𝐌𝐢𝐧𝐭 𝐞𝐠𝐲 𝐣𝐞𝐥... | ✓

XIX.

Layla Roberts

Egy ásítást elnyelve ültem fel az ágyamon. Fáradtan dörzsöltem meg a szemeimet, hiszen alig aludtam valamit az éjszaka. Matt a hülyeségeivel fárasztott. Sokat beszél. Néha túlságosan is sokat, főleg akkor, hogyha stresszel vagy ideges.

Mély levegőt véve keltem ki az ágyamból. Nyújtózkodva léptem be a fürdőszobába. Tegnap este legalább volt annyi eszem, hogy keressek magamnak mára ruhát. Ezzel csak az volt a baj, hogy a ruha összeállítás már egyáltalán nem tetszett. Elhúztam a számat, majd inkább beálltam a zuhany alá. Hagytam, hogy a forró víz végig folyjon a testemet. Homlokat egy nagy sóhaj kíséretében döntöttem a csempének. Ha valaki látott volna biztos megjegyezte volna magában, hogy „úgy nézek ki, mintha a világ összes terhe a vállamon lenne“. Pedig ez nem így van. Egészen boldog voltam, a fejemben lévő gondolatok pedig szinte buliztak egymással valami random 5sos dalra, ami éppen a fejemben ragadt.

Miután készen lettem és megtörölköztem, felvettem a köntösömet és átcsoszogtam a szobámba, majd megállltam a szekrényem előtt. Minden egyes ruhadarabon újra és újra átsuhant a tekintetem. A fejemben igyekeztem összerakni, hogy mégis mit vegyek fel. Tekintetem végül megállapodott a szürke farmeromon, amelyre egy lánc volt felrakva. Kezembe vettem a farmert, majd ledobtam az ágyra. Ujjaimat végig húztam a pólóimon, amelyekről nem mondhatom el, hogy tele lennének színekkel... Kezembe vettem az egyik fekete hosszú ujjút és a fekete színű flannel ingemet, amelyen fehér kockák futottak végig. Sietősen felöltöztem, kifésültem a hajamat és már készen is voltam. Felvettem a fekete bakancsomat, kezembe vettem a táskámat és a telefonomat, majd lerobogtam a lépcsőn.

Már kiléptem az ajtón, amikor is megcsörrent a telefonom.
— Mivan? — emeltem fülemhez a készüléket, miközben bezártam a bejárati ajtót és hátamra kaptam a hátizsákomat.
— Neked is jó reggelt — felelte Matthew. — Késésben vagy. — jegyezte meg.
— Nem is tudom, hogy ki miatt — forgattam meg a szemeimet.
— Találkozunk a suli előtt? — érdeklődött.
— Ott vagy már? — kérdeztem vissza.
— Majdnem. — válaszolt Matthew. Tisztán láttam magam előtt, ahogyan bólint egy aprót. — Most is várjak rád?
— Hát tudod, hogy megy ez. — nevettem el magam, miközben útnak indultam.
— Ja, tudom. — jött a válasz. — A srác ráír a lányra, a lány leoltja mindennel, aztán szépen lassan egymásba szeretnek. — magyarázta.
— Te miről beszélsz? — tátottam el a számat, bár igaz, hogy ő ezt nem láthatta.
— Oh, most nem a szerelmi történetünkről volt szó? — hallottam a hangján, hogy vigyorog.
— Soha nem volt szó róla. — sóhajtottam fel unottan.
— Nyeh. — kuncogott.
— Mit nyekegsz? Kecske vagy?
— Kedves vagy az emberekkel, Layla. — hallottam meg Matthew hangját.
— Mióta vagy te ember? — nevettem el magam.
— Mióta megszülettem? — kérdezett vissza bizonytalanul.
— Egy katasztrófa született meg tizennyolc éve. — vontam meg a vállamat, bár igaz, hogy ő ezt nem láthatta.
— Hahaha. Kacagok. — jött a válasz. — Te vagy az a lány előttem, akinek igazán „színes“ az öltözéke? — érdeklődött.
— Mittudomén — feleltem, miközben megfordultam. Matthew mosolyogva figyelt. Alig pár méterre volt tőlem.
— Hogy lehet, hogy később indultam el, de hamarabb ott leszek a sulinál, mint te? — kiáltottam, miközben elraktam a telefonomat.
— Mert te ilyen ügyes vagy! — kiáltotta visza, majd elém sietett, sőt szinte futott. Már majdnem előttem volt, de még mindig futott. Kitárta a karjait. Tudtam, hogy mire készül. Fel akart kapni, ám ez nem egészen sikerült neki. Én is kitártam a karjaimat, ugyanakkor Matthewnak nem sikerült időben lefékeznie, túl gyors volt. Így a felkapós ölelés helyett elesés lett. Matt rajtam feküdt, szinte kinyomta belőlem a reggelire megevett szendvicsem.
— Megfulladok — motyogtam az orrom alatt.
— Pedig én élvezem a helyzetet. — nézett rám vigyorogva, mire én csak a tarkójára vágtam.
— Szállj le rólam! — kiáltottam rá.
— Mit kapok cserébe? — kérdezte csilingelő hangon.
— Nem áslak el élve — vágtam rá kapásból, mire a fiú nyelt egy nagyot és inkább leszállt rólam, majd felsegített a földről. Tekintetem az összekulcsolt ujjainkra tévedt. Elvörösödve engedtem el a fiú kezét, miközben köhintettem egy aprót.