EN-CRACK [엔-크랙] | ENHYPEN

EN-HEESEUNG

Lee Heeseung oneshot
OMEGAVERSE

-Megjöttem, Soora! - kiabáltam el magam amikor beléptem a házba.
Csönd honolt mindenhol, mint mindig, amikor megérkezek.

Többször is mondtam neki, amióta megjöttem ide, hogy nyugodtam tegyen úgy mint azelőtt. De mind hiába, mindig a nyomasztó csöndre érkezem haza.

Levettem a cipőmet, és beljebb léptem a folyosón. Az aktatáskámat a cipős komódra, de még mindig nem válaszolt a hivatott személy.
-Soora! Gyere ide de azonnal!- tudtam.. Nem bírok magammal, egyszerűen nem szeretem ha szólok valakihez, de a személy nem válaszol. Ez annyira fel tud dühíteni...

Levettem az öltöny kabátom és azt is felakasztottam a fogasra.
Beljebb lépve egyenesen a nappaliba mentem, ahol nemvárt látvány fogadott.

De, hogyhogy nem ébredt fel a kiabálásomra?!- gondoltam magamban. A lány magzatpózban aludt a kanapén.
Nem szokása aludni ilyenkor, legalábbis amióta itt vagyok, sosem alszik délutánokként.

Halkan sóhajtottam, és felé vettem az irányt, ilyenkor annyira védtelen.
Bár, sokszor ilyen, de most legalább nem vitatkozik velem. Meg kell értenie, hogy hozzám tartozik, és ezen nem fog változtatni semmi és senki.

Legugoltam a feje mellé, és egy hajtincset tűrtem a füle mögé.
Megsimítottam az arcát, amikor egy sós könnycsepp haladt végig az orcáján.
Álmában sír?- ráncoltam össze a szemöldököm.
Furcsa. Vagy lehet hogy fenn van, csak fél megszólalni?
Igazából, nem ez lenne az első ilyen eset.

-Gyűlölöm az érintésed.- felnyitotta a pilláit, és hátrébb húzódott a tenyeremtől. Fújtatva forgattam meg a szemeimet, és felálltam a mellőle. Folyton ezt csinálja, már meg kellett volna szoknia engem, az alfája vagyok. Csak én vagyok neki!- szólalt meg a belső farkasom.

Csípőre tett kezekkel figyeltem, ahogyan az arcát beborítják az átlátszó könnyek. Nem hatnak meg, túlságosan is kemény fából faragtak, hogy ilyen könnyen dőljek be neki.

-Miért nem válaszoltál amikor szólítottalak?!- vontam kérdőre egyből. Nos, vagy hazugságot fog mondani, vagy az igazságot.
Nekem vajon melyik kedvezőbb?- tettem fel magamnak a kérdést.

Vett egy mély levegőt és a szemembe nézett, kontaktust teremtve.
Legalább valamit betart a szabályaim közül. Kíváncsian fordítottam oldalra a fejemet, és úgy figyeltem továbbra is lányt. Még egy évig gondolkodni fog, vagy már megszólal?

- M-mert..- próbált kinyögni valamit, de sikertelenül. Már megint kezdi a dadogást? Utálom ha valaki dadog, főleg ha nekem.

-Mert? Szarsz a fejemre? Utálsz? Gyerünk, nyugodtan bökd ki, úgyis hallottam már ezeket.- gugoltam vissza hozzá, és minden egyes szavamat megnyomtam. Érezze csak, hogy most már nem leszek megkegyelmező.

Eljátszotta az esélyeit, többször is. Lassan felült, így jobbank véltem, hogy leüljek a hátam mögötti kávés asztalra, így fejünk egy szintben volt.
-Kérdezhetek valamit?- szólalt fel.
Most szórakozik velem?

Rezzenéstelen arccal bólintottam, csak ne jöjjenek megint azok a kérdések, hogy; Miért vagyok itt? Miért nem engedsz el? Miért én? Tudtad, hogy ez bűncselekmény?

Ha tudná, hogy mi az igazság, még hálás is lenne, hogy a családom befogadta, és így a mennyasszonyom lett. A legjobb magámtanárokkal tanítattam, de néha olyan hülye, és nem veszi észre a dolgokat maga előtt.

- Miért nem engedsz ki a kertbe?
A rózsák közé? Miért van rózsa kertünk, ha nem is mehetek ki?- nézett rám dühösen. Szóval ki akar menni a kertbe?
Megrázva a fejemet röhögtem fel, most tényleg?

-Mert a rózsákat jobban szeretnéd mint engem.- válaszoltam egyszerűen, és megvontam a vállamat.
Az igazság azt, hogy tényleg ez az egyik indokom, amiért tényleg bezárva tartom a számára ismert palotában. A második pedig, kicselezné az őreimet, és megszökne. Kikerekedett szemekkel nézett rám, gondolom más válaszra számított.

-Ez nem történhet meg.- válaszolta halkan formálva a szavakat.
Az arcomra egy mosoly kúszott, végre felfogta, hogy csak az enyém, és innen nincs kiút. A mosolyomat látva ő is elmosolyodott.
-Mert én nem szeretlek, és nem is foglak.- válaszolta szintúgy mosolygva.

Az arcomra fagyott a mosoly, és a szemem tikkelni kezdett.
Miért kell folyton felidegesítenie?
Hirtelen felálltam az asztról és karon ragadtan Soora-t. Erősen markoltam az alkarját és előttem toltam végig a nappalin, egészen a lépcsőig.
Ellenkezett, de mindketten tudtuk, hogy én vagyok az erősebb.

Szépen szólva, felráncigáltam a lépcsőn, egészen a szobáig, és belöktem rajta. Most kurvára nem érdekelt, hogy lehet, hogy ott marad a kezem nyoma, vagy, hogy véletlenül beütotte magát valahol.
Csak az járt végig a fejemben, hogy milyen szemtelen. Pedig én megpróbáltam vele kedves lenni, de ha szép szóval nem megy, akkor rosszal kell próbálkozni.

-Most lett belőled elegem! Ha én, és a családom nem lettünk volna, már rég alulról szagolnád az ibolyát a szüleiddel együtt! Igen, képzeld, ők meghaltak! Bárcsak mentél volna velük te is, és ne kellene ilyen mihaszna omegát elvennem!- tört ki belőlem egyszerre mindaz, ami már hónapok óta aggasztott.

De amint megláttam Soora könnyáztatta arcát, ami grimaszbra rándult, és a kezét amit erősen tartott az alkarjához, megbántam mindent.

Hogy tehettem ezt?

Egy szörnyeteg vagyok....

____________________________________

meglepetés???????
elég régen írtam pontos személy szemszögéből, de azt hiszem, jól sikerült
de van még mit csiszolni, sőt...
btw ezzel megnyitom a one-shot fejezetet is ebben a könyvben, szóval várhatóak lesznek majd a többi taggal is<33