Gyönyörű vagy! Damiano David ff. <3

11.fejezet

Miután mindenkinek sikerült lenyugodni, kibontakoztunk az ölelésből és  gondoltam ideje lenne főzni valami ételt. Ebben az akcióban Dam volt a segítségem. A szakácsúr megvillogtatta tudományát, isteni carbonara spagettit ütöttünk össze. Az asztalt megterítettem és minden szépen elő lett készítve. Dam elment szólni a fiúknak és addig Victoria szobájába mentem. Mikor benyitottam nagyon sírt. Próbáltam nyugtatni de sehogy sem sikerült. Állatira aggódtam érte.  Nem volt hajlandó lejönni enni. Egész nap üres hassal volt, ez nem tesz jót sem neki sem a babának. Mindenesetre mi a fiúkkal leültünk enni és mondtam hogy VIc nem éhes. Mingannyian csupán nem legesen rángatták a fejüket, nekik sem tetszett ez az állapot. Különösen Damianot zavarta, láttam rajta. Hiszen ismerem. 

-Fiúk, vigyük be Vicnek a részét és próáljuk mag rávenni hogy egyen, mert még baj lesz. - jöttem az ötlettel. Helyeslően pillantottak majd elindultunk. Kopogtam az ajtón

-Tessék! - érkezett az engedély. Mind a négyen emntünk leültünk az ágyra és könyörögni kezdtünk

-Kérünk szépen Vic, egyél valamit, nehogy bajotok essen. Mi lesz ha ez árt a babának. 

-Tegyük fel árt, és? - mind meglepődtünk és Vic a szája elé kapta a kezét, sírni kezdett - Szörnyű vagyok! Nem érdemlem meg hogy ennyire aggódjatok.

-Victoria de Angelis! - emeltem fel a hangom kissé anyáskodón. - Még is mit gondolsz? Hagynánk hogy bajotok essen? Ha kell erőszakkal tömjük le a torkodon az ételt. 

-Jólvan azt azért nem kell.- mosolyodott el. Mire mind megnyugodtunk egy picit. 

-Szeretünk Vic, bármi történjék. - Mondta Ethan. Legsziveseben a nyakába ugrottam volna ennyira szerettem ezért a mondatért.

Este mindenkinek jobb kedve volt de a túlontúl sok alkohol meghoszta a hatását. Damiano elvesztette a fejét és minden sérelme felszabadúlt. Ellenem, Vic és Thomas ellen. Mind tudtuk ez csupán az alkohol műve, de legbelül mindünknek fájt amiket mondott. 

-(ordítózás helye*)

-Damiano elég csattantam fel. Most azonnal felmegyünk a szobába és szépen lenyugodsz, ezzek az egész szemrehányósdival semmit nem érsz el, neked is vannak hibáid tudod? Mi pedig hallgatunk. Hát húzd meg magad és tedd te is azt! - leteremtettem mindenki előtt és ő megszeppent. Rám támaszkodott és felevickétünk. Mikor ecsuktam magunk mögött az ajtót össze rogyott. Fejét a kezeie temette 

-Kora én úgy sajnálom! - megenyhültem felé, látva hogy bánja a dolgot

-Tudom Dam, én is sajnáloma miért leteremtettelek, nem volt szép húzás

-Igazad volt mindenben, én meg sem érdemellek téged. 

-Ne mondj ilyet, te egy jó ember vagy! És tudod, szeretlek téged! 

-Én is téged, Kora!