EN-CRACK [엔-크랙] | ENHYPEN

EN-JAEYUN

SIM JAEYUN ONESHOT

-Yunji, mondd, te érzed ezt ? - kapta el a lány kezét, és a hevesen dobogó szívéhez rakta.
A fiú mindig ezt érezte, ahányszor a bárban volt, és látta a plátói szerelmét. De a lány ellenkezőleg vélekezett, sokkosan húzta vissza kezét, sokkolta, hogy miatta érzett így a fiú.. 

Yunji nem akart párkapcsolatot, mert tudta, hogy a végén összetörné a fiút.
Bár nem tudta, hogy a lerázásnál jobban meg sem bánthatta volna.

-Jaeyun, hányszor mondjam, hogy nem ismerjük egymást?! Nem lehetsz belém szerelmes, nem ismersz! Fogd már fel! - akadt ki a lány.
Sietősen indult meg az ajtó felé, hogy kimehessen az öltözőből egyenesen vissza a pult mögé. A főnöke nem nézné jó szemmel, ha hanyagolná a munkáját, de még mielőtt a kilincshez nyúlt volna, Jaeyun sebesen kapott a másik keze után.

-Yunji-ah, mitől félsz? Már rég nem vagyunk idegenek egymás számára. Hagyd, hogy szeresselek, csak ma este, csak ma.- kulcsolta rá az ujjait a lányéra. Yunji próbálta, tényleg próbálta kiszabadítani az ujjait a fiú mancsai közül, de sikertelen volt a terve. Lehet ő maga sem akarta elengedni Jaeyun meleg ujjait, lehet, hogy egy földöntúli erő nem hagyta.

Nem volt benne biztos, de pont ott akkor úgy érezte maradnia kell. Csak a ma estét Jaeyun-nak adja, másnaptól kezdve pedig úgy fog rá tekinteni mint egy ismeretlenre, mintha nem lenne közös multuk -ami nem is olyan régi-.
Pont ezért döntött úgy, hogy marad, csak ma este, csak most, ahogy Jaeyun mondta.

-Mit szeretnél?- nézett fel a lány a tőle jóval fél fejjel magasabb fiúra.

-Válaszokat, tetteket, és még több válaszokat.- mosolygott rá a fiú, az ismert szív alakú ajkaival.
Most az egyszer Yunji szívmelengetőnek érezte az idősebb mosolyát, maga sem tudja miért.

A lány habozva de bólintott, tudta, hogyha valamelyik kérdesre nem akar választ adni, Jaeyun nem fogja erőltetni, és milyen igaza volt.

Jaeyun elengedve a lány kezét, ült le a bent tartózkodó kopott bőr kanapéra, amin ketten kényelmesen elférnek. A lány követte a példáját, és leült hozzá, ám tartva a távolságot.

A fiú ezen csak felkuncogott; hiszen voltak már jóval közelebb is egymáshoz, a lány mégsem merészkedett közelebb hozzá.
-Az első kérdés...- nézett a lányra komolyra fordítva a szót.
Igenis komoly téma volt ez, öt hónap után végre megbeszélheti ezt az egész helyzetet Yunji-val.

-Miért dolgozol itt? Tudod, sose akartam erre rákérdezni, de egy ilyen lánynak mint te, semmi keresni valója ennyi évesen egy bárban pincérnőként.- fonta keresztbe a karjait a fiú, és hátra dőlt a kanapén. A rozoga bútor megnyikorgott közben, de egyikük sem észlelte ezt.
Yunji szíve a kérdésre hevesebben kezdett dobogni; hisz ezt senki sem tudta a főnökén és a legjobb barátján kívül.

Nem akarta elmondani a fiúnak, de ha már az első kérdésnél nemet mond, akkor milyenek lehetnek a következő kérdések? Nyelt egy nagyot, és benedvesítette a kiszáradt ajkait, most vagy soha...

- K-kilenc éves voltam. A szüleim éppen hazatartottak munkából, de, egy taxis nem figyelt és eléjük vágott. Csakhogy a szüleim ezt nem vették észre, és gyorsabban hajtottak. Így a két kocsi egymásnak ütközött. Még nem is lett volna baj, csak hogy a hídon elég szűkös volt, így a szüleim kigurultak az úttestről egyenesen a Han folyóba.. - beszélt halkan lehajtott fejjel a lány.

Yunji felsóhajtva nyitotta szóra za ajkait ismét, hiszen így Jaeyun újabb kérdést adott volna neki.
- Másnapra tudtam csak meg. Nem akartam árvaházba kerülni- nevetett fel keserűen a lány -,de mégis ott kötöttem ki. Nem volt egyetlen élő rokonom se, aki örökbe tudott volna fogadni. Kész kínszenvedés volt az a kilenc év amit ott töltöttem. A születésnapomon egyből leléptem onnan, és munkát kerestem. Napokig nem találtam semmit, éheztem, az utcán laktam. Aztán megláttam egy hirdetést egy bolti ablakon. Tudtam, hogy többre vinném rendes munkával, de egyenlőre az volt az egyetlen esélyem. Szóval két éve dolgozom itt, mert muszáj. Tudom Jaeyun, te ezt nem értheted meg. Ez van, nekem itt van a családom, Hyerin, Mr. Kim, és a többiek. Ezért dolgozom itt, mert nincs más lehetőségem.- 

Hiába voltak azok az esték csak pár éve, már megemésztette, és hálás volt, hogy túlélte a fagyos estéket. Már tudta mit veszíthet, ezért nem akart semmit a fiútól. Nem tudja, hogyan kell szeretni, kiölték belőle, és itt, egy bárban sincs szükség szeretetre.
Ez csak egy bár, alkoholista emberekkel, és kenyérért dolgozó pincérekkel.

Jaeyun döbbenten hallgatta végig a lányt, hogy tudott ennyi minden túlélni?  Szégyen vagy nem, ő nem bírta volna ki mind ezt, a szülei olyan mintha a féltett kincsei lennének, nem tudná elképzelni az életet nélkülük. Ebben igazat adott a lánynak, nem tudja milyen az amikor valaki éhezik, az utcán lakik.

Lehet mégis hagynia kellett volna elmenni a lányt, és most nem derülne fény a sötét titkaira?

____________________________

anyeeeeeeeoooooong bubs

nemrég találtam meg ezt a régi kis szerzeményem (ami valójában Hoseok -bts- oneshot volt) és felújítottam kicsikét...

take care bees<33