Marinette
Éppen a mosdóból léptem ki, amikor hallottam, hogy valaki szalad a folyosón.
-Marineeeette! - kiáltott. Ekkor azonnal gyorsabban kezdett verni a szívem, mert felismertem a hangját. Adrien volt az.
-Várj Marinette! - szólt rám miközben a futástól kimerülve a levegőért kapkodott. - Suli után beszélhetnénk? - szólt lihegve.
- Persze! - mondottam vígan.
----------
Adrien
Beléptem a fiú mosdóba és az egyik kabinba siettem.
-Ahj Plagg biztos, hogy jó ötlet erről a témáról beszélni? Mi van ha rosszul láttam és valójában nem ő az? Vagy ha Ő? Nagyon elrontottam! Nem kellett volna elhívnom... - mondtam mikor már idegembe a körmömet kezdtem volna rágni.
- Figyelj öcsi! Nem szabadna tudnotok egymás kilétét. Biztos, hogy Marinettet láttad? - kérdezte a mancsait a mellkasa előtt keresztbetéve.
- Én... Én.. Biztos. Nem lehetett más. És nem tudnánk egymás kilétét csak én az övét. - gondolkodtam hangosan. Miközben kezemmel a szemembe lógó szőke tincseimet hátrafésültem.
- Végül is, igazad van. Amíg ő nem tudja, hogy te vagy macska addig nem szegitek meg a szabályt.
Elszántan léptem ki a mosdó ajtaján és határozott léptekkel indultam a termünk felé. Mikor a helyemhez értem egy féloldalas mosolyt ejtettem meg a kék szemű lány felé. Bár azonnal elfordult láttam, ahogyan egy kislányos pír kiül az arcára. Ettől csak még jobban vigyorogtam.
Az utolsó tanóra hosszúra nyúlt. A falon lévő órát figyeltem és alig vártam hogy végre megszólaljon a csengő és kettesben lehessek az Úrnőmmel. Sokszor eljátszottam a beszélgetésünket szinte az összes lehetséges végkimenetelt felsorakoztattam. Vajon mit fog reagálni? Örülni fog? Vagy inkább elszomorodik? Tényleg megkapom végre az esélyt az én Bogárkámtól?
Ezek és még száz ilyen mondat cikázott a fejemben, mikor is a csengő hangos tilingelése térített magamhoz.
Marinette már nem volt a teremben, ahogy sokan mások sem. Ettől nagyot dobbant a szívem. Remélem megvár. Ugye nem felejtette el? Gyors léptekkel indultam a suli hatalmas ajtaja felé és minnél közelebb értem annál jobban rapkedtek a pillangók a gyomromban. Már csak egy lépés....és igen megláttam Őt a lépcső alján várt. Nagy kő esett le a szívemről de közben pulzusom a torkomban éreztem.
-Marinette! - szóltam az Alyatól búcsúzkodó lánynak majd mellé érkeztem.
-Szia A-Adrien! - mondta akadozottan a világ legédesebb hangja.
- Mi lenne ha elsétálnánk a parkba? Ott nyugodtan beszélgethetünk. Kettesben. - vetettem fel az ötletet az utolsó szót megnyomva.
-Indulhatunk is. - vágta rá kedvesen a zavarától kipirult arccal, és kínosan magaelé bámulva.
Alig bírtam magammal, ahogyan egymás mellett sétáltunk. Nehezen tartottam vissza a szavaimat, de mégsem vághatom csak így hozzá, hogy : Tudom, hogy te vagy Katica. Igaz? Ki kell várnom a megfelelő pillanatot.
