültem az ágyamon.
- Valmi nem stimmel Adiren-nel - nyomom a fejem a párnába - Eddig rám se bagózott azután került engem, mostmeg hirtelen megcsókol?- pattanok fel éz kezdek járkálni aszobámban fel-alá.
- Ez szerintem is furcsa Merinette. - ért egyet Tikki. - Vagy lehet hogy rájött az érzéseidre és ő is így érez - kijelentésén elgondolkozom.
De valami akkor is furcsa. Nem azért mert zavarna, hogy a fiú akibe egész idág szedelmes voltam és vagyok 180°-os fordulatot vett és rámcuppant. Viszont mégis. Valami biztosan történt, amit nem mond el.
- Marinette. Marineeeette! - Tikki kiabálása térít magamhoz - Már nem tudom mióta bámulod a falat. Ideje mennünk járőrözni.
- Jajj majdnem elfelejtettem! Tikki pöttyöket fel! - kapkodva indulok meg a találka helyre és már messziről kiszúrom Macskát.
- Mi tartott eddig Bogaram? - kérdezi a ruhája szíjját babrálva. - Tán csak nem randid volt?
- Miii.. hogy nekem? Nem.
- Ez a vörös árnyalat igazán megy a ruhádhoz. - célozgat arra, hogy elpirultam. - Van olyan jóképű a csávó mint én?
- Semmi közöd hozzá és nem tudhatunk egymásról semmit nem is mondhatnám el - védekezek - Szóval inkább megyünk. - Elhajítva a jojómat már a következő háztetőn vagyok mikor Macska magáhoztér és követni kezd.
Épületről-épületre ugrálva haladunk, de hirtelen megcsúszik a lábam.
- Mari.. Katicaa! - kiált a társam. A zuhanás miatt becsukom a szemem és egy pillanat alatt megérzem a karjait körülöttem. - Csak óvatosan Úrnőm még a végén összetöröd magad. Nem tudom mit tennék ha bajod esne.
Csak most nyitom ki a szemem és látom, hogy Macska túl közel van hozzám.
