1 𝙢𝙞𝙣𝙪𝙩𝙚 𝘢𝘯𝘥 15 𝙨𝙚𝙘𝙤𝙣𝙙𝙨 | ᴛᴀᴇɢɪ

17.

Taehyung pov.

Tegnap lehet kicsit túl messzire mentünk. Most, józanul így vissza gondolva igazat adok Yoonginak. Abba kell ezt hagynunk, különben passz a barátságunknak. Az pedig fontosabb a "hormonjaink" helyett.
Igaz így is össze török, de ez van.

Csengetésre kaptam fel a fejem, de az ágyból még nem tudtam kikelni. Úgyhogy hagytam, ha fontos majd felhív vagy vissza jön. Ha meg nem akkor meg telibe leszarom.
Nade az illető nagyon be akart jönni mivel úgy elkezdett dörömbölni az ajtón, hogy az majdnem betört.
Sietősen feltápászkodtam majd leszaladtam a lépcsőn, mert nem akartam ajtó nélkül lenni.
- Jövök már!!!- kiáltottam majd gyorsan kinyittam a zárat, s kitáltottam az ajtót.
- Mivan?- kérdeztem mérgesen, de mikor megláttam Yoongit, először lefagytam, aztán pedig átváltottam a kedves, aranyos TaeTae-ba. Aki amúgy már akkor meghalt mikor Yoongi elment. Ő mindig is szerette ezt az énem, ezért érte képes vagyok eljátszani. Igen, ez valamilyen szinten hazugság, de nem tudok mit tenni. Én eljátszom, ő elhiszi. Sajnálom...

- Szia.- mosolyogtam rá majd odébb álltam hogy be tudjon jönni.
- Kérsz valamit?- kérdeztem mikor már belljebb kerültünk.
- Taehyung....beszélnünk kell.- mondta s nagyon komolynak látszott. Kicsit beijedtem, ezért vissza folytott lélegzettel bólintottam.
- Beszéljünk.

Yoongi pov.

Soha nem éreztem még ilyen félelmet.
Most ha rosszul sül el, akkor elveszítem a barátságunkat. Ha pedig jól, akkor... akkor....ugyan ez lesz az ára. Csak akkor kezdődik egy új fejezet az életünkbe.

Leültünk a nappaliba egymással szembe, majd csak ültünk csendben. Nem mertem megszólalni, noha eddig nagyon is bátornak éreztem magam.
- Khmm...szóval. Mit szeretnél mondani?- kérdezte Tae megelégelve a némaságot. Vettem egy mély levegőt, majd nagyon de nagyon nehezen kimondtam.
- Hogy hogyan érzel.- hajtottam le a fejem, mert nem mertem a szemébe nézni.
- Hát....jól vagyok, kösz.- nem akart róla beszélni, de nekem szükségem volt az igazságra.
- Taehyung...tudod hogy értem.- mondtam ránézve, mire most ő kapta el a tekintetét.
- Rendben. Ha ezt akarod. - mondta amolyan "nekem már mindegy" stílusban.

Taehyung pov.

- Már régebben éreztem valamit, de akkor még eszembe se jutott olyasmi hogy esetleg többként tekintek rád mint egy barátra. Hisz még "kicsik" voltunk. Viszont mikor elmentél, egy világ dőlt össze bennem. Megutáltam mindent amit eddig szerettem, elüldöztem mindekit magam mellől. Csak te kellettél, de te nem voltál itt velem. Én pedig ebbe majd' bele őrültem. Hiányoztál de valahol nem is akartam hogy vissza gyere mert fêltem, hogy nem tudnék megbocsátani neked. Nélküled egy semminek éreztem magam, nem volt miért... Nem volt kiért élnem Yoongi. Csak te számítottál, hiába voltak velem olyanok akik szeretnek. Mikor elmentél minden boldogságom elszállt és a mosolyom is eltűnt. Mintha soha nem lett volna. Ahogy a régi, mindig vidám Taehyung is. Meghalt mikor itt hagytál. Nem akarlak hibáztatni, mert ez egyáltalán nem a te hibád, csak azt akarom hogy tudd mit is jelentesz nekem.... A világot, az életet Yoongi. Ha te nem vagy én sem vagyok. Te vagy a másik felem aki nélkül csak egy élet nélküli test vagyok. Semmi más.
Emlékszel az utolsó napunkra? Mikor elmentünk kocsikázni, majd a végén egy tisztáson kötöttünk  ki. Emlékszel?
Mikor lehunytad a szemed én néztelek. 1 perc és 15 másodperc. Ennyi kellett ahhoz hogy beléd szeressek. Halálosan és visszavonhatatlanul.
Aztán el mentél, én össze törtem, s egy év múlva megpróbáltam véget vetni a fájdalomnak. Igen, meg akartam halni. És igen, megpróbáltam pár öngyilkosságot de mindig túl éltem. Mindig megmentettek Yoongi.... S mostmár tudom miért.
Azt akarod tudni, hogy szeretlek-e? Hogy többként tekintek-e rád mint egy barátra?
Hogy szerelmes vagyok-e beléd?
Igen.
Igen, szeretlek.
Igen, többként tekintek rád mint egy barátra.
És igen... Szerelmes vagyok beléd. - fejeztem be majd letöröltem az első könnycseppem. Nem akartam sírni, de nem tudtam tovább vissza folytani.
Yoongi csak némán nézett s nem szólalt meg. Legördült egy könnycsepp az arcán de nem törölte le hanem a kezét óvatosan bele simította a lábamon pihenő kezembe.
- Úgy sajnálom Taehyung... Annyira nagyon sajnálom!!- suttogta majd elkezdett sírni. Nagyon nehezen vissza nyelve a könnyeim megszorítottam a kezét majd a fejem neki döntöttem a fejének.
- Már itt vagy Yoongi....csak ez számít.- suttogtam majd felemeltem a fejét.
- Ne haragudj rám, könyörgöm.- kérlelte, nekem pedig majd' megszakadt a szívem.
- Nem haragszom, Yoongi. - mosolyodtam el.
- Szeretlek.- mondta mélyen a szemembe nézve. Ledöbbenve néztem rá, ő pedig -nagyon óvatosan mintha csak porcelánból lennék- ráhelyezte az ajkait a számra. Nem mozdult, csak várta a reakcióm. Ami persze egy kisebb mosoly majd egy lágy puszi volt. Elkuncogtuk magunkat, majd egymás ajkit bámulva elvesztünk a pillanatba. Mintha csak álmodnék. Soha nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátom lesz az, akibe ennyire beleszeretek, ő pedig majd viszont fog szeretni, de hát..... Sosem lehet tudni mit hoz az élet.
- Szeretlek.- suttogtam s végre valahára úgy igazából, rendesen megcsókoltuk egymást. A nyelveink vad táncot jártak, én a tarkójára simítottam a kezem, ő pedig derekam fogta kezei közé. Közelebb húzott magához és tovább csókolt.
Tovább, még egy életen át.

___